Itthon » Oktatás

Nyugi, visszakerül Benedek Elek!

Csak nem az eddigi helyére. Teljesen felújítják és átalakítják a református kollégium udvarát. Szeptember 8-ra teljesen elkészül.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Biró Mihály

Utcára került az iskola (videó)

Levelek hulltak, grafikák, festmények lobogtak a...
allatvilagnapkikep

Állat volt a napiban

Gyanútlanul mentem a Csillagvár Napköziotthonba és ez...
Tudasz01

Tudászban ki a jó?

Egész Székelyföld itt lesz a történelmi vetélkedő...

LatvanytervRef1
Fotók: a 4ZET Architects látványtervei
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2017. július 14., 11:05
0 hozzászólás. 

Több hete dolgoznak a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium főbejárata előtti téren – a nyári vakációban a teret teljesen átalakítják, új padok, illetve szobrok kapnak helyet. Tőkés Zsolt igazgató szerint eddig is bárki leülhetett, bejöhetett az iskola előtti térre, s ez szeptember 8. után is így lesz.

Félmillióból teszik rendbe

A mintegy 500 ezer lejből készülő felújításról az intézményvezető elmondta, hogy az udvar mellett az iskola vízvezetékeit, illetve a kanalizálást is rendbe teszik. „Úgy terveztük, hogy az iskola épületéért fizetett bérből újítjuk fel, de ez nem fedezi, mert lényegesen több. 220 ezer lej az értéke a munkának, csak a borítókő 100 ezer lejbe kerül. Az esővízelvezető csatornát szintén meg kell csináltatni, az megint 70-80 ezer lej, a belső udvarnak nem volt elvezetője, a falak mindig penészedtek. A gázvezetéket felszámoljuk, a Tanítóképző és a mi iskolánk gázvezetéke is a földbe kerül. A bejárat melletti kis gázház nem fog eltűnni, de szépen meg lehet csinálni deszkaborítással. Körülbelül félmillióba kerül az egész felújítás" - mondta Tőkés Zsolt.

LatvanytervRef2

Ami a részleteket illeti, a bejárati kis fémkerítés ugyanolyan lesz, mint az eddigi, annyi különbséggel, hogy tiszta új lesz. A meglévő nagy fák megmaradnak, a régi épület felé eső belső gang fakockákkal lesz kirakva. Eddig nem volt pad, de most lesz, tehát bárki bejöhet, leülhet. A főbejárat előtti udvar újratervezése a 4ZET Architects munkája.

1+3 (mell)szobor fog állni

Benedek Elek szobra is az udvaron marad, igaz, kissé hátrább, az épülethez közelebb kerül – ezen a szobron kívül további három, kisebb méretű mellszobor is helyet kap az iskola udvarán. Bethlen János iskolaalapító, Baczkamadarasi Kis Gergely névadó, illetve Gönczi Lajos igazgató (az ő ideje alatt épült meg az iskola főépülete) szobrai egymás mellett fognak állni, a régebbi épülethez közel.

LatvanytervRef3

Az iskolaigazgató szerint szeptember 8-ra mindenképpen elkészülnek az átalakítással, aznap tartják a nagyszabású átadási ünnepséget – ezen olyan neves vendégek lesznek, mint Kató Béla református püspök, illetve Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."