A tömbházak és a lakók történetére ő is hasonlóan emlékszik, mint a lakók, de van néhány apró különbség. Szerinte a „dekret” alapján csak a vízzel elöntött területeket sajátították ki örökre a gátnál, a többit csak ideiglenesen, rövidebb időszakokra. Volt a diktátornak egy ilyen mániája, hogy minél több termőföld legyen, s amint befejeztek egy építkezést, azonnal vissza kellett adni a területet a mezőgazdasági termelésnek. Ez volt az ő szerencséje. Amíg az építkezés zajlott, az építő cég fizette a bért a zetelaki gazdáknak a terület után, utána visszaadták a területet.