A történet itt véget ér, kedves olvasóink most már eldönthetik, hogy kivel tartanak, az ingatlanimádó magyar pap által meghurcolt szegény román lakókkal, vagy a gonosz román ingyenélők által folyamatosan meggáncsolt jó magyar országépítő tiszteletessel. Mit szeretnének jobban, azt, hogy hatvanévesen kilakoltassák önöket a harmincöt éve használt lakásból egy pap miatt, vagy azt, hogy törvénytelen huncutok miatt ne tudják megvalósítani húsz év alatt az életük álmát? Én bevallom, nem látok ebben a történetben egy nyertest sem, de hihetetlenül életszagúnak érzem ezt az egészet. Csodálom és irigyelem ezeket a lakosokat, hogy húsz éven keresztül képesek voltak ellenállni ennek a kilakoltatási nyomásnak, húsz éven át harcoltak, nem azért a szaros kis garzonlakásért, hanem ezért az eltűnőben lévő életformáért. Egy kis színfolt voltak az egyébként elég szürke világban. Nélkülük sokkal unalmasabb lesz a világ. Drukkolok nekik, hogy továbbra is meg tudják őrizni ezt a szabadságukat, hogy tudjanak szembe úszni az árral, tojva erre az egyre standardizáltabb és törvényesebb világra. Ugyanakkor csodálom és irigyelem Dobait, hogy képes volt húsz éven és húszezer bíróságon keresztül harcolni ezért a másfél hektárnyi földecskéért, a sportkomplexum nevű álom megvalósításáért. Irigyelem, hogy képes irtó erősen ragaszkodni minden számára fontos aprósághoz, hogy kitartott emellett a föld mellett, habár ajánlottak neki cserét, vagy hogy kitart a focipálya mérete mellett, és habár nincs pénze semmit építeni helyette, de mégis lebontatja a terület legjobb épületét, nehogy a focipálya egy méterrel rövidebb legyen a szabványnál. Drukkolok neki, hogy sikerüljön megvalósítania álmát, a sportkomplexumot és a tábort. Az egyetlen, akit nem irigyelek a történetben, az a polgármester, aki fiatal, bizonyítania kellene, de szegény az infrastrukturális beruházások helyett egy halom pénzt bontásra kell, hogy költsön, mert pechje volt az elődje elődjével. Drukkolok neki is, hogy minél hamarabb lépjen túl ezen a kellemetlen feladaton. Ennyi volt, mese volt, kedves olvasóink, ne húzzuk tovább a szót, megnyomhatják az x-et, és elgondolkodhatnak azon, hogy nincs igazság a földön, de önöknek mégis mekkora szerencséjük van, hogy nem voltak mai anyagunk főhőseinek helyében.