Kultúra » Irodalom

Nyáry Krisztián: Gyűjtöm az életeket

A magyar irodalom és képzőművészet szerelmi szakértője szerint a férfiak sem vetik meg az ilyen történeteket. Csak jobban titkolják.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Hargita08

Betekintés a Hargita lelkébe és a nép színházába

Kettős könyvbemutató a Városi Könyvtárban. Egy...
konyvturi

Lepd meg magad egy ingyen könyvvel

Ideiglenes könyvturkáló nyílt a MÜTF Oktatási...
Gerloczyest3

Egész Erdélyt bealtatózták

Milyen nyomokat hagy egy család múltja a...

nyarykrisztian7
Fotók: Bálint Kinga-Katalin
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2016. október 06., 15:38
0 hozzászólás. 

Nemcsak a festők szerelmi élete érdekli, hanem nagyon sok minden – emellett Magyarország egyik legjelentősebb könyvkiadói holdingjának, a Líra-csoportnak kreatív igazgatója. Nyáry Krisztiánnak, pontosabban az írásainak egyfajta kultúraterjesztő üzenete van – interjúnkban is hangsúlyozza, nem tudományos munkákat ír, hanem mindenki számára érthető történeteket. Múlt heti udvarhelyi közönségtalálkozója után beszélgetünk.

Miért a festők életéről kezdtél írni mostanában?

Az egyik ilyen kiindulópont az volt, hogy amikor a Fővárosi Önkormányzatnál dolgoztam, akkor a közgyűléseket egy nagyon szép 19. századi teremben tartották, ami Lotz Károly freskóival van díszítve. Unatkozva szemlélgettem egy képet, amin volt egy nőalak – aztán ugyanezt a nőalakot a Néprajzi Múzeumban és a parlamentben is láttam. Aztán egyszer csak olvastam valamit Lotz Károlyról, kiderült, hogy mindig a nevelt lányát festette le, ugyanis szerelmes volt bele.

nyarykrisztian8

Ahogy az ember húzogatja a szálakat, kijön egy érdekes történet. A festőkről egyébként nagyon keveset tudunk.

Egy író, aki szerepel a középiskolás tananyagban, annak ismerjük az életét, nem kell elmagyarázni, hogy ki volt Ady Endre vagy Petőfi Sándor. Ha elmeséltem róla egy szerelemi történetet, akkor bele lehetett csapni a közepébe.

Amikor elhatároztam, hogy festőkkel fogok foglalkozni, rájöttem, hogy nem elég elmondani egy ilyen kis sztorit. Nagyon egyszerű, hogy miért nem ismerjük az életüket: rajzórán nem tanítják. A nevüket tudjuk, de hogy ki van a kép mögött, arról nem tudunk.

Mindenki ismeri Csinszka és Ady szerelmét, a kapcsolatukat, a verseket, a szerelmüket, arról is sokan hallottak, hogy Ady halála után Csinszkának volt egy rövid kapcsolata Babits Mihállyal. De élete leghosszabb szakaszában Márffy Ödön festőművész felesége volt, tulajdonképpen neki volt a leghosszabb ideig a múzsája. Márffy egy elég ismert festő volt, csak nem nagyon tudunk róla a művészettörténészeken kívül. A házasságuk tizenöt évig tartott. és több száz képet festett Csinszkáról.

Összefüggenek ezek a dolgok, az írók, festők életei. Érdekes módon az általad publikált írásoknak, köteteknek a legtöbb olvasója nő. Az udvarhelyi találkozón megszámoltam, hogy az ajtótól előrefele négyen voltunk férfiak. Miért van ez?

A szerelem egy ilyen téma, ami a nőket látszólag jobban érdekli. Ami nem azt jelenti, hogy a férfiakat nem érdekli, csak nem aktivizálják magukat. Amikor még csak a Facebook-on jelentek meg az írásaim, egy ismerősöm megállított az utcán és megdicsérte. Mondom, nem is hittem volna, hogy olvasod, mire azt mondta, hogy nem lájkolom, nem osztom meg, mert még azt hiszik, hogy csajozni akarok. Valószínűleg ez lehet az oka, hogy távolságot tartanak. De a másik két könyv esetében ez már nem tevődött fel, azok „férfiasabbak".

