Habár itt még koncertet nem adott, a Firkin zenekar nálunk felé is egyre ismertebb lesz az internetnek és a televízióknak köszönhetően. A kalapos, majós, ugrándozó énekes a mi emberünk: egykor a gimi tanulója volt, s már akkor elkezdett meghódítani a mostaniaknál lényegesen kisebb színpadokat. Igen nagy rajongója az angol nyelvnek és kultúrának, sőt ezeket igen magas fokon bírja is. A szálak szerencsés összeérésének köszönhetően lett a Firkin énekese – a zenekar nemrég turnézott Kanadában.

Emlékszem, hogy alig 15 évesen már gombafrizurád volt, tudtál gitározni és Beatles-dalokat énekelni. Mekkora volt a Beatles hatása és honnan jött (nyilván, hogy itt nem Angliára gondolok...) a későbbi zenei pályát és az angolt illetően?

Nem, a Beatles hatás valóban nem Angliából jött, hanem egyrészt a kolozsvári bolhapiacról, ahonnan akkoriban (1987 talán?) bátyám hordta az orosz kiadású Beatles lemezeket, másrészt a Függetlenség (Independentei) nem tudom már hány szám alól, ahova jártam Bodurian János tanár úrhoz gitárórára, meg a Yesterday könyv. A mai napig azt gondolom, hogy a Beatles-nél nem volt nagyobb banda, és nem is lesz. Annyira megváltozott már a közeg, a média, az átjárhatóság, hogy akkora energiát már nem lehet koncentrálni egy élő koncertre, vagy egy banda köré, akármennyire is igyekszünk.

Amúgy meg arra is rájöttem, hogy sokszor, ha egy ír dalt nagyon belassítok, egészen popos lesz a dallamvezetése, akár bitliszes. Nem véletlen, hogy az írek meg azt mondják, hogy tőlük ered a rock, mint olyan. Én mondjuk az ilyen történelmi ok-okozatokban sosem nagyon hittem, de azt hiszem, már így is túlságosan hosszan válaszoltam erre a kérdésre, bár még el sem kezdtem. Igen, a Beatles nagy hatással volt, és még ma is, még akkor is, ha már unom sokszor. Megkerülhetetlenek.

Gimnazista korodban volt egy zenekarotok, a Villon, amiben többek között olyan, később zenei vagy irodalmi pályán híressé vált fiúkkal játszottatok együtt, mint Hadnagy Árpád vagy Demeter Szilárd. Jó kis időszak volt, csomó, a kilencvenes évek elején nagyon jónak számító feldolgozást játszottatok...

Hát igen, mondjuk az, hogy a kilencvenes évek elején Székelyudvarhelyen mi számított jónak, mint feldolgozás, az azért nem elhanyagolandó. Egyszerűen nem volt mivel és nem volt min. Nekünk legalábbis. Én nagyon szerettem volna elektromos gitárt és erősítőt. Egy (de lehet, hogy két) nyáron át hobóztam Magyarországon a forradalom utáni frissen nyíló zavarosban, hogy össze kőműves-segédmunkázzak egy gitárt meg egy erősítőt.

Egy harmincvattos Vermona kombót tudtam összeszedni. Ezt csak úgy azért mondom, hogy kábé érzékeltessem. Mert azért ma már ha valaki nagyon akar, akkor talál egy lukat, ahova a gitárt bedugja. Nekünk nem volt, ráadásul még fuvolát, meg hasonló disznóságokat akartunk beerősíteni. A fuvola egyébként még most, a Firkinnel is állandó „miafrancvan"-forrás. Ja azért ne felejtsük el a Villon neves tagjai közül Szikszai Ernőt, Csernik Attilát sem. Dobosunk az mindig bizonytalan volt, akárcsak a dob. Talán Geréb volt stabil volt aránylag stabil. Jó volt, bár mai napig az a furcsa érzésem a Villon-t illetően, hogy szinte csak fantáziákban létezett. Mert nagyon kevés volt a koncertünk, amihez képest sokkal nagyobbat fejlődtünk titkon magunkban, mint amennyit ki tudtunk volna nyilatkoztatni. Biztos ez rúgott vissza így húsz év múlva, mikor már koncertezni is kezdtem.

