A rendszerváltás környékén, főleg azt követően érdekes udvarhelyi kultúrafogyasztási szokás terjedt el az akkori tinédzsereknek, illetve egyetemistáknak köszönhetően. Mivel a letűnt rendszer és annak helyi kiszolgálói ellenezték a nyugat-európai vagy amerikai rock- és más zene terjedését, csak a '90-es évek elején lehetett problémamentesen klasszikus rockzenét hallgatni, ezért az akkori fiatalok egy része egyfajta alternatívaként kezdett a szervezett zenehallgató estekre, az ún. audíciókra járni.

A Küküllő-parti kezdetek

A kilencvenes évek elejének ilyen szempontból egyik megkerülhetetlen figurája Gyarmati Zsolt volt, aki jelenleg a Csíki Székely Múzeum igazgatója.

Gyarmati visszaemlékezése szerint az ő kamaszkorában, még a nyolcvanas évek közepén, a Művelődési Ház egyik emeleti termében tartottak dzsessz-audíciót, amire olykor tíznél több fiatal is összegyűlt, de nem volt tömeges jellege, akárcsak az épület Küküllő felőli oldalának egyik termében tartott rockzenei audíciónak, amire 3 lej volt a belépő. Viszonyításképpen: akkor egy Harghiteana sör és a középkategóriás mozijegy egyaránt hat lejbe kerültek.

1990-ben Gyarmati katonai szolgálatát töltötte, amikor levelet kapott egyik itthoni haverjától, Bíró Leventétől, hogy „Demokrácia van, mindent szabad, fogjunk neki!". Zsoltnak 120 kazettája, és kb. 80 hanglemeze volt, Levente is ugyanennyivel szállt be az akcióba.

1990 szeptemberében azzal keresték meg néhai Tárkányi Jánost, aki akkor a Művelődési Ház igazgatója volt, hogy kulturált szórakozást kívánnak nyújtani a város fiataljainak. Tárkányi támogatta őket, az audíció hivatalos rendezvénye lett a háznak, még lepecsételt belépőjegy is volt.

Zsolt és Levente technikai felszerelést vittek, két hangfalat, erősítőt vettek és a meglévő kazettás magnóikat, lemezjátszóikat használták.

A legelső audíció 1990. október első szerdáján este 8 órától volt.

Gyarmati kézzel plakátokat is készített, később már fénymásolták, ezeket szerdán reggelenként kiragasztotta a központi hirdetőtáblára, a kék hengerre.

Általában 2-3 zenekar egy-egy lemeze forgott le, ezek előtt előre megírt szöveget olvasott fel Zsolt – eleinte nem volt bulizás, csak zenehallgatás, de az audíció vezetőjének visszaemlékezése szerint egy idő után már igényelni kezdték a bulit, és a ritmusosabb dalokra spontán módon felálltak táncolni.

Télen átköltöztek a mostani Siculus bár helyére, ez már bulisabb helyszín volt, ahol olyan zenés filmeket is vetítettek, mint pl. a Hair vagy a Pink Floyd-féle Fal, illetve koncertfilmeket is.

Költözés a diszkóba

A kezdetekkor kb. 30-40 fiatal látogathatta ezeket a zenei esteket, de egy idő után már több mint száz tizen-huszonéves is megjelent. Akkor néhai (Szeley) Szabó László, a városban működő egyetlen diszkó üzemeltetője (ez a Kossuth Lajos utca 20. szám alatt volt, az ún. Thunder Rock Club helyén) azt ajánlotta a két fiatalembernek, hogy folytassák nála, a Calypso diszkó nagytermében.

„Minőségi hang és fénytechnikával, igen komoly zeneanyaggal rendelkezett, valamint rendelkezésünkre bocsátotta a főtéri lakásában berendezett hangstúdiót." - emlékezett vissza Gyarmati. Nem volt könnyű a döntés, de Zsolt és Levente a fejlődés és a színvonal mellett döntöttek. 1991 őszétől már a Kossuthban folytak az audíciók szerdánként, ezeket egy-két órás buli is követte.

Az akkori fiatalok számára ez volt a diszkó és a hétvégi rockest mellett az egyetlen zenehallgatási lehetőség, abban az időben a vendéglőkben az egyszemélyes lakodalmi zenekarok is kevesen voltak, illetve minimum hegedűn és zongorán játszottak a dalnokok. Igaz, elég sűrűn voltak koncertek is az ifiházban, illetve ott is szerveztek különböző, más zenei eseményeket, pl. Cseh Tamás-audíciót, amikor a magyar előadó lemezeit hallgathatták meg az érdeklődők Gyarmati jóvoltából.

