Morbus, avagy egy egészséges tini regénye
MEGOSZTÓ
Tweet
Piroshajú, ez vagyok én
Most épp lilahajú, és gyönyörű kék cipője van....A szex megvolt. Mi jöhet még az inkubátorházból?
Spoiler alert! Részletek a következő rész...Matekkel mindent meg lehet oldani
Kedvenc szava a jó, élőhelye a Tábor negyed, hobbija a...fotók: Balogh Réka, címlapfotó: facebook
ÍRTA: BALOGH RÉKA ADRIENNE
A mai fiatalok a szerelmek helyett a like-okat vadásszák, unottak, fásultak, és egyébként is, mi lesz így belőlük tíz év múlva. Depressziósak, alkoholisták, szolgalelkű menedzserek. Vagy írók, költők, állatmentők, művészek, istenfélő családanyák. Az Udvarhelyen középiskolás Gál Judit, úgy tűnik, az utóbbiakra készül. Pár hete tizenhét évesen jelent meg első regénye magánkiadásban Morbus Egy különleges elme játéka címmel. Egy életvidám, sosem unatkozó lány írói fejlődését követhetjük nyomon egy négy évig íródott történeten keresztül, aki úgy érzi, hogy fentről vezették a tollat a kezében. Van még meglepetés a tarsolyában, és azt látja, nincs veszve semmi, vannak még tenni vágyó fiatalok.
Amikor először hallottam, hogy könyved jelent meg ilyen fiatalon, elképedtem. Aztán, amikor megláttam a fekete borítójú könyvet, és hogy a regény címe ráadásul betegséget jelent latinul, nem értettem. Nem tudtam, hová tegyem, hiszen téged egy életvidám lánynak ismerlek.
Az vagyok – mondja nevetve.
Ez a regény tulajdonképpen az éned fejlődését is követi?
Az egész írói fejlődésemét. Tizennégy évesen kezdtem írni a regényt. Az elején többnyire tőmondatokban írtam, ha észrevetted. És fura dolgokat is használtam benne, amiket úgy hagytam. Éppen azért, mert így látszik a folyamatos fejlődés.
Miért ez a címe a regénynek? Mesélsz egy kicsit róla?
A cím gyakorlatilag a regény végéhez kötődik, sőt a csattanója annak, ezért most nem magyarázom meg. A megírásához nagyapának a gyerekkori meséit használtam, illetve a szüleimtől hallott történeteket a kommunizmusról. Nagyon sokat meséltek róla, és gyakorlatilag ezekből gyúrtam össze a regényt.
Mi az, ami felkeltette az érdeklődésedet egy olyan kor iránt, amihez közvetlen élmények nem kötnek?
Szeretem a történelmet. A szüleimben inkább negatív élményként csapódott le a kommunizmus. Szerintem, mint politikai rendszernek, volt jó oldala is, hiszen például nem volt munkanélküliség, viszont mindent összegezve, kivitelezhetetlen volt az elképzelés. Nagyon sok kutató munkát végeztem, nagyon sokat tudok már róla, és úgy érzem, kezdtem átlátni az egészet. Ez csupán a regény hátterét színesbíti, ugyanis a szerelmi szál a fontosabb.
Ki biztatott téged írásra?
Na, ez jó kérdés. Valahogy ez jött magától. Egész kicsi korom óta, ha egyedül voltam, szerettem meséket írni. Ezek most is a fiók mélyén vannak. Viszont a Morbus magánkiadásban jelent meg, éppen ezért nagyon sok ember segített.
Amikor valakinek arról meséltem, hogy írtam egy regényt, ő rögtön azt kérdezte, miben tud segíteni, hogy megjelenjen. A pallósok is szeretnének majd a bemutatón játszani és énekelni, szóval mindenki egy kicsit hozzátett vagy hozzátesz. A borítón látható grafika is egy pallós lány munkája. Nagy segítséget kaptam a nevelőmtől, Magyari Hunortól a tördelés és a marketing feladatok terén.
Mi a célod a megjelentetéssel, mit szeretnél üzenni vele?
