Szombat reggel még tombolt egy utolsót a tél a Hargita lábánál, nagy pelyhekben havazott, hideg volt, és fújt a szél: talán érezhette, hogy hamarosan jön a sok székely ember, hogy tűzzel, vassal s pálinkával elűzzék őt legalább egy évre.

Tizenhárom település díszbe öltözött színe-java jött el, papok, orvosok, szép menyecskék és ördögök, na meg politikusok kísérték utolsó útjára a telet.

A 25-ik megyei farsangbúcsúztató megnyitóján a kedves meghívottak felsorolása és szeretettel üdvözlése után kiosztottak egy vagon oklevelet: aki eddig őrizte a hagyományt, annak azért, aki ezután fogja, annak azért adtak papirost a szervezők.

Nagyon ügyes mindenki, főleg, hogy nem is volt szándékos 25 éven át megtartani a megyei szintű farsangtemetést. A kezdeményezők – Ádám Gyula fotóművész szerint – egyszerhasználatos eseménynek szánták, csak aztán túl sikeres lett, minden évben követelte a nép.

A tisztelt mindenki elmondta beszédét, a csíkszentsimoniak átvették a stafétát, a hagyomány őrzői köszönték a megtiszteltetést.

Végül Borboly Csaba is időben berobogott, a nagygalambfalvi jótékonysági disznótorról jövet rögtön a színpadon állt meg, és poénkodott, hogy jövőben Csíkszentsimonban ingyen legyen a sör. Azt is mondta, hogy eddig azt kívánta, legyen hosszú tél és jó síszezon, de most már inkább a tavaszt várja, mert elfogyott a tűzifa. Pedig már azt hittük, azért, mert lehet kezdeni az aszfaltozást, és lehet menni előre.

A megnyitó után, ahogy a jelmezes csoportok szétszéledtek az utcákba ünnepelni és táncolni, a nap is kezdett kisütni – bár a hideg maradt – a hóból sár lett, de Illésnek akkor már mindegy volt.

Jött a pap, a patakból merített szenteltvizet, elmondta a gyászbeszédet fölötte:

„Bocsássa meg az Úristen bűneid, amiért sok leánynak elcsavartad a fejit, a sok italt, amit a garatra öntöttél, a sok levest, amit kenyérrel megettél. Elég lett volna egy tucat családnak, akik ettől csak szaporodnának.

Végrendeletedbe azt hagytad hátra, hogy koporsódat fordítsák az oldalára, fejed alá kolbászt tegyenek, hogy a férgek meg ne egyenek, vörösborral locsolják a nyughelyed, hogy a sírba ne legyen meleged.

Szűz leányok vigyék koporsódat, temetéseden tökkel harangozzanak. Kárpótlás jegyedet Szentegyházára hagytad, hogy a nárciszfesztiválon még többet ihassanak."

Az asszonyok pedig hangosan sírtak melléje ilyen szépeket:

„Jaj Illés nyisd ki még egyszer azt a kancsal szemedet, hadd beszéljek még utoljára veled, a tegnap még megettél egy nagy vájdling nokedlit, egy nagy kancsó bort még utána öntöttél.

Jaj vegyétek fel és vigyétek a kert mellé letegyétek, kertet támasszatok véle, úgyse volt ő már jóféle.

Jaj vigyék, de ne arra, görbe a karja s megakad a karóba, s visszajő a nyakamra."

Illés nem jött vissza, mert elégett a római 25-öst formázó szalmabálákkal együtt a nagy tömeg szeme láttára a szentegyházi tűzoltó állomás mellett. S ahogy egy tisztességes temetés után illik, a gyászoló népnek tántorogva kellett hazamenni.