Lépten-nyomon belebotolhatunk ilyen helyekbe, sajnos egyre több ún. senkiföldje lesz a város területén. A következőkben bemutatunk néhány ilyen helyet, de nem csak ezek vannak – általában a nagyobb hidak alját, a tömbházak közötti szabad területeket, a szűkebb utcákat és néha a parkok egy részét is ezek a csoportok veszik oly módon a birtokukba, hogy utánuk csak a szemét és bizonyos tevékenységek elvégzésére utaló nyomok maradnak.

A Villanytelep és a Kornis Ferenc utca találkozásánál van az ún. régi fogászat épülete – ha a közelben levő kazánház melletti csapáson az épület mögé kerülünk, döbbenetes látvány fogad a kerítésen belül. A friss emberi ürülék még csillog, de egy szeméttelep minden adottsága megtalálható itt – alig néhány méterre a tömbházaktól. A garázsnak nem, de lomtartó tákolmánynak bátran nevezhető építmények belső részében évekig hajléktalanok tanyáztak, erre utalnak az eldobott, egykor takaróként szolgáló vászondarabok, cipők, papucsok. De van itt autógumi, televízió darab, ablakkeret, építkezési törmelék is.

Eldobott cipők is lapulnak a fűben, s zajlott itt az élet rendesen, hiszen nagy mennyiségű sörös doboz is van az egyik fal tövében. Mikor kijövök a területről, egy meglehetősen lerobbant külsejű férfi könnyít magán a kerítés mellett – ő aztán terepszínű ebben a mikrovilágban.

Hasonló állapotban volt néhány évvel ezelőtt a József Attila utca kockaköves szakaszán a napközi melletti rész – egészen addig, amíg a közeli kávézó vezetői bekerítették a helyet (ugyanis az övék), mert elegük volt a hajléktalanok és más, a társadalom perifériájára szorult egyének dorbézolásából, szemeteléséből, alkoholizmusából.

De nemcsak a hajléktalanokról és a romákról van szó ebben a témában, hanem olyan diákokról is, akik iskolaidőben vagy éppen hétvégén előszeretettel keresik fel iskolájuk környékét. Nem az a fontos, hogy melyik iskolába járnak, hanem az, hogy mit tesznek, és hol teszik azt.

A város központjában, a Mária Valéria Gyerekkert épületének (a Benedek Elek Líceum leendő székhelye) homlokzatáról néhány napja lekerült az állványzat és a védőháló, felszínre került az, hogy egyesek a lépcsőre húzódva mivel foglalkoztak ott az elmúlt időben. Jaurtos doboz, cigarettacsikk, a lépcső és környéke rettenetesen szemetes. Annyira azért nem, hogy egy seprűvel és néhány mozdulattal ne tudnánk megtisztítani.

Nem messze innen, a Márton Áron szobortól alig néhány méternyire található egy transzformátorház, melynek környéke rettenetesen néz ki. Egykor szeméttároló állt itt, valószínűleg ezért vitt valaki megszokásból oda eldobásra szánt neoncsöveket. A konténer nem volt ott, a csövek viszont ottmaradtak (a megszokás, ugye), s ha valaki arra járt, jól megdobálta azokat (ez is a megszokás..?) kővel, hadd törjön. Az már nem számít, hogy valószínűleg benövi a fű a vékony üvegszilánkokat.

A transzformátor mögött szintén „zajlik az élet": a jelek szerint vannak olyan emberek, akik képesek ugyanazon a bozótos helyen alkoholt is fogyasztani, ahol a kis- és nagydolgukat is elvégzik. Ez egy ilyen hely.

A transzformátorház mellett lépcső vezet fel a Szent Miklós-hegyi római katolikus plébániatemplomhoz. A lépcső felső részét borító rengeteg cigarettacsikk arról árulkodik, hogy nagyon jól érezte magát valaki vagy valakik. A plébánia gondnokának elmondásából tudom, hogy évek óta visszatérő jelenség az, hogy „fiatalok egy csoportja" hétvégi estéken sűrűn látogatja ezt a környéket – ital, dohány, illetve minden, ami belefér. Nemcsak itt, máshol is dívik a szokás, hogy megveszik üzletben az olcsó italt, s itt fogyasztják el. Mindezt megfejelték azzal, hogy múlt hét végén, a domb tetején álló tele szemeteskukát nemes egyszerűséggel és nagy határozottsággal belökték a domboldalon. Akkora lehetett a jókedv.

Egy másik kategória kedvenc szórakozási helye a lakótelepi szeméttárolók és környékeik – a kukázó romák egyik kedvenc elfoglaltsága a szemetesek melletti sütkérezés, alvás, evés, dologvégzés. Például a II. Rákóczi Ferenc utca központ felőli szakaszán, a tömbházak mögötti füves területen nagy előszeretettel adóznak eme szenvedélyeknek, kukázás előtt és után. Kirámolják a szemetest, kiveszik a nekik szükségest, a többit pedig otthagyják a kerítésen kívül – mikor meg jön a szemeteskocsi, kísérőszemélyzete nem szedi fel a tárolón kívüli részeken elszórt szemetet, ők csak a ládákat ürítik a kocsiba. Pedig csak annyit kellene tenni a kukázónak, hogy ami nem kell, azt tegye vissza a ládába. Ahhoz viszont néhány métert már lépni kell, ezek szerint nehéz.

Megfigyelhető, hogy vannak kóbor kutyák, amelyek csoportokba verődve tanyáznak a város különböző részein. Beleesznek a szemétbe, heverésznek a fűben, majd odébbállnak. A nagydolgukat más, távolabb eső helyen végzik, legalább nem kevernek össze bizonyos tevékenységeket, mint azok az emberek, akik ebbéli minőségükből néha kivetkőzve Székelyudvarhely mindennapjait rondítják össze.