Azt az érzést szerettem volna megfogalmazni, ami akkor az emberekben volt, a kitörni vágyást a kommunizmusból. A főszereplő, Gergő érzésein keresztül pedig azt, hogy az emberi elme milyen különleges tud lenni.
Te ki akarsz törni valamiből?
Azt hiszem, amikor elkezdtem, nagy vágyat éreztem, hogy kitörjek, de ez azóta meg is történt, úgy gondolom. Nekem Udvarhely jelentette a kitörést kulturális szempontból, hiszen Gyergyóalfaluban nem találtam ezt meg.
Egy kicsit látjuk a te sorsodat is a Gál Gergőén keresztül?
Nem mondanám. A névválasztás viszont nem véletlen. A húgom lett volna Gergő, ha fiú lett volna. Mivel a családból nem kapta ezt a nevet senki, így esett erre a választásom. Igaz, hogy most érkezik a kistesónk, aki ráadásul fiú. Gondolkodunk, hogy ezt a nevet kapja-e az öcsénk, bár én kicsit félek a beteljesüléstől. Amúgy azt tapasztaltam, hogy nagyon sok furcsaság történik, amióta írok. Nagyon sok dolog valóra válik abból, amit írtam.
A többi szereplőnek is szépen csengő magyar neve van. Ez is tudatos volt?
Nem, a többi név csak úgy magától jött. A karaktereim mindig maguktól formálódnak meg, és ez a különleges benne. Az egész olyan, mint a teremtés. Amikor az Isten megteremti az embert, az önálló individuumként kezd élni, és azt csinál, amit akar. Ezt pedig Isten csak nézi. Én is ezt a teremtésérzést éltem meg a regény szereplőivel, mert én csak leírtam azt, amit ők csináltak, és nem tudtam beleszólni, bármit is tettek.
Mitől jön az ihlet?
Amikor egyedül vagyok, akkor jön leginkább. Éjszaka a csendben és a sötétben jobban tudok a gondolataimra figyelni.
Amikor olvastam a történetet, azt éreztem, hogy bár még ebben nincs tapasztalatod, de nagyon jó anyai ösztön van benned. Ki a példa?
Édesanyám. Mindig azt érzem, hogy nem tudok sosem olyan jó lenni, mint ő. Ő egy tökéletes anya, barátnő, testvér és még nagyon sok minden.
Olyan szinten megtapasztaltad már a szerelmet, mint Gergő?
Nagyrészt igen.
Mesélsz egy kicsit magadról?
Zárkózott vagyok, még ha kívülről nem is úgy tűnik. Ezért is választottam az írást kifejezési módként. Ha van valami gondom, mindent az íráson keresztül oldok meg.
Ugyanakkor a színház is része az életednek. A tavaly tavasszal bemutatott Kamaszopera főszereplője voltál. Egy kis exhibicionizmus csak van benned. Harc van a bensődben?
Igen, ez a kettősség a regényben is benne van. A Kamaszoperában nagyon jól éreztem magam, a karaktert abszolút a magaménak éreztem.
Volt egy-két mondat a regényben, ami egy cseppet sem jó színben láttatja a románokat. Belőled fakadnak ezek az érzések?
Nem, Gergőből. Én kifejezetten szeretem a román nyelvet, szerintem nagyon szép a csengése. Sok román barátom is van. Az, hogy a regényben a románok kerültek a rossz helyekre, ez a Gergő világában történt. Akkor ők szimbolizálták a kommunizmust, és a magyarok próbáltak kitörni belőle. Úgy érzem, nagyon nagy szükség lenne a nemzetek közötti egyetértésre. Meglehetősen sok a különbség, mégis jó lenne észrevenni a közös pontokat.
Ezt hogy lehet szerinted megvalósítani?
Nem hiszem, hogy nagyban gondolkodva ezt meg lehetne oldani. Ha mindenki egyénként meg próbálna tenni érte, akkor szerintem lenne esély rá. Nincs, amiért világszinten gondolkodjunk, amíg magunkban nem tudjuk lerendezni az egészet.
A tolerancia és az empátia szerintem nagyon fontos, de a nemzeti identitásunkat is meg kell, hogy őrizzük, amellett, hogy más nemzetekkel megértjük egymást. Valahogy az egyensúlyt kellene megtalálni.