A Holló Színház és Galla Miklós által importált, magyarra fordított angol abszurd humor is közel állt hozzád, hiszen érettségi után Jakab Árpád barátoddal és Katona Lászlóval, a későbbi színésszel hoztatok létre egy amatőr színtársulatot Rivalda Akciócsoport néven – miben állt az akkori marhulás?

Én amikor meghallottam a Holló Színházat, azonnal úgy éreztem, hogy ezek az emberek az én családom, lelki társaim. Azonnal. Mikor meghallottam az első sketch-eket, mikor megízleltem az angol abszurd észjárását, mintha hazaértem volna valami hosszú útról. Ami egyébként mind a mai napig tart, mert megérkezni ugye, a halál. Szóval igen, csináltuk a Rivalda akciócsoportot többek között Jakab Árpival és Katona Lacival, az Udvarhelyi Fiatal Fórum berkein belül, de aztán onnan eltiltott a kultúra Nagy Pali személyében, aki akkoriban UFF elnök volt talán, mert egy jelenetben, szigorúan művészileg, csurdén jelentem meg a szentgyörgyi művészeti líceum közönsége előtt, talán a Duna TV is ott volt. Nekem eddig tartott a Rivalda akció, aztán egy évre rá már el is mentem Debrecenbe egyetemre, ahol aztán folytathattam rendesen, de az már nem Rivalda.

Ezután az angol nyelvvel, irodalommal kapcsolatos pályát választottál, a debreceni egyetemre, majd Angliába kerültél. Milyen volt az az időszak, milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb?

Igen, nagyon jól látod, főleg, hogy mondtam is előző válaszomban. Hát, ahogy Móra Ferenc mondaná, persze nem mondja, mert én mondom, Debrecenre úgy gondolok, mint áldásra nyitott szájra. Az nekem hatalmas kaland volt. Eleve úgy felvételiztem oda, hogy szüleim azért nem nagyon akarták, hogy én messzi- és „ezeridegönybe" elmenjek egyetemre, persze ettől én meg pláne el akartam menni. Személyesen mentem leadni a jelentkezésemet Debrecenbe, holott postán simán elég lett volna.

Az istenek segítettek utamon, mert a felvételiztető segéd marosvásárhelyi volt, és ő hívta fel figyelmemet, hogy a román érettségim ott nyelvvizsga-pontokat ér, és azzal a két ponttal jutottam be a most már Debreceni Egyetem, akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetem Angol-amerikai intézetébe, amire az a lány hívta fel figyelmemet. 105 volt a ponthatár, ezzel a két ponttal lett nekem 106. Csak hogy érzékeltessem a deus ex izét. Az egyetemet magát pedig nagyon, nagyon szerettem. Azonnal elkezdtem például színjátszani, harmadév végére össze is hoztam egy színjátszócsoportot, akikkel bemutattuk Oscar Wilde The Importance of Being Earnest-jét angolul. Ezt a darabot egyébként mostanában fordítottam le, vagyis dolgoztam át magyarra Hunor és Magor címmel, ez nagyon friss, még csak a barátnőmnek adtam oda mustrára.

Nem Art Ensemble néven művészkört alapítottam Debrecenben, hogy ne menjenek már a diákok hétvégén haza borkányba töltött húslevesért, hanem töltsék már egyetemistaként, alkotással és ivással a hétvégéiket, de ez nem ment. Ebből maradt meg a színjátszás, amiből aztán közön kézül kialakult egy mai napig élő, angol nyelvű diákszínjátszó fesztivál (azt hiszem minden május első hétvégéjén van Debrecenben). A tanszéken színház-specializáció, szerepeltem még két darabban (George Ryga: Indian, Alun Hibbert: Playing the Fool), és rendeztem egy darabot, amiben főszerepet is játszottam (Tom Stoppard: After Magritte), amivel a lengyelországi Lublinban szinte minden díjat elvittünk.

Ezen kívül kinyílt számomra az irodalom, főleg az angolszász, tele a korábban emlegetett abszurddal. Azonnal megvettem a Hitchhiker's Guide to the Galaxy-t meg a Monty Python's Flying Circus írott verzióját angolul az egyetemen, később még doktorálni is akartam az abszurdból, hálistennek nem tettem. Összefoglalva, Debrecen nagyon sokat adott nagyon sok szempontból. Mindenkinek csak ajánlani tudom, persze az nem azt jelenti, hogy mindenki, aki odamegy, olyan lesz, mint én, mert nem. Ez biztatás volt.