A Calypso Zeneaudíció belépős volt, ezzel rengeteg „nem odavaló elemet" ki lehetett szűrni, illeve egy idő után tagsági kártya is volt. Gyarmati megőrzött két kézzel írott lapot, amire a névsort vezette, nekik kedvezményes volt a belépő, illetve ők alkották a törzsközönséget.

Kattints ide és letöltheted a Calypso Zeneaudíció igazolványos törzsközönségének listáját! Nézd meg, hogy rajta vagy-e. Ez csak egy részük, hiszen lényegesen sokkal többen jártak szerdánként az audícióra. 

Az audíció egészen 1993 kora nyaráig maradt a Calypso-ban, ezután Gyarmati Kolozsvárra került egyetemre, többet nem vett részt az udvarhelyi zenei életben. „Mindenképpen meghatározó periódus volt az életemben, és úgy gondolom, hogy a közel három év alatt fiatalok ezreinek jelentett élményt, tartalmas kikapcsolódást csakúgy, mint az azt követő évek audíciói, bulijai" – emlékezett vissza Gyarmati.

A dolog viszont annyira működött, hogy egy másik fiatalember, Tamás Ede, egy akkoriban elég népszerűnek számító feldolgozás-zenekar, a Macskaméz frontembere a szemközti Fényes vendéglőben kezdte folytatni az audíciókat Blue Light néven, de már hétvégenként.

Egy idő után a Szabó Károly-vendéglő emeletére, az étterembe (ez a mai könyvtár egyik emeleti terme) került a Kék Fény, de néhány hónappal később megszűnt. Ezzel párhuzamosan, az épület alagsorában, az ún. Crama-ban (ez ma a könyvtár látvány- és hangzóanyag terme) Szabó Zoltán, alias Kobra, a ma világjáróként ismert fiatalember blues-audíciókat tartott.

Dzsessz-audíciók Udvarhelyen: szigorúan hétfőn!

A Siculus Ifjúsági Ház előterében 1993-94-ben László Gábor kezdte folytatni az említett dzsessz-audíciókat. Egy idő után ebből is hagyományos dolog lett, hiszen László 1995 őszén már a felújított és a város elsőszámú szórakozóhelyének számító Dzsungel Diszkó nagytermében, hétfőnként folytatta a klasszikus dzsesszlemezek és kazetták lejátszását. 1996-97-ben Szabó Attila, a Más Rádió főszerkesztője a Park Étterem helyén álló épületben tartotta a szintén dzsessz- és világzenei audíciókat.

Magam is megpróbálkoztam a dzsessz népszerűsítésével: 2000-2001-ben előbb a sportcsarnok előterében, ahol hétvégenként rock esteket tartottak, majd a régi G. Pontban, ami az Udvarhelyi Híradó mai szerkesztőségénél két házzal fennebb volt.

Pár évvel később, 2004 táján a Dzsungel nagytermében Máthé László Ferenc újságíró, a Stereogám zenekar zeneszerző-gitárosa is tartott dzsessz-esteket. A felsoroltakban mind közös volt, hogy szigorúan hétfőn tartották – ekkor kevesebb, csak a zenét kedvelő fiatal járt ezekre az estekre, meghitt, csendes rendezvények voltak.

Hogy miért éppen hétfőn?

Volt egy jazztörténeti párhuzama is a dolognak. Mégpedig, hogy a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején az akkori New York-i híres dzsessz muzsikusok – pl. Charlie Parker, Miles Davis, Dizzy Gillespie vagy Thelonius Monk, hogy csak a fontosabbakat említsük – is hétfőnként, a hétvégi fellépéseik után gyűltek össze a Minton's Playhouse-ban közösen zenélgetni, s ezeken az együttléteken a műfaj történetének egyik legmeghatározóbb stílusa alakult ki, amit bebop-nak nevezett el a szakma.

Az udvarhelyi audíciókra visszatérve, a kétezres évek elejére már a világ ilyen szempontból is felgyorsult, sokkal több lemezhez lehetett hozzájutni, megjelent a CD-re írás, másolás lehetősége, majd az internetes letöltés is. Nem igazán volt igény a közös zenehallgatásra.

S habár a kétezres évek elején Jazzpercek néven a Príma Rádióban Szabó Attila, Jazz Jam néven a Star Rádióban Máthé László Ferenc szerkesztésében futott még néhány évig két dzsesszműsor – hétfői és csütörtöki napokon – később ezek is megszűntek.

A közösségi zenehallgatásnak csak az emléke maradt meg, de az akkori fiatalok egy része számára meghatározó volt. És marad is.