Spanyár-ház: a titkok kertje
MEGOSZTÓ
Tweet
Mit kotyog a magyar nemzet a világba?
Az 1956-os forradalom emlékünnepség-sorozata már...Lencsevégen maga az ember
Fotótárlat nyílik a kultúrházban, egy évtizednyi...Kézműves konferencia és kiállítás
Már csak egy napod maradt, hogy benézz a Bocskai Házba.Fotó: Balogh Réka Adrienne
ÍRTA: BALOGH RÉKA ADRIENNE
Hangosan nevető művésztársaság fogad a Spanyár ház udvarán, ahol hétfőn kezdetét vette a Pulzus képzőművészeti alkotótábor. Egyre inkább kíváncsi vagyok, mi zajlik egy ilyen művésztelepen.
Berze Imre szobrászművész, a tábor vezetője szerint fontos a jó hangulat, kellenek a közös élmények az alkotáshoz. Mint megtudtam, az esti szakmai beszélgetéseknek is az egymásra hatás a célja. Ilyenkor két-két művész szokott bemutatkozni, fotókon, videókon követik végig egymás munkásságát. Ebből kiderül számukra az is, hogy a művésztársaknak milyen a szakmához való hozzáállása.
Laikusoknak is nyitva a kapuk
Laikusként a művészeket úgy képzelem el alkotás közben, hogy a maguk csendjében szeretnek dolgozni. Berze Imre szerint nem járok messze az igazságtól, de az is nagyon fontos, hogy néha kicsalogassa valami a művészt az alkotói magányból, a műterméből. A Pulzusnak épp ez lenne az egyik szerepe.
A kíváncsiskodók becsalogatásáról is kérdezem a főszervezőt, aki elárulja, a Palló Imre Művészeti Líceum diákjai rendszeresen eljönnek, sőt laikusok, művészetkedvelők is meg szokták látogatni a táborozókat.
Látszik, hogy nem vagyok jártas a művészek életvitelét tekintve, mert azt vártam, hogy tizenegy óra magasságában mindenki elmélyülten fest, rajzol, installál a kert árnyékos zugaiban. De még titok lengte körül a készülő alkotásokat, ami valahol érthető. A művészek is csak akkor kezdték felállítani szabadtéri műtermüket.
Nem adtam fel, el- és lekaptam néhány nevetést, festőpalettát és meglepett arcot. A poént így nem lőttem le, de hátha kedvet csinálok ahhoz, hogy valaki még inkább kíváncsi legyen az alkotóra, de már a műve alapján.
A meglepetés már csak azért is garantált, mert a szervezők minden évben más-más alkotót hívnak meg, ezzel is teret adva a lehető legtöbb erdélyi tehetségnek a megmutatkozásra.
Tíz nap, tíz alkotó
Idén a főszervező Berze Imre mellett, Csillag István (Csíkszereda), Daradics Árpád (Budapest), Fabricius Anna (Budapest), Fülöp György (Székelyudvarhely), Gál Boglárka (Székelyudvarhely), Horváth Levente (Zsobok), Lőrincz Imre Levente (Szentegyháza), Mezey Ildikó (Csíkszereda), Szabó Anna-Mária (Marosvásárhely) kaptak meghívást.
Mint megtudtam, ha valaki hírét veszi a Pulzusnak, és csatlakozna egy ilyen alkotói miliőhöz, a szervezők előbb a portfólióját nézik meg, és csak azután döntenek a meghívásáról. Volt már rá példa, hogy így került művész a csapatba.
Nincs meghatározott tematika idén sem, mindenki a saját gondolatával érkezik, és az válik fizikai valósággá a kezei alatt.
− Vajon mikor jön az embernek az AHA-érzés, ha szembeáll egy művészeti alkotással? Berze Imre megnyugtatott, akkor is érthetem a művet, ha annak üzenete számomra nem feltétlenül találkozik a művész szándékával, legyen szó bármilyen típusú műalkotásról.
Bár forráshiányok miatt nem tudnak mindig minden szegmenst lefedni, a képzőművészeti ágak szempontjából színes a tábori paletta. – Mostanában igazság szerint nem is nagyon beszélünk külön műfajokról, mert nagyon eklektikus, egyszóval mindegyik vizuális műfaj – magyarázza a főszervező.