Az ember pedig azt gondolná, hogy a családi hagyomány a fogászat felé irányított volna, hiszen édesapád, bátyád és nővéred egyaránt ebben a szakmában dolgozik, szülővárosodban neves szakembereknek számítanak – te pedig mintha legkisebb fiúként kilógnál a sorból... Nem vonzott az a pálya?

Őszintén szólva meg sem fordult a fejemben soha. És azt hiszem, a családnak sem különösebben fordult meg a fejében, bár erről talán őket kellene megkérdezni. Meg aztán nehéz eldönteni, hogy kit mi sodor afelé, hogy azt válassza, amit. Én még 14 éves koromig kicsit bedőltem a tévhitnek, hogy csak a reáltárgyaknak van emberileg értelmük, matek-fizikára mentem épp ezért a Tamási Áron Gimnáziumban, de igen gyorsan rájöttem, hogy nem nekem való, és ebben hálistennek sokfelől támogatást is kaptam, úgyhogy szépen átnyergeltem filológiára. A gimiben tulajdonképpen két tárgy volt, ami igazán érdekelt, az angol és a filozófia. Na meg a gitár, de az nem volt tantárgy, csak ha március 15-én egy tanárnak eszébe jutott, hogy énekeljek már valami talpramagyart. Ezek nem igazán mutatnak a fogorvosi pálya felé. Mit mondjak? Elmondhatnám azt is, hogy hogyan nem lettem műanyagfröccsentő, de minek?

A debreceni, majd angliai időszakban mennyire volt benne a zenélés, a színpad, a zenélni akarás?

Mint említettem, Debrecenben az énem magamutogató fele igencsak szárnyra kapott. Mindig is szerettem volna színpadon szerepelni, és zenélni is. Meg általában alkotni. Írni, rendezni. A zene Debrecenben valahogy nem jött össze, pedig azzal is próbálkoztam. A színjátszás és a rendezés az összejött, az írás is valamilyen szinten, bár Debrecenben írt verseimet még mindig csupán a bő baráti köröm ismeri valamennyire. Írtam volt még elsőéves koromban Bélszínház címmel egy összefogott jelenetsorozatot, igen erős Galla-behatással, amit az UTV-ben meg is csináltunk Udvarhelyen egy nyári szünetben. Mondjuk erre visszatekintve annyira nem vagyok büszke, de ott akkor jólesett. Sosem csináltam titkot belőle, hogy szeretnék zenélni. Érdekes módon ez a legváratlanabb pillanatban köszöntött be az életembe. Úgy tűnik, az álmoknak van egy beérési ideje, sokszor az álmodozás után olyan tíz évre bukkannak elő, mint valós lehetőség. Ezt egyébként már más dolgokkal is tapasztaltam már.

Angliai időszakról különösebben nem beszélnék, lévén, hogy csupán egy szemesztert töltöttem el Angliában ösztöndíjjal a University of Hull-on, ami nem egy kifejezetten rangos hely akadémiailag, de nagyon szerettem. Ahogy betettem a lábam Angliába, otthon éreztem magam. Mindig is közelebb állt hozzám például az angol irodalmiság, mint a magyar. Kevesebb benne az önsajnálat, és több a felszabadult, ugyanakkor igen mélyről táplálkozó és nagy hozzáértéssel kifejtett marhaság. Az a véleményem a mai napig, hogy a nyugat-európai gondolkodás, sőt, általában az európai gondolkodás számára az egyetlen esély egy transzcendentális dimenzió megérintéséhez, vagyis egy olyan gondolkodási léptékhez, ami ki tudja lelkileg mozdítani az embert a logika életsanyarító „realitásából", vagy tömlöcéből, az az abszurd. Nem véletlen például, hogy a Monty Python fő témái igen erősen kanonikus kulturális forrásokból táplálkoznak, mint Jézus (Life of Brian), vagy a Szent Grál (Gyalog galopp).

Budapesten élsz néhány éve – mivel foglalkoztál a zenekarosdi előtt?

