Több ezer látogató kalandozott a Gutenberg-galaxisban a Haáz Rezső Múzeum ez évi legnagyobb szabású, központi kiállításának köszönhetően. A kultúrtörténeti tárlat hétvégén bezárja kapuit, de a kulturális intézmény munkaközössége jövőben sem hagyja látnivaló nélkül a múzeumbarátokat.

A 2014-es évben egy néprajzi és egy régészeti tematikájú kiállítással lepik meg a közönséget. Mindkét projekt illeszkedik abba a koncepcióba, amit Miklós Zoltán múzeumigazgató úgy fogalmazott meg, hogy „az egyetemes műveltségre összpontosító tárlatok helyett a saját kulturális közegünk tárgyi hagyatékát részesítjük előnyben."

Múzeumok egy térben

A klasszikus értelemben vett, a tárgyakra összpontosító néprajzi kiállítások tradíciójával szakít, megreformálja azt, ugyanakkor egy új időszámítás kezdetét is jelenti a székelyföldi múzeumok és ezen belül a Haáz Rezső Múzeum történetében is az a néprajzi tárlat. Ennek megnyitóját jövő év augusztus 18-ra időzítették, ez a székelyföldi múzeumokban dolgozó fiatal néprajzos szakemberek első és közös munkájának lesz a termése – harangozta be a tárlat újszerűségét Miklós Zoltán igazgató.

A részleteket a kiállítás apropóján közös csapatban gondolkodó és dolgozó szakemberek, Szőcs Levente, a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, Vajda András, a Maros megyei Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás a Maros megyei Központjának munkatársa, Salló Szilárd, a Csíki Székely Múzeum, Kinda István a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzosa és a kiállítás látványvilágának megtervezésével megbízott Baróti Hunor képzőművész ismertették.

Baróti neve nem ismeretlen, a Leonardo da Vinci zseniális találmányai, a numizmatikai kiállítás és A táguló Gutenberg-galaxis lenyűgöző vizuális hatása is az ő munkája.

Egy falusi asszony élete

Újszerű lesz, merész, sőt provokatív a néprajzi kiállítás, amely szakít a tárgyközpontú tárlatokkal és nem szokványos, mondhatni eddig nem látott formában tálalja a témát. A már elkészült forgatókönyv szerint a tárlat egy fiktív személy, a 20. század elején született falusi asszony életét, azaz annak két lehetségesen bejárható életútján kalauzolja végig a látogatókat.

A történet egy pontból indul és ugyanott ér révbe, ami izgalmassá teszi, hogy a képzeletbeli főszereplő élete 18 éves korában kétfelé szakad. A látogató dönthet, melyiket akarja bejárni: a hagyományos paraszti élet mindennapjait vagy a városi cselédsorsból a szülőfaluba visszavezető utat.

A „két út áll előttem, melyiken induljak?" kérdésre a választ a látogató döntése hozza meg. A kaland érdekessége, hogy bármi legyen is a döntés, végül a szálak összefutnak. Hogyan, miként hová vezet az egyelőre még neve nincs falusi asszony útja, és mindezt miként sikerül a sorsfordulókat a modern technika eszközeivel bemutatni és úgy látványossá tenni, hogy a látogató valóban magáénak érezze a sztorit, a kort és végül a kiállítás drámai üzenetét is megértse?

Nagy kihívás a csapatnak, mert az élettereket, életképeket úgy kell harmonikus látvánnyá komponálni, hogy a látogatók figyelmét ráirányítsa a tárgyakra, de közben a hétköznapi emberi történet részeseivé tegye a teremből-terembe haladót.

A formabontó kiállítás jelentősége nem csak a tematika újszerű feldolgozásában, megmutatásában rejlik, hanem abban is, hogy általa megvalósul a székelyföldi múzeumok régi terve: egy olyan, minden szempontból újdonságot jelentő vándorkiállítás, amelyet közösen álmodtak és együtt valósítanak meg.