A hónapok óta szünetelő vonatközlekedés igencsak megviseli a sínpárt Udvarhely és Keresztúr között: nyoma sincs a csillogó fémszínnek, a rozsda, a gaz, az özönvíz előtti talpfák jól jelzik a vasút állapotát. Néha olyan érzésünk van, mintha Székelyudvarhelytől több ezer kilométerre keletre járnánk. De lehet, hogy ott is jobb állapotok vannak.

Mindenesetre Székelykeresztúron az jól látszik, hogy kutyasétáltatásra megfelel a vasútállomás. Széll István éppen ezt teszi, kutyája megugatja fotósunkat. A gazdi ismerősei között vannak olyanok, akik a vasútnál dolgoznak, s azok – vonat ide vagy oda – teszik a dolgukat. Például lenyírják a füvet a sínek közül, így Székelykeresztúr talán az egyetlen vonatállomás Udvarhelyig, ahol a gaz le van vágva a vasúton.

A kisgalambfalvi egykori indóház ablakából Nagy Magdolna hajol ki, mint mondja, albérletben lakik a házban, amit nem mozgat a vonat idestova három hónapja. Néha elmegy egy-egy ellenőrző vonatocska, tőlük érdeklődnek, hogy mikor indul újra a közlekedés a sínen, mert 20-25 navétást érint a faluban.

„Annyi elsejét, annyi tizedékét s annyi huszadikát már hallottunk, hogy már meg sem merjük kérdezni" - mélázik el az asszony az ablakban, hozzátéve, hogy a busz drágább, mint a vonat, s „nem üti a nyugdíj." A vasúti átkelőnél az is megfigyelhető, hogy a sofőrök lassítanak, megállnak, szétnéznek s csak utána hajtanak át a síneken.

Nagygalambfalván már csinos kis váróteremben lehetett várakozni a vonatra, ám az is rögtön észrevehető, hogy az épület faláról nem a ló harapta le a szigetelést. Nagy bulik lehettek itt, amíg a székely gőzös hozta vagy vitte a fiatalokat – most nincsen senki, a gaz úgy benőtte a sínpárt, mint a pókháló a nyitott ajtajú fabudit néhány méterrel tovább. A környéken sincs egy lélek, az amúgy prosperáló faluban amolyan világvége ez a vonatállomás.

Décsfalva közelében a sorompó egykori rozsdás hangjelzője is látható, a sín a gaz alatt, az indóház életéről a tányéros tévéantenna hordoz jelentést. Kilométernyire tovább, beérve a faluba, a sín mellett a 71 éves Rácz Géza tesz-vesz a veteményesben. Mint mondja, Décsfalváról kb. harminc embert érint a vonat jövés-menése.

Mond egy érdekességet is: gyermekkorában, az ötvenes években a vasút itteni szakaszát leegyenesítették, túl nagy íve volt a kanyarnak. Katonák dolgoztak rajta, ő ott volt akkor is – azt is hozzáteszi, hogy a régi rendszerben nem volt vasútállomása Décsfalvának, most pedig van egy, ami közös Agyagfalvával és Mogyoróssal.

Az említett, jól láthatóan a kilencvenes évek vasúti építkezési jegyeit magában hordozó épületecske környékén dögszag terjeng. Habár a szárnyvasút léte is döglődik, a szag eredete nem ennyire prózai, hanem majdnem kézzel fogható: a megálló mögött alig húsz méterre elhullott kutya teteme hever.

A megálló feliratán a Regiotrans elköszönő, informatív jellegű levele 2015. március 16-áról, három csíkkal keményen odaragasztva a CFR címere alá. Az épületben semmi, csupán szemét, műanyagpalackok és emberi ürülék.

Bögözben még ez sincs. Az látszik, hogy a gaz itt is ellepte a sínt, a néhány évvel ezelőtt felszedett talpfákból rendes peront készítettek, erre lehetne lelépni a vonatról, ha járna.

Mivel nem jár több hónapja, az tapasztalható, hogy inkább a politikusok igyekeznek felülni rá, a Székely Gőzösre, hogy ott politikai tőkét kovácsoljanak maguknak. Nem is lett volna érdekes ez az ügy úgy, hogy ha egy hét alatt újraindult volna a vonat, de több mint három hónap után már kezd ciki lenni. A mai tanácsülésen nem tudtuk nem észrevenni, hogy aki lemaradt a vonatról, az a bicikliútra igyekezett felpattanni.

Bikafalván már meg se lepődünk, a fű itt is ellepte a sínt, egy Neamț-megyei vezető akkorán nézett ki a furgonjából Bögöz irányába, hogy majd átfeküdte az ülést. Intettünk neki, de nem jeleztük, hogy ne erőltesse magát egyelőre. Hadd ne tegyük az ablakba a nyomorúságot.