Országos » Gazdaság

Szász: „Megvédjük a közalkalmazottakat”

A polgáriak egy frissen megjelent sürgősségi kormányrendelet ellen tiltakoznak, mely csökkentené a helyi közigazgatási dolgozók létszámát.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
penzpenzpenz

Kifizeti neked az állam a kamatot

Nem csak fiataloknak lesz elérhető az új kedvezményes...
buszallomas

Ha csütörtökön buszozol az országban, erre figyelj!

Tüntetéssel fenyegetőznek a fuvarozók, ha nem kapják...
ANAF

Adókedvezménnyel kecsegtet az ANAF

Karácsonyra és Húsvétra is marad pénzük azoknak,...

Szasza
Szasza
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2010. július 27., 14:09
5 hozzászólás. 

Mai sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke arról számolt be, hogy a kormány nemrégiben elfogadta a 63/2010-es sürgősségi kormányhatározatot, ami a helyi közpénzügyek törvényét módosítja, annak is a személyzet leépítésére vonatkozó passzusait.

A polgáriak szerint az új törvénykezés alkotmányellenes, ugyanis egy sürgősségi kormányrendelet nem érintheti az állami intézmények jogállását, vagyis nem szólhat bele egy alapvető intézmény működésébe. Szász szerint egy ilyen rendelkezés az alkotmány által biztosított helyi autonómiát sérti meg, beleavatkozik a helyi ügyek intézésébe, amire jogilag nem lenne lehetősége.

Szasza

Az MPP a következőkben felkéri a Nép Ügyvédjét (vagyis az ombudsmant), hogy támadja meg a határozatot, valamint a párt közigazgatási pert is indít a rendelet ellen.

Úgy tűnik, a polgáriak nem maradnak magukra a törvénykezéssel vívott csatájukban, ugyanis Alina Gorghiu PNL-s képviselő blogján fejti ki, hogy az ő pártja is felkereste az ombudsmant, aki az alkotmánybíróság elé küldte a kérdéses kormányrendeletet, így az most az ő döntésükre vár.

A sürgősségi kormányhatározat egyébként egy kétlépcsős számítási módszert ír le, mely szerint Székelyudvarhelyen összesen 239 közalkalmazott lehet (ennyit engedélyez a rendelet a 20.0000-50.0000 lakosú településeknek). A városházán érdeklődve megtudtuk, ennél jelenleg több van, de a hivatalos számot még nem lehet tudni, a személyzeti osztály dolgozói azon dolgoznak, hogy minimalizálják az esetleges elbocsátások mennyiségét, valamint kidolgozzák, melyik intézményeknél lesznek kénytelenek megválni néhány alkalmazottól.
Az elbocsátások érvénybe léptetéséhez egyébként tanácsi határozatra van szükség, ez akár a soron következő ülés témája is lehet.


5 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
Isty
2010-07-27 16:12:32
Jenoke, unjuk mar a kepedet es a suket dumaidat. Tavozz kerlek...a pokolba..
avatar
szentmartoni
2010-07-27 17:36:48
szasz jeno semmit se valtozott, miutan Tusvanyosra meg se hivtak, es tudomasara hoztak, hogy nincs mit ott keresnie, most
itt Szekelyudvarhelyen puffogtatja a
populista szolamokat. :cheer:
avatar
nagydd
2010-07-27 22:17:13
Jenő úr!Ideje lenne észrevenni,hogy a polgármesteri hivatalban (is) túl sokan vannak ahhoz a munkához képest amit elvégeznek.Lakosság számához viszonyítva ebben az országban kétszer annyi közalkalmazott van mint pl. Németországban.

Jó lenne ha maradna a Hargita utcában Mr.Garfield.
avatar
zterex1
2010-07-27 22:48:04
És a magánalkalmazottakat ki védi meg? Egyébként jót tenne neked a rendszeres mozgás.
avatar
verzarcs
2010-07-28 21:03:35
közúti forgalom
Ma hallottam a GAGA rádióban,hogy holnaptól(julius 29.től) Teljes útlezárás lesz hosszú időre Korondon(egészen október 29.ig) Mi igaz ebből? Szeretném, ha igaz , megtudni már holnap, ha lehet! Ez hasznos hír lenne a forgalom résztvevőinek számára, és ha ki is lesz táblázva már jó előre és a megfelelő csomópontoknál, pl: Balavásár, Székelyudvarhely,Gyergyóalfalu, stb. Tisztelettel, Verzár Csongor-Garabet, Marosvásárhely(immár május óta új állandó lakhelyem)

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."