Böjte atya és az általa létrehozott Dévai
Szent Ferenc Alapítvány jóvoltából március-április folyamán mintegy húsz erdélyi helyszínre, így városunkba is „ellátogat"
Szent László király.
„Mi nem ...
2011. március 10., csütörtök
(Itthon/Közélet)
Udvarhelyszéki községekben szervez pályázati fórumot kedden és csütörtökön a
Szent László Kistérségi Társulás.
A
Szent László Kistérségi Társulás a térség Felsőboldogfalva, Bögöz, Kányád, Székelyderzs ...
2011. január 24., hétfő
(Itthon/Közélet)
A Székely Pajzs szervezésében 2011. Január 21-én, pénteken kerül sor vitéz Hunyadi
László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitányának előadására Székelyudvarhelyen.
A magyarság küldetése és a
Szent ...
2011. január 19., szerda
(Itthon/Művelődés)
A Hargita Megye Tanácsa által támogatott kistérségi pályázatok keretén belül a
Szent László Kistérség 2010-ben két támogatási tételt nyert sikeresen, nevesen Bögöz, illetve Muzsna közössége számára.
...
2010. december 15., szerda
(Itthon/Közélet)
130 ezer eurós befektetéssel nyitotta meg pénteken egy külföldi beruházó az ország első töltöttkáposzta gyárát Gyergyó
szentmiklóson, közli a Mediafax.
Bajkó
László befektető szerint az emberek manapság ...
2010. december 07., kedd
(Itthon/Közélet)
A találkozóra május 29-én 14 órától kerül sor a falu kultúrotthonában.
A
Szent László Kistérség – ami négy települést, Bögözt, Felsőboldogfalvát, Kányádot és Székelyderzset foglalja magába – vezetősége ...
2010. május 24., hétfő
(Itthon/Közélet)
... a polgármesteri hivatal
Szent István termében. A vetített képes előadást a
Szent László Magyarságtudományi Akadémia és a Székely Pajzs Egyesület szervezi. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel ...
2010. május 05., szerda
(Itthon/Közélet)
A
Szent László kistérség és az Erdélyi Kárpát Egyesület gyalogtúrát szervez április 24-én, szombaton.
Reggel fél 7-kor indul a csapat a bögözi vasútállomástól (az udvarhelyiek 6 órakor találkoznak ...
2010. április 21., szerda
(Itthon/Közélet)