A grafikát a könyvben és a borítón lehet-e magyarázni?
A borító tetején egy női alakot látunk, az Emeséét, a női főszereplőjét. A cikázó indák pedig a címre is utalnak. Kriszta, a grafika készítője nagyon gyorsan ráérzett arra, hogy mit akarok a regénnyel mondani. A borító hátsó felén lévő grafikát ráadásul lázasan csinálta meg. Nagyon jól együtt tudtunk működni. Mondtam is neki, hogy a következőnél is vele szeretnék dolgozni.
Mik a terveid az életben, az írással? Lesz következő?
Talán lesz. Gondolkodom a színművészeti egyetemen, de még nem vagyok benne biztos, viszont szóba jöhet az ének is. Ez a két út között lavírozok, de ettől az írás mindig megmarad. Mindig szakítok is rá időt. Amikor úgy érzem, muszáj írjak, akár a buszon is nekifogok. Mindenképpen folytatni akarom. Bár kapok biztatást rá, nem akarom feltétlenül kiadatni őket. Ennél éreztem azt, hogy muszáj másoknak is elmondjam, mert talán szükségük lehet erre a történetre. Van egy másik regény is, amit már szinte befejeztem, de még nem érzem azt, hogy oda akarom adni az embereknek.
Milyennek látod a mai fiatalokat?
A pallósokról tudok inkább beszélni, mert köztük vagyok nap, mint nap. Azt látom, hogy kulturálisan elég fejlettek vagyunk, és azt érzem, hogy egyre több ilyen iskola kellene legyen, mint a miénk. Nagyon sokat segít a gyerekeknek a fejlődésben minden téren. Igazából nagyon fontos a művészetek ismerete, ezért jó lenne, ha ez még inkább része lenne máshol is az oktatásnak.
Általánosan azt látom, a fiatalokat más foglalkoztatja, mint régebben. Teljesen el vannak foglalva a külsőségekkel. A külső szépség meghatározó, és az emberi kapcsolatok is felszínesek. Mindent a látszatra építenek. A közösségi oldalak is nagyon tudják befolyásolni őket, fontosak a like-ok, ez ad nekik megerősítést abban, hogy jók és minden oké.
Hogy szórakoznak a mai fiatalok?
Főként a diszkók vonzzák őket, de elvétve házibulik is. Én a beszélgetős estéket szeretem a legjobban. Sokkal jobban tudok értékelni egy beszélgetést valakivel, fontos témákról.
Milyen fontos témára gondolsz?
Mint mondjuk az elfogadás. Ezt a témát nagyon szeretem, nagyon sokat beszélünk is erről az osztálytársakkal, barátokkal. Fontos, hogy elfogadjuk azokat az embereket, akiknek nem ugyanolyanok a képességeik, mint nekünk.
Találkozol is ilyen emberekkel?
Igen, nagyon gyakran. Szeretek ilyen emberekkel lenni, mert úgy érzem, különlegesek. Itt gondolok például a pszichés eredetű betegekre is. Nagyon érdekel bennük a meg nem értettség, és hogy saját maguknak is nehéz megérteni, elfogadni önmagukat. Szeretnék nekik segíteni az elfogadásban, mert a fiatalok körében szerintem sok a depressziós, amit a szülőknek és iskoláknak való megfelelési kényszer okoz. Eleinte én is sokat küzdöttem ezzel, és voltak nagyon rossz napjaim, sőt hónapjaim. Akkor kezdtem el írni mindenfélét, ez segített nekem.
Mit javasolsz ezeknek az embereknek?
Próbáljanak meg közösségekbe járni, mert otthon ülve nem fog történni semmi, muszáj emberek között lenniük.
A színház mióta fontos számodra?
Gyerekkorom óta szeretem. A színészeknek különleges kisugárzása van, szeretem őket művészként és emberként is. A színészet egy kicsit olyan, mint az írás. Mások bőrébe bújhatok, mások érzéseit vehetem fel, segíthetem vinni mások keresztjét. A színházzal is lehet segíteni az embereken.