Budapesten lassan tíz éve élek. Foglalkoztam itt már levelezős Ph.D tanulmányokkal, majd televíziós szerkesztő-riporterkedéssel, moziban való jegytépéssel és büfével, online kaszinók angol nyelvű ügyfélszolgálatával. Mindezeket a megélhetésért, meg hogy le tudjak végre hivatalosan is telepedni, ami hivatalos munka nélkül nem ment (ekkor lettem doktorandusz hallgatóból hirtelen mozis beengedő), aztán a TV2-nél kezdtem el teletextet szerkeszteni, olykor a tv2.hu-ra is írok, készítek videókat, jelenleg is teletext szerkesztő vagyok a TV2-nél. Fel lehet menni, a 889-ik oldalon ott van a nevem is. Persze a Firkin a másik, amivel foglalkozom. Azt meg a firkin.hu-n lehet megnézni. Ez nem baj, hogy így elmondtam?

Ez lett volna a következő kérdés: hogyan kerültél a Firkin-együttesbe?

A Firkin-be egyébként nagyon érdekesen kerültem, ez megint egy deo szex masína volt, de próbálom rövidre fogni. Volt nekem egy volt barátnőm, akinek volt egy arculattervező cége, ahova engem is elhívott bedolgozni, mikor egy együttes megkereste őket arculatának kialakításával kapcsolatban. A színházi múltam miatt, hogy a színpadi mozgással, megjelenéssel foglalkozhatnék én. Ez a zenekar volt Péter János hajdani együttese, a Shannon.hu. Ott találkoztam vele először.

Ebből az arculattervezésből nem lett semmi, csak egy jó beszélgetés, a történet valamikor két év múlva folytatódott nagy hirtelen. Úgy esett tudniillik, hogy összefutottam még korábban Hadnagy Árpival a volt Villon-ból, aki már Bécsben tanulta ki a gitármesterséget nem középiskolás fokon, és ők kiadtak egy lemezt Határvidékek balladái címmel, ahol magyar népdalokat dolgoztak fel flamencósan. Ennek a cédének a borítójára kérte Árpi, hogy fordítanám le a dalszövegeket angolra. Én ezeket le is fordítottam, ügyelve arra, hogy lehetőleg énekelhetőek legyenek angolul is, és azt vettem észre, a magyar népdali nyelv valahogy ír-angolos szófordulatokra ösztönöz. Írtam is neki, hogy szívesen megpróbálnám ezeket a magyar népdalokat felénekelni angolul, kicsit íresen hangszerelve. Ez az ötlet tetszett Árpinak, de nem lett belőle semmi.

Más zenekarban is el tudtad volna képzelni magad vagy mindig ilyen együttesben szerettél volna játszani? Ha egy Beatlest játszó tribute-zenekarba hívtak volna, elvállaltad volna?

Én sok mindenben el tudom képzelni magam, a U2-tól Nat King Cole-on át a Greenday-en keresztül a Beatles-ig meg a Dropkick Murphys-ig nagyon sok mindent jól esik énekelni. Nem volt műfajilag elvárásom, tulajdonképpen a Firkin, mint kelta punk az jött, és örülök neki. Ha Beatles tribute-zenekarba hívtak volna? Hát az sokféle lehet. Alapvetően sosem szerettem azokat a zenekarokat, aki fizikai megjelenésben is utánoznak valakit. Ehhez túlságosan szeretek saját utakat járni, legalább látszatra. Meg az sem mindegy, hogy hétvégi sörbanda, vagy profi. Meg aztán a zenei képzettségem azért nem feltétlenül lenne elég. Elvállalhatnám azt is, ha a londoni filharmonikusok hívnának első hegedűsnek, de őket sem tudnám túl sokáig átverni. Persze azért lehet, hogy egy Beatles tribute-ot azért kicsit tovább. Végülis minden lángoló szerelem addig tart, amíg a felek el tudják hitetni a másikkal, hogy azok, akinek a másik gondolja őket. Ez akár sokáig is tarthat, attól függően, hogy mennyire tényleg.

Barna és a zenekarvezető Péter János

A Firkin egy ún. kelta-punkot játszó budapesti csapat, amely jól ismert, most is aktív elődök, a Flogging Molly, illetve a Dropkick Murphys nyomdokain halad – mennyire népszerű ez a műfaj ma világ- és Európaszerte?

