Rendhagyó és rendkívül mulatságos előadást tartott Nyáry Krisztián az 1848-49-es eseményekről hétfőn este a Mokka Kávéházban. A témában mítoszok dőlnek meg már évtizedek óta, nyíltan beszélünk a nemzeti cukormázzal leöntött furcsa forradalom vicces helyzeteiről, amelyeknek főszereplői közül többen utálták egymást. Persze utólag könnyű ítélkezni, de mondjuk ki, nem minden úgy és ott történt, ahogy azt március 15-én a politikusok és más ünnepi felszólalók mesélik el.

Nem Pilvax, hanem Fillinger

Az irodalomtörténeti munkáiról ismert Nyáry Krisztián nem először jár Székelyudvarhelyen, korábbi köteteit is rendre bemutatta itt. Legújabb kötete Fölébredett a föld címmel jelent meg, ebben 1848-49-ben született levelek segítségével meséli újra a forradalom és szabadságharc történetét. Nyáry nagyon sok magánlevelet jelentetett meg, s ezek bizony árnyalják a forradalmi napok történetét.

Előadása elején a megszokott, romantikus képeket mutatta be, azokat, amiket minden magyar ismer a történelemórákról és az ünnepségekről – holott az akkori szereplők egy része személyesen nem is ismerte egymást, illetve bizonyos helyeken nem is jelentek meg, pl. Kossuth nem járt a Pilvax kávéházban, amit egyébként 1848 márciusában nem is Pilvaxnak hívtak, hanem Fillingernek akkori bérlőjéről. Néhány dolog itt össze is van gyűjtve ezekből az érdekességekből. 

„Úgy sejtem, agyon fogom lőni"

– ezt Széchenyi mondta Batthyányról, s Nyáry felolvasott néhány olyan levélrészletet, amiből az derül ki, hogy abban a korszakban az istenített Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Batthyány, Klapka, Görgei vagy Bem nem feltétlenül szívlelték egymást mindenben, sőt nagyon sokat vitatkoztak és szemben is álltak egymással. 1848-ban is szegmentált volt a politikai élet, akárcsak ma és nemcsak Magyarországon. A tömeg egyik fele az „Éljen a szabadság!", illetve az „Éljen a király!" jelszavakkal vonult.

Mivel abban az időben az osztrák posta nagyon pontosan végezte a dolgát, ami délelőtt történt Pozsonyban, délután már tudták Pesten és fordítva, az események gyors fordulatot vettek.

A 15-i, reggeli eseményekbe több vicces elem is vegyült, pl. Petőfi kívülről tudta a két nappal korábban írt Nemzeti dalt, de a papírt otthon felejtette, így a Landerer-nyomdában oda kellett ülnie a szedő mellé és betűről betűre „lediktálnia". Az is vicces, hogy a nyomda előtt összegyűlt többezer embert Jókai hazaküldte ebédelni, majd háromra visszahívta őket a múzeumhoz, ahol sok minden elhangzott, de Petőfi nem szavalt, az eseményekről írt részletes naplójában nem említi egy szóval sem. Az is vicces volt, hogy Táncsics Mihály kiszabadulása után inkább a feleségével töltötte az időt este egy lakosztályban, mintsem elmenjen a Nemzeti Színház előadására. Az is tudott dolog, hogy Szacsvay Imre Nagyváradon már március 13-án szórólapozott, de a város nem volt akkor annyira jelentős – akkor mégis elindult már valami.

Esendő emberek voltak a forradalmárok is

A tizenkét pontban csupán a politikai státusfoglyok szabadon bocsátása az egyetlen forradalmi követelés, a többit már tárgyalták a pozsonyi országgyűlésen egy alkotmányos folyamatban. Petőfi és Jókai közösen béreltek lakást Pesten, náluk is többször összegyűltek a radikális fiatalok, közülük Petőfi alig három arisztokratát tartott annyira, hogy ne megvetően beszéljen róluk – Teleki Sándort (az övé volt a koltói kastély), valamint a Zichy-nővéreket, a többieket egyáltalán nem szerette.

Az is fontos szempont, hogy akkoriban Pesten mintegy negyvenezer ember élt (ennek szinte fele német anyanyelvű volt), de ebből tízezer az utcára ment tizenötödikén. Nagyon vicces volt a nyomdafoglalás is (Landerer maga súgta az összegyűlt egyetemistáknak, hogy foglalják le a nyomdagépet a nép nevében és őt zárják be az irodába), mint ahogy a Nemzeti Színház eseményei is – Táncsicsot hiába követelte a tömeg, helyette egy nagy csókot látott a színpadon, amit a kor „celebje", Laborfalvi Róza adott a fiatal Jókai Mórnak.

Az események krónikája, illetve az, hogy mit éreztek akkoriban az emberek, az általuk írt levelek, naplók, más írott forrásanyagok mutatják meg – bármennyire is mitizáltuk az elmúlt 170. évben az alakokat és az eseményeket, azzal semmi baj nincsen, ha rájövünk, hogy a másfél évszázad alatt keletkezett irodalmi, képzőművészeti munkák, filmek, színművek torzítanak ezeken, attól még Petőfi Sándor, Jókai Mór vagy Kossuth Lajos forradalmárként is hétköznapi, szerethető emberek voltak, akárcsak az általuk kirobbantott szerethető és (akkor még) vértelen forradalom.

Az előadás végén az érdeklődők két dologra kérdeztek rá: miért nem találkoztak gyakrabban és miért nem értettek egyet az események szereplői, illetve Görgei Artúr tábornok „áruló-mítoszára". Nyáry mindkettőre részletesen válaszolt, az utóbbi témáról itt van néhány releváns olvasmány, a rendhagyó történelemóra után az író dedikálta a helyszínen megvásárolt köteteit.