Mennyire fontosak azok, hogy élő, személyes találkozói legyenek az irodalomtörténészeknek és az íróknak? Ezt azért is kérdezem, mert több mint egy évig a Magvető Könyvkiadó igazgatója voltál, most pedig az egész kiadói csoport egyik vezetője vagy.

Egy írónak legyenek törzsolvasói, akik várják a következő könyvét. Ehhez az is kell, hogy ápolja a kapcsolatait az olvasókkal – erre sok lehetőség van, de a személyes találkozó a legjobb. Ha valaki alkatilag nem szereti ezeket, nem érdemes belekényszeríteni az ilyen helyzetekbe. Lehet, hogy kiválóan kezeli a közösségi médiát vagy más módon kerül kapcsolatba az olvasóval.

nyarykrisztian3

Azért nagyon fontos, mert megváltozott az irodalomfogyasztás szerkezete. Régebben az volt a jellemző, hogy amikor megvettük valakinek a kötetét, addig már ismertük, mert olvashattuk a novelláit, verseit egy napilap hétvégi mellékleteiben vagy hetilapban, vagy hallotunk róla valamelyik kulturális műsorban. Ezek a közvetítő csatornák szűntek meg tulajdonképpen, ma már magyarországi lapban nem lehet verset olvasni, novellát sem nagyon. Az irodalmi lapok sokkal kevesebb embert érdekelnek, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, és megszűnt szinte az összes kulturális tévé- és rádióműsor is. Helyette ott az internet és más dolgok, de rákényszerül az író is és a kiadó is, hogy valamilyen formában aktivizálja magát, kapcsolatot tartson az olvasóval.

Gondolom, hogy ez is része a könyvmarketingnek, amit az elmúlt években mindenkinek kell csinálnia, aki könyvkiadással foglalkozik. Hogy lehet ma könyvet eladni azoknak, akik a jövő olvasói lesznek majd? A tizenévesekre gondolok.

Ha tudnám, boldog ember lennék, és sokat keresnék! Nem tudjuk, csak azt, hogy ez a feladat. Nagyon-nagyon fontos a középiskolás korosztály, mert tíz-húsz év múlva ők lesznek a törzsolvasók. Ha kiesik egy generáció, azt már nehéz kihevernie az irodalomnak. Ezért meg kell találni őket.

Lehet szomorkodni azon és szokás is, hogy a digitális kultúra átveszi az uralmat a nyomtatott felett, de ettől még ez tény. Ma már nem is egy, hanem másfél generáció nőtt fel úgy, hogy elsődleges számára a digitális betű, előbb azzal találkozik. Ha ez így van, akkor ehhez kell alkalmazkodni – nem feltétlenül azt jelenti, hogy nekik papírkönyvet nem szeretnénk eladni, de ehhez is azokat a csatornákat kell igénybe venni, ahol ők érdeklődnek.

Úgy kell elképzelni, mint a zenészek helyzetét, hogy egy idő után már nem a lemezeladásból éltek, hanem a koncertezésből?

Nagyon jó párhuzam, így is van. A könyvkiadás talán szerencsésebb helyzetben van, mert tíz évvel később van az, ami a zeneiparban volt, így van miből tanulnunk. Ugyanúgy el volt egy kicsit a szerző kapatva, mint a zeneiparban is – megvették a lemezeket, a cédéket, a zeneipar nem is volt felkészülve arra, amikor a lemezeladás összeomlott.

Viszont arra senki nem számított, hogy feléled a klubkultúra, amit már egyszer, a hetvenes években eltemettek és ennek nagyon jó hatása is van.

nyarykrisztian6

Tulajdonképpen az történik, hogy rákényszerülnek az írók, hogy találkozzanak a közönségükkel, és ma már nem úgy néz ki egy író-olvasótalálkozó, mint az én fiatalkoromban, hogy valaki egy tál száraz pogácsa és egy kancsó víz mögött egy zörgő papírról felolvas valamit és már a második sorban nem lehet hallani, hanem ezek megszerkesztett estek.

Például Grecsó Krisztián mindig valamilyen társművésszel megy, Cserna-Szabó András főz, kinek mi az erőssége – élményt kell nyújtaniuk ezeknek a rendezvényeknek. Nem beterelik az embereket ezekre, hanem maguktól mennek és elvárják, hogy jól érezzék magukat. Mint itt, a G.Caféban is.

Többször is kijelentetted, hogy mindig az emberi sorsok érdekeltek – voltak-e olyan emberek, akiknek a története érzelmileg is megérintett?

