Ahogy márciusi interjúnkban a szerző ígérte, még idén októberben megjelent a "magyar irodalmi szerelmeskönyv" második része, az Így szerettek ők 2: újabb negyven történet látott napvilágot Nyáry Krisztián Facebook-posztjaiból. Igaz, azt is megígérte, hogy több könyv már nem lesz. Ki tudja...

Érdekes olvasmány ez , akit érdekel a magyar irodalom és művészet története, illetve a nagy alakok életrajza, az biztosan falni fogja a sztorikat. Ezek a sztorik igazak, és jól vannak megírva – ha van is bennük homályos rész, és ha nem is mindent veszünk készpénznek, akkor is egy nagyon jó történetfüzér.

Némelyik még össze is függ a másikkal, hiszen például a harmincas évek Budapestjének kávéházaiban idejüket töltő írók, költők sem feltétlenül a feleségük, barátnőjük iránti hűségűkről híresültek el.

A történeteket nem Nyáry Krisztián találta ki, ő csak a meglévő forrásokból, nem feltétlenül széles közönség előtt ismert irodalomtörténeti tanulmányokból dolgozott.

Iszonyatos mennyiségű anyagot kellett elolvasnia, és rendszereznie, amikor egy-egy irodalmi személyiség házasságát (netán szerető-sorozatát) rekonstruálta, mert ezek sok esetben nagyon részletesek.

Nem városi legendák, hanem olyan történetek, amiknek írott nyoma van, vagy visszaemlékezésekben szerepeltek.

Ugyanolyanok voltak ők is, mint az egyszerű emberek, ők is ugyanúgy szerettek vagy hűtlenkedtek – az olvasó számára néha misztikus távolságba, ködbe burkolózó magyar írók, költők így jönnek közelebb.

Az első kötettől eltérően a mostani talán kerekebb, hosszabb, az adott korról talán több háttérinformációt tartalmaz. Ahogy az irodalomtudomány fejlődik, és egyre több adat, rég elfeledett történet kerül fel az internetre, úgy jövünk rá egyes mondatok igazságára. Benne van az is, hogy egy-egy világ omlik össze bizonyos olvasókban.

Például akkor, amikor azt olvassák, hogy "Te enyém vagy, s ragyogásodra nem mondhatnám szent örömmel: az én Palim ragyog úgy! Ölellek, édes Palim, lepjék arcodat csókjaim, ha úgy akarod, de az enyémet borítsák a tieid, és a kedvelt lyányé egykoron!", s ezt Kölcsey Ferenc egy férfinak, Szemere Pálnak írta levélben...

Vagy ezt is: "Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé."

Nyáry Krisztián most is azt vallja: a történeteket azért tette közzé a Facebookon, azért adta ki a sztorikat nyomtatásban, könyv formájában is, hogy kedvet csináljon a művekhez.

Mert valahol nem az a lányeg, hogy Kölcsey meleg volt (vagy lehetett), hogy Ady szerette az italt, hogy Móricz Zsigmond és Litkei Erzsébet szerelméből az is következett, hogy az író a lány gyerekkorából írta az Árvácskát, hogy Rejtő a gépírónőit vette feleségül, hogy Molnár Ferenc részegen a kádba hányt, és verte a feleségét, hanem az, hogy a műveiket olvassuk el.

Igen, olvassunk Szabó Lőrinc-verseket, Móricz-novellákat, Jókai- vagy Füst Milán-regényeket. Nem árt, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között és milyen múzsa mellett vagy ihletésére keletkeztek, de a lényeg mégis a műveken van.