Borongós időben, de cseppet sem borús hangulatbaérkeztünk a piacra, ahol már ismerősként üdvözöltek az árusok. „Követjük, amit írnak, ezt is megnézzük majd"- mosolyogtak. Kissé megrovóan hozzátették: a piackutatás során illene megtanuljuk, hogy az őstermelő és a viszonteladó nem egy és ugyanaz. Köszöntük a figyelmeztetést, és megígértük, eztán nem keverjük össze a szezont a fazonnal. A terefere az asztal fölött feszülő piros vászonnal folytatódott. Az eladók szerint egyáltalán nem az a szerepe, hogy a paradicsom színét pirosabbá varázsolja- tudatlan vagy rosszindulatú az, aki ilyen olcsó trükkel gyanúsítja meg az árusokat.

A piros ponyva az asztalon levő portékát, no, meg persze az eladókat védi az esőtől, tűző naptól - kaptuk a logikus felvilágosítást. Színe azért piros és nem zöld vagy sárga, netán kék, mert a piac gondnoksága így rendelkezett. Sőt, még a vöröslő vászon árnyalatot is meghatározták. Szigorúság van. Pénz nincs.

A „sztász" leplet nem a gondnokság fizette, az eladók pengették ki az árát. Hogy mennyit ért, azt nem kötötték az orrunkra, csupán annyit, hogy bármibe is került, mindenképp kifizetődőbb volt zsebbe nyúlni. Olcsóbb volt beszerezni, felszerelni, mint a tűző napon megaszalódott, tönkrement zöldséget, gyümölcsöt kidobni. Az asztalok közti területen is elkelne egy fedél - de a piac felújításakor ez sem jutott eszébe senkinek.

Az új asztalok „inkább szépek, mint praktikusak". A tető nem véd meg a becsapó esőtől, kialakítása miatt az árus és a vásárló nyakába és az árura  egyaránt hull az égi áldás. A fémből készült asztallap a kánikulában felforrósodik, éget, zöldség és gyümölcsgyilkos sütőlappá válik. Márpedig a vásárlók a friss, roppanós, és nem a helyben sült, fonnyadtra aszalódott paprikát veszik-viszik. Az eladók takargatják a fémlapot - papírral, vászonnal, ki mit lát jobbnak. 

Az asztal előtt felszerelt, csomagoknak kialakított rács sem szolgálja a célt. Mesélik és be is mutatják az eladók, hogy - a megpakolt, ráhelyezett szatyor inkább a gravitációnak, mintsem a tervező elképzeléseinek engedelmeskedik: nemes egyszerűséggel beborul az asztal alá.

Miután jól kibeszélgettük magunkat, a kínálatra és az árakra is vetettünk egy pillantást. A paradicsom kilója 4-6, az uborka, káposzta 3, a padlizsán 7 lejt kóstált. A bencédi új pityókát 1,50, a karfiolt 6,50, a hüvelyes zöldborsót 5, a sárga fuszulykát kilónként 6 lejben mérték.

Gyönyörű a friss murok és petrezselyemgyökér, kötését 2-3 lejért kínálták. A zöldhagyma kötése 2 lejt ért.

Az epret borsos áron, 12 lejért vesztegették. A vranceai cseresznyét 10, az apróbb szemű bencédit 8 lejben mérték. A meggy 8, a barack 7-8, a sárga- és görögdinnye kilója 7 és 3 lejt ért ezen a kedden.

A sétatér végi kertemben termett - büszkélkedett ízlésesen csokorba rendezett virágaival az idős néni. A terepszemlét az ő asztalánál fejeztük be – a morcos idővel dacolva, virágos hangulatban.