Itthon » Gazdaság

A városi költségvetés volt a téma az MPP-nél

Mai sajtótájékoztatójukon a polgáriak a városi költségvetés-tervezettel kapcsolatosan fejtették ki álláspontjukat.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
inku23

Felnőtteknek belépni tilos!

A konyha minimál, a terasz olaszos, a lift pedig román....
DSC 3550 a

Minden, amit a sertéspestisről tudni kell

Hogyan terjed, mik a tünetei, miért veszélyes és mit...
Villany2

Nem lesz villany egy udvarhelyszéki településen

A villanyt csütörtökön reggel veszik el. Kattints és...

szasz_jeno_sebestyen_csaba
szasz_jeno_sebestyen_csaba
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2010. március 04., 21:54
1 hozzászólás. 


Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, sajtótájékoztatón elemezte a város idénre tervezett költségvetését és megfogalmazta pártja javaslatait. Elmondása szerint az MPP konstruktívan áll az ügyhöz, emellett pedig szeretnék látni a tavalyi költségvetés eredményeit, hogy teljesebb képet alkothassanak az ideiről. Ettől függetlenül a pártelnök a Rózsa és Szent János utcák leaszfaltozását emelte ki legfőbb prioritásként, valamint további utcákat is felsorolt, amelyeknek aszfaltrétegre, illetve egyéb javításokra lenne szükségük.

A polgáriak prioritási listáján szerepel még a városi bölcsőde megvásárlása, szerintük a tulajdonjogi kérdést mihamarabb rendezni kell, az ügy végére pedig pont kell kerüljön, az intézmény költöztetése azonban nem megoldás. A múzeum ügyét is szem előtt tartja Szász, ugyanakkor pedig ismételten kiemelte egy szolidaritási alap létrehozásának szükségességét. Erről a Székelyudvarhelyért Alapítvány díjátadó ünnepségén hallhattunk először, lényege az lenne, hogy az eladósodott családok terhét a város venné át ebből az alapból, valamint könnyebben megtalálhatóak lennének az uzsorakamatot alkalmazó szervezetek.

szasz_jeno_sebestyen_csaba

Sebestyén Csaba és Szász Jenő

Szó esett még a fogászat épületének rendbetételéről is, az MPP szerint ez is egy kiemelten fontos ügy, ugyanis az itt dolgozó néhány orvos szerződésben áll a megyei biztosítóházzal, így az ide érkező páciensek kedvezményekben részesülhetnek. A város tisztaságának kérdését is említette a pártelnök, tudta szerint ugyanis a jelenlegi vezetés nem rendelt ilyen jellegű szolgáltatásokat az AVE Hargita vállalattól, ezen pedig sürgősen változtatni kell.

Végül Sebestyén Csaba polgári tanácsos részletezte egy agrárszövetkezet, avagy részvénytársaság létrehozásának tervét, melynek lényege a helyi termelők ösztönzése lenne. Eszerint az új szervezet – melyben a gazdák is képviseltetnék magukat – végezné a terjesztési, eladási feladatokat, így a gazdáknak csak a termeléssel kellene foglalkozniuk, ezáltal teret kapnának a helyi piacon, üzletekben és bevásárlóközpontokban egyaránt. A tanácsos szerint, a tervek alapján a Székely Gazda nevet viselő szervezetet később az egész megyére, vagy akár Székelyföldre is ki lehetne terjeszteni.


1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
hollo
2010-03-04 23:31:05
mint partelnok, vagy mint alpolgarmester adta elo magat Szasz Jeno?
TUDATHASADAS

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."