Ez a műfaj Európaszerte igen ismert, tulajdonképpen fővonalas műfaj, mainstream, ugye, mint Magyarországon az alternatív (bármi legyen is az). Pont itt Európa keleti fertályán talán kissé kevésbé ismert, és sokakat megijeszt a punk része a műfaji meghatározásnak – mindenki rögtön a hányástól vakulásigos elviselhetetlen zajra és munkásosztály soraiból kinövő sok káromkodással megtűzdelt drogos „gazembörködésre" gondol – de aztán ha elmegyünk egy majálisra zenélni, az öregeknek sokszor még jobban tetszik a dallamosság miatt a kelta punk, mint a fiataloknak. Éppen ezért alkalmas ez a műfaj a széles körű elterjedéshez, mert tulajdonképpen a rock, a punk, az ír folk sőt, jó értelemben (mert van ilyen) a mulatós is benne van. Meg valahol egyébként a székelység is. Mostanában fordítok le ír dalokat, vagy olyanokat magyarítok, amit én írtam, és, akárcsak az Igyunk pálinikát-ban (a Whiskey in the Jar magyar verziója) valahogy székelyes rigmusok felé visz a szöveg. És ezt egyáltalán nem bánom.

Az előző kérdéshez kapcsolódna az is, hogy nemrég kanadai turnétok volt – milyenek voltak az ottani tapasztalatok?

Nagyon jók voltak a tapasztalatok, a szakmai kritika meg egészen elérzékenyítően jó. Gary Topp tudniillik, aki a Firkint Torontóban adjusztálta, hajdan ugyanígy vitte körbe a Police-t, amikor még senki nem ismerte őket és harmincan lézengtek egy Police-koncerten. Negyven éve csinálja már, látott ezt meg azt, meg hallott is. Néhány sör után odamerészkedtem hozzá nagy elvtársiasan, hogy most, hogy nincs itt épp senki, mondaná el legyen szíves, mit gondol VALÓBAN a Firkinről. Gary kicsit gondolkodott, és teljes komolysággal azt válaszolta, a Firkin a legjobb kelta punk banda, akit ismer, és ő már csinált Pogues koncertet, meg volt Flogging Molly-n, meg Dropkick Murphys-en, szóval ez azért váratlan volt. De direkt mondtam neki, hogy ne kerteljen, mert elkezdem Wolf-ot idézni a Ponyvaregényből, hát tényleg remélem, komolyan mondta. A koncertjeinken pedig volt egy lavinatendencia, vagyis egyre több ember jött el a koncertjeinkre az előző koncertek közönségéből. Csaknem voltak mazochisták, gondolom.

Úgy tudom, hogy a Firkin egy ír söröshordót jelent – koncertjeiteken nélkülözhetetlen kellék a közönség soraiban. Hagyományos ír dalok ezek, az irish songok, amelyek rokoníthatók is valamilyenféleképpen a magyarral. Hogyan?

Nem ír söröshordót jelent, hanem egy régi angol űrmértéket, amit sörre használtak kizárólag. Talán még ma is használják. A sör meg a whiskey valóban hozzátartozik a Firkin koncertek kultuszához, de ugye, mindenben érdemes mértéket tartani. Nálunk ez a mérték a Firkin. Mondhatni űrmérték (néha „zűrmérték"), mert ennyi sörrel már azért lehet intergalaktikus utazásokat is tenni. Ehhez mondjuk igyekszünk a zenénkkel is hozzájárulni, hogy olcsóbból jöjjön ki egy utazás a Holdra.

Ami meg az ír meg a magyar vonatkozást illeti, hát, főleg a székelyekkel igen hasonlatos az ír lelkület sokszor. Én úgy gondolom, hogy valamikor jó régen letoccsant Arisztotelész Európába, aztán később a németes logocentrikus gondolkodás, valahol középtájt, és ennek a gondolkodásnak cunamiját nyögi még ma is a világ. Viszont mire ez a gondolkodásrendszer elérte a széleket, a határvidékeket - amit ugye többek között a székelyek is őriztek - elgyengült, és átminősült, alávetette magát az azt megelőző spirituálisabb életszemléletnek.

