Ekkor beleszólt az ügybe a „HarCov üldözött románok bizottsága”, állítja a tiszteletes, minden tömbházlakóból üldözött román lett, még azok is csak románul beszéltek, akik nem tudtak rendesen románul. Dușa prefektus kiszállt a helyszínre, és elintézte, hogy a vízügy bérleti szerződéseket kössön a lakókkal, illetve a helyi rendőrség „flotántot” pecsételjen személyazonossági igazolványukra. Ekkor a lakók elindították a perek sorozatát, hogy húzzák az időt. 10 évig pereltek legalább. Dobai szerint az ügyvédnőjük, egy udvarhelyi ügyvédnő, azzal dicsekedett a bíróságon, hogy ő a „HarCov bizottság” vezetőségi tagja, ezért ingyen vállalta a tömbházlakók képviseletét. Ugyancsak érdekes a pap szerint, hogy időközben a lakók névsora papíron kibővült, 37 lakó szerepelt rajta egy adott pillanatban, a per alkalmával tudta meg, hogy az egyik Udvarhelyen túli község rendőrparancsnoka is szerepel a listán, mintha ott lakna. Összefogtak az „üldözött románokért”, nagyon szereti ezt a kifejezést a tiszteletes, gyakran használja is, közben ironikusan mosolyog. Gondoljam el, mondja, a Iulia gyerekeiért egy román tanítónő kijárt a gáthoz, egy lakrészben tanított öt gyereket, de volt olyan is, hogy csak hármat. Mikor adnának egy magyar tanítónőt öt magyar gyerekért? Visszatérve a perekre, végül a lakók a legfelsőbb bíróságon is elvesztették azokat.