Itthon » Portré

A zene az élettársam

A háromkerekű bringáját már sokan ismerik, most a többi szenvedélyéről is mesél Dzsingisz, akinek bejártunk a barlangjába.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Szilvia az első ember, akivel az inkubátorházba lépve kapcsolatba kerülsz. A szerző és Dávid Anna Júlia felvételei

Piroshajú, ez vagyok én

Most épp lilahajú, és gyönyörű kék cipője van....
fotó: Egyed Ufó Zoltán

A szex megvolt. Mi jöhet még az inkubátorházból?

Spoiler alert! Részletek a következő rész...
Geréb Péter fotók: Simó Veronika

Matekkel mindent meg lehet oldani

Kedvenc szava a jó, élőhelye a Tábor negyed, hobbija a...

dzsingisz9
Zene nélkül nem tudná elképzelni az életét. Fotók: Simó Veronika
szerkesztoÍRTA: SIMÓ VERONIKA
2017. június 14., 09:42
0 hozzászólás. 

A lakásban félhomály, némi dohányfüst és friss bazsarózsa az asztalon. Nem szeretem a világos helyeket – mondja, miután beinvitál a zuhogó esőből. A szoba egyik sarkából zene szól, plafonig érnek a pislogó fényű fekete dobozok, keverő, hangszóró, szintetizátor, gitár. Mint egy zenei stúdióban.

Vele átellenben pedig kazetták szorosan egymás mellett, megtöltik az egész polcot, lehet vagy háromszáz. És nem csak porosodnak, Dzsingisz hallgatja is őket.

Más a hangulata egy kazettának – mondja. „Mindegyik zenét le tudnám tölteni, de én jobban szeretem ezt hallgatni. Szinte minden kazetta, zene hordoz egy régi emléket vagy érzést."

Nem úgy élek, ahogy ők

Többször kerestek meg már újságírók, azt mondták, hogy én vagyok Udvarhely utolsó hippije – ülünk le beszélgetni. De én nem úgy élek, ahogy ők, nem vonom ki magam a társadalomból. Van egy stílusom, de azt inkább a zene hozta, a hímzéssel is a zene hatására kezdtem foglalkozni.

dzsingisz15

A '70-es évek rockzenéje ma is nagy kedvence Zsombori Ervinnek – polgári nevén így hívják a biciklis kánt, a Doors, a Deep Purple, a Led Zeppelin, felsorolni is sok lenne az összeset.

Dzsingisz, ha trónt nem is, uralkodói nevet örökölt a bátyjától. Őt az egyik barátja nevezte el így, aztán a Zsombori fiúk mindhárman megkapták a becenevet.

„A zene az élettársam. Ahogy bejöttem a lakásba, rögtön rakok zenét, tévét nem nézek, hogy mehessen a zene. Ha nem szól semmi, akkor zenélek magamnak, egy házi stúdiót állítottam össze. Azt tapasztaltam, hogy nem tudnám elképzelni az életemet zene nélkül."

dzsingisz1

Dzsingisz a növényeket is szereti. Régen tele volt a szobája virágokkal, de mikor Svédországba járt dolgozni nyaranta, elpusztultak, hiába öntözte őket a szomszéd nagynéni. Szerintem a zene hiányzott nekik – elmélkedik.

Nem tartja magát művésznek, de azért alkot

A szenzonmunkának megvolt a haszna, mégis itthon a legjobb. Nem tudná elképzelni, hogy máshol éljen. A téli estéket itthon, hajnalba nyúló rajzolással töltötte, az eredmény szemmel látható: a szoba három falán grafitrajzok sorakoznak.

Mégsem gondolkodott soha a művészi pályán – állítja, de a szobája mindig ki volt dekorálva valamilyen módon. Régi fényképek is előkerülnek a kifestett szobáról, ahová ha belépett az idegen, nehezen találta meg a kijáratot.

dzsingisz12

A rajzolás most abbamaradt, és előtérbe kerültek a karkötők. Dzsingisz bőrből készít egyedi mintájú ékszereket. Eladni is szokott belőlük, de két nagy megrendelőt is elutasított, akik rendszeresen több száz darabot kértek volna forgalmazás céljából. Aprólékos munka, sokat kell ülni mellette, ő pedig, ha az idő engedi, inkább a szabadban van. „Nem akarom, hogy stresszeljen, inkább kedvtelésből csinálom ezeket"– mondja.

Ugyanígy van a hímzéssel is. Kézzel, elképesztő aprólékossággal dekorál ruhákat az egyébként raktárosként dolgozó férfi. Annak idején egy diáktalálkozón látott először hasonlót, onnan kapta az inspirációt.

Közben előkerülnek a szekrényből a nadrágok, az emlékekkel együtt. „Egy bácsi megjegyezte egyszer, amikor látta rajtam a hímzett nadrágot, hogy milyen szépen tudok festeni. Mondtam neki, hogy varrva van, nem festve. Aztán megtapogatta, hogy tényleg nem festék."

Ez a szenvedély sem tűnt el a hippikorszak lejártával Dzsingisz életéből. „Ahogy vettem egy nadrágot, már meg is jön a hímző kedvem. Nem is tudnék felhúzni mást" – mosolyog. Kihímezett egy bőrtáskát is, azonnal megvették tőle Szentgyörgyön, annyira tetszett egy fiúnak.

Az álmok vezetnek

Ahogy a ruhái, a járgánya sem mindennapi a kézműveskedő amatőr zenésznek, de a rossz idő miatt csak az ablakból mutatja meg a triciklit a ház mögött. „Van kint egy műhelyem, abban barkácsolok. Igazából nem értek semmihez, de mindenbe szeretek egy kicsit belemászni."

dzsingisz10

A háromkerekű bringát az autópiacról szerezte be, és alakította át a saját ízlése szerint. Régi álma vált valóra vele, ahová csak lehet, biciklivel megy.

„Nagyon álmodozó vagyok, most már tudom, hogy az álmok vezetnek. Sokszor úgy érzem, hogy megvannak már az álmaim, és én megyek utánuk. Eddig minden meglett, amiről álmodtam, eljött előbb vagy utóbb".

dzsingisz2

Dzsingisz évek óta egyedül él, de nem bánja. Úgy érzi, a gondolatai – meg a zene – megfelelő társaság mindig. A világ dolgai, vagy a politika nem hozzák lázba, a barátaival sem ápol nagyon közeli viszonyt.

Szoktak mosolyogni

Eléggé kizárom a világot – mondja – akárhova elmegyek egyedül, sőt nagyon szeretem. Sokat járok biciklizni, sokat gondolkodom. Sokszor elfilózok, hogy milyen élete lehet annak, aki nem gondolkodik semmin, nincsenek vágyai, ami hajtja, vagy a kocsmán gondolkodik.

dzsingisz13

Biciklizni a természetben is szeret, Homoródra, az Ilona-völgyébe gurul szívesen, és gyakran visszalátogat Bágyba, a nagyszülei falujába nosztalgiázni. A gyerekkori nyarakat itt töltötte, sok a kedves emlék, de a rokonság egyre fogy a faluban.

Az egyedi ruháit, a stílusos biciklijét sokan megfigyelik – mondja – „szoktak mosolyogni az emberek, aztán nem tudom milyen szándékkal".



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."