Akkor mi az, ami visszatart? Említetted, hogy gondolkodsz még ezen a pályán.
A félelem. Nálam minden kezdetet ez jellemez, de most már kezdem megtanulni kezelni. Nem könnyű pálya, főleg azért tartok tőle, mert nagyon szeretnék családot, gyerekeket. Nem tudom, mennyire fér meg egymás mellett a kettő, és hogy fel kell-e adni egyiket a másikért. Semmiképp nem szeretném a családot feladni a színészetért. Nem ér úgy semmit az egész, ha nincs saját életed. Három gyereket szeretnék, mert a hármas szám nekem valamiért a teljességet jelenti.
Hogy érzed magad most a világban? Szerelmes vagy-e?
Nem, most nem. Egyedül vagyok, és jól elvagyok. Jó néha egy kis magány, hogy jobban odafigyeljünk magunkra. Én szörnyű vagyok szerelmesen. Az elején annyira rózsaszín ködben úszik minden, hogy semmi más nem érdekel. De hát az első szerelmek ilyenek. Ezt próbáltam bemutatni a regényben. Az elejét gyerekként írtam, és felvállalom, hogy akkor úgy láttam az egészet. Lassan, ahogy nőttem úgy változott a véleményem a dolgokról, és így követni lehet a regényen keresztül az én fejlődésemet is. Néha hiányzik, hogy Gergőről írjak, nagyon sokszor álmodok is vele. Furcsa volt a kezdete, mert nem regénynek indult, nem akartam könyvet kiadni. Csak megismerkedtem egy fiúval, de egyszerűen nem jött össze. Aztán unalmamban elkezdtem írni, és így született meg a karakter.
Szüleid mit szóltak a könyvhöz?
Nagyon örültek neki. Azonnal támogattak, amikor elszántam magam, hogy kiadatnám.
Mondj nekem öt dolgot, ami az elkövetkezendőkben nagyon fontos helyen áll majd az életedben!
A család, az írás, az állatok, a természet, Isten és a barátok.
Fontos számodra a hit?
Igen, mivel megerősít mindenben. A regény írása közben jöttem rá arra, hogy eddig csak eljártam templomba, mert azt mondták járni kell. Amikor azt láttam, hogy a szereplők maguktól mozognak, úgy éreztem, hogy ilyen nincs, hogy egy ember magától ilyent alkosson. Mindenki megtalálhatja azt a pontot, amikor találkozik Istennel, vagy akkor, ha úgy érzi nincs tovább, vagy, ha mondjuk, van egy ilyen élménye, mint nekem. Nem kell erőltetni semmit. Istent sem kell keresni, ő mindig ott van, csak meg kell hallani őt. A szüleim persze segítettek, abban hogy megismerjem Istent, de a találkozást egyénileg kellett megélnem.
Örülsz, hogy falun nőttél fel?
Igen, nagyon. Mert a falusiak valahogy közelebb állnak a természethez, és meg is tanítottak a szeretetére. Anya szokta mondani, hogy a virágot nem szedjük le, csak megcsodáljuk. Szeretek nagyon kirándulni, és szeretem az állatokat is. Egyszer kipróbálnám, hogy vadállatokkal foglalkozzak, szerintem nem félnék tőlük sem.
Sokfelé terjed a figyelmed.
Igen, ezért van, hogy nem tudok egy pályára koncentrálni.
Ki a példaképed?
Nincs példaképem. Úgy érzem, nincs szükségem arra, hogy valakit leutánozzak. Minden ember egyedi és úgy sem tudunk senkire hasonlítani. A tanáraim közül nagyon sokan fontosak, mint például a két osztályfőnököm. Sokat segítettek lelkileg, és mindenféleképpen. Nagyon jó emberek.
Kaptál-e már visszajelzést a regényeddel kapcsolatban?
Igen. Épp tegnap írt az egyik osztálytársam, hogy nagyon tetszett neki. Írogatnak mások is, és ez nagyon jó érzés. Nem fogalmaztam meg egy konkrét célt magamnak a regénnyel kapcsolatban, mégis most határozottan érzem, hogy hatott rájuk.