Tudathasadásos állapot volt mindig is a székely ember Istenhez való viszonya is szerintem, de valahogy azért sikerült összegyúrnia egy sajátos lelki hozzáállással, ami kicsit fordítva látja a világ abszurdumait (vagyis helyén kezeli őket), és igencsak egyedi alkotásokhoz tud vezetni, legyen az az Ábel a rengetegben, vagy a Playboy of the Western World. Tehát a hülyeség meg a marhaság lelkileg igen közös, ötvöződve azzal a történelmi fintorral, hogy az íreknek is ugyanolyan ritkán sikerült indulataikat történelmileg megfelelő oldalalakon kamatoztatni, mint a magyaroknak, pláne a székelyeknek. Valahogy az ír-angol viszonyt, a csipkelődésében igen hasonlónak látom az anyaország-Erdély viszonyhoz is, nyelvileg is. Ezért van az, hogy ír daloknál igen sokszor székely nyelvi fordulatokat találok meg a hangulat interpretációjához. Bár ahogy ezt elmondom, most olyan, mintha egy viccet próbálnék életben tartani azzal, hogy elmagyarázom az értelmét. Ami ugye hülyeség. Meg kell hallgatni, vagy működik, vagy nem...

Milyen közösség a Firkin? Két lemez, rengeteg fellépés, úgy néz ki, hogy nagyon beindult a szekér. Egyetértesz ezzel?

A Firkin jó közösség, sokat kacagunk, a szekér beindulása pedig megint egy olyan kérdés, hogy amíg Sting szomszédságában nem tudok megvenni egy skót vagy ír vagy valamilyen kastélyt, addig azért erről csínján beszélhetek. Egyelőre azért még dolgoznom kell a Firkin mellett, de tény, hogy szabadidőm nem nagyon van.

A Firkin a Szigeten is fellépett tavaly

Ami szekérindulás szempontból végül is jó jel. Két lemez már valóban kijött, Firkinful of Beer az egyik, Whup a másik címe, ha valaki nagyon keresné, voltunk már elég sokszor több televízióban, jelöltek Fonogram díjra az első lemezzel, ami aranylemez is lett, egyre többfelé hívnak külföldre, Németország, Ausztria, Svájc, Szlovákia, Csehország, Írország, Kanada, Amerika. És nagyon szívesen irányítanánk már a szekeret Erdély felé is amúgy...

A Firkin az RTL Klub Reggeli című műsorában

Általában fehér majóban, illetve kalapban lépsz fel, a többieknek is jellegzetes, egyéni színpadi cuccaik vannak - ez tudatos volt már az elején vagy fokozatosan alakult ki?

Hát elég nehéz véletlenül felvenni egy majót, meg egy kalapot minden koncerten... Egyébként feltett szándékom, hogy Magyarországgal megértessem, hogy én nem trikót hordok a színpadon, hanem majót. Azt hiszem ezt illetően elhívásom van... Már több sztájlisztot is rendre utasítottam ezt illetően fogalmazásügyileg.

 

Arra gondolhatnak-e szülővárosodban, hogy egyszer a zenekart is elhozod ide? Vagy marad a húsvéti-karácsonyi néhány napos, magánemberként való hazaugrás?

Arra igen erősen szeretném, ha gondolnának Székelyudvarhelyen, hogy elhozzák a Firkint. Főleg, hogy nem csak én vagyok udvarhelyi, hanem a fuvolás-zenekarvezető Péter János is Székelyudvarhelyen született, ha el is csángált később Szentgyörgyre, majd Debrecenbe. Már volt is róla szó, hogy jövünk Udvarhelyre, csak hát egy héttagú bandát (plusz stáb) nem egyszerű, és nem is olcsó utaztatni. De nagyon szeretnék már Udvarhelyen is játszani, meg Erdélyben általában. Két hely van, volt, ahol nagyon szerettem volna játszani. Az egyik Debrecen, mert ott végeztem az egyetemet, a másik meg Udvarhely, hogy „bőcsköggyek" édesanyámnak. Debrecenben most úgy néz ki összejön áprilisban, hát hátha Udvarhely is. Nem rajtunk múlik, azt hiszem...