Az Igazi hősöknél majdnem mindegyik, ezért is írtam meg őket. Biztos, hogy például a Slachta Margit története, aki mindkét rendszerben üldözött volt, nagyon megérintett.

Észrevettem, hogy amikor a közönségtalálkozón Márton Áronról beszéltél, mintha könny szaladt volna a szemedbe...

Igen. Márton Áron mindenképpen ez a kategória – ezek ikonok és azért kezdtem velük foglalkozni, mert valamilyen szempontból fontosak, példaszerűek ma is.

Úgy gyűjtöm ezeket az életeket, hogy találkozok valamivel, felírom magamnak, hogy ezzel kellene foglalkozni és lehet, hogy akkor válik érzelmileg megindítóvá, amikor újra előkerül.

nyarykrisztian1

Tíz évvel ezelőtt voltam Bábolnán, ott van eltemetve Fadlallah el Hedad Mihály, aki 150 éve a bábolnai ménest naggyá tette. Egy szíriai menekült. Felírtam, hogy majd utánanézek, hogy, hogy került ide ez az ember. Tavaly, amikor jöttek a menekültek, néztem a tévében, hogy ott mentek el gyalog az autópályán Ausztria felé, talán ötven méterre a sírtól. És akkor gondoltam, hogy meg kellene alaposabban nézni, hogy kicsoda volt.

Hogyan bírsz azokkal a kritikusaiddal, akik tovább éneklik az irodalmi kánont, akik nem fogadják el azt, hogy az írók is esendők voltak? Hogy például Móricz nagy svihák volt.

Sokféle vita van, okos és buta is. Buta vita például az, hogy meg lehet-e írni, hogy milyen volt egyes írók magánélete. A magyartanárok vagy a könyvtárosok közül nagyon kevés olyan visszajelzés volt, hogy ezt nem kellett volna megírni. Ma már ez közkeletű információ, de annakidején nem volt az, hogy Radnóti Miklósnak Gyarmati Fanni mellett volt még egy szerelme – amióta megjelent Gyarmati Fanni naplója, ez már „középiskolás fokon" is ismert. Akkor írta is nekem valaki, hogy ezek után, hogy olvassa ezeket a szerelmes verseket?

De alapvetően a többség nem így viszonyul hozzá. Van az a fajta kritika, aminek tartalmi szempontból igaza van, másrészt a tudományosságot kéri számon egy nem tudományos regiszterben megírt valamin. Margócsy István irodalomtörténésszel volt vitám, akit nagyon tisztelek, a tizenkilencedik századról ő tud a legpontosabban beszélni.

nyarykrisztian5

Szerinte azért tévút, amit én csinálok, mert érzelmeket nem lehet rekonstruálni, tehát a tudomány nem tudja, hogy mit érzett Petőfi Sándor. Ez igaz. De én nem tudományos dolgot írok. Ha valaki szerelmes verseket ír valakinek és a környezete is úgy tartja számon, hogy ez szerelem, akkor azt egy általam leírt narratívában hívhatjuk szerelemnek. De soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában mit érzett és az pontosan az volt-e, amit ma értünk ez alatt.

Margócsy azt is mondja, hogy a tankönyvi életrajzok sem jók – nem ezzel kell foglalkozni, hanem a művekkel. Érdekes és hasznos viták, mert lehet a dolgok természetéről beszélgetni. Olyan nagyon sok támadás azért nem volt.

Mostanában nagyon népszerűek azok a történelmi játékfilmek, dokumentumfilmek, illetve szépírók által írt művek, amelyek nagyon pontosan próbálnak életrajzokat rekonstruálni. Miért van az, hogy a régi történetekhez vonzódunk?

Az olyan időszakokban, amikor nagyon kevés fogódzónk van, és bizonytalan a jövő, az ember hajlamos a múltba fordulni. Amikor olyan konjunktúra van gazdasági vagy kulturális életben, hogy mindenki optimista, akkor nem nagyon szoktunk a múlttal foglalkozni, vagy csak „szőrmentén".

nyarykrisztian4

Amikor el kezdtem írni ezeket a dolgokat, sokan úgy használták a Facebook-ot, ahogy korábban nem. Felkerült a dédnagyapa fényképe huszárruhában, régi sportolók képe – ami érdekelte az embereket. Valószínűleg azért, mert kapaszkodót kerestek a múltban – ilyen összefüggés biztosan van a dologban.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."