Ha összeáll a kép, az már jó
Miközben az alkotói élet lassan életre kel a fák árnyékában, megérkezik a tábor fiatal műkritikusa is, Ungváry-Zrínyi Kata. Érdeklődöm, mi lehet a dolga az alkotás folyamatában valakinek, aki általában a végeredményről mondja el a véleményét.
– Beszélgetek a képzőművészekkel, igyekszem úgy megfigyelni a munkafolyamatot, hogy ne külsősként, ne idegen elemként legyek jelen a táborban, hanem tanúja legyek bizonyos fejlődési folyamatoknak. Ez azért fontos, hogy fel tudjam mindezt vázolni a közönségnek is. Sokszor nagyon lényeges, hogy ne csak a végterméket lássam. Ilyenkor én biztosítom azt a belső szempontot, amely segíti a nézőt, hogy jobban megértse.
Ungváry-Zrínyi Kata fontosnak tartja a laikusok becsalogatását a tábor területére, de azt mondja, ha valaki nem akar kilépni a közösségi térbe, annak az alkotását olyan megvilágításba kell helyezni a kiállításon, hogy az emberek érdeklődjenek iránta. A műkritikus szerint, ha összeáll egy kép a befogadóban, az már nagyon sokat jelent.
Ha sikerül, felkelünk
Gál Boglárka textilművész most van először alkotótáborban, és úgy érzi, már az első napokban sokat tanult művésztársaitól egy-egy beszélgetés alkalmával. Emberileg is nagyon jól érzi magát, rengeteg energiával tölti fel az ittlét. – Reggel, ha sikerül, felkelünk – mondja nevetve arra a kérdésemre, hogy telik egy napjuk. A reggeli után mindenki nekikezd vagy gondolkodni, vagy dolgozni az alkotásán, és ebéd után ugyanez a program – folytatja.
A vacsora utáni jó kis beszélgetések pedig kifejezetten a nap fénypontjának számítanak Boglárkánál is, akitől azt is megtudjuk, vannak ugyan elképzelései, hogy a kompozíció mi alapján halad, de nem határolta be, hogy pontosan mi fog történni. Egyszóval most az ösztönösség a kulcsszó nála.
A könyv, ami nem is könyv
Mezey Ildikó épp az alkotása fölé görnyed a szobájában, amikor megzavarjuk egy kicsit a gondolatmenetet. Borbála, a kislánya kicsit szégyenlősen tekintget rám egy ajtófélfa mögül. A művésznő nagyon örül az itt létnek, az ismerkedési lehetőségnek, és hogy végre dolgozhat. Most járt le a tanév a tanárnak, és kezdődhet a munka a művésznek.
Ildikó annyit árult el az alkotásával kapcsolatban, hogy kezei alatt egy könyv készül, aminek egyáltalán nem lesz könyv formája a ceruzarajzos papírsávokból készülő kompozíciónak. Régi vonzalom ez a számára, mindig is érdekes tárgynak látta a könyvet. Volt már alkotótáborban, és úgy látja, mindegyik más élmény.
Azt meséli, hogy volt olyan tábor, aminek a végére egész más alkotást adott ki a kezéből, mint amit elképzelt. Szerinte mindenképp inspiráló egy-egy ilyen együttlét, ami, ha nem is az aktuális táborban, de egy másik alkalommal biztosan visszaköszön valamelyik alkotásban.
Egy óra elteltével már érezhető a csend. Az udvar és a ház minden zegzugában alkotás folyik, így a pincehelyiségben is. Így, dél körül nem csodálom, hogy a szobrászok a tábor leghűvösebb pontját választják. Kifelé menet meglátok egy téglarakást. Kiderül, ez lesz a közös 'alkotás': égetőkemence készül belőle, feltehetően a keramikusművész legnagyobb örömére.
Türelmetlenül várom már a Pulzus-termést, amelyet július 21-én, a táborzáró kiállítás keretén belül tekinthet meg a nagyérdemű.