Kevés film készül az utóbbi években Magyarországon, Deák Krisztina filmrendező (korábban a Jadviga párnája, valamint A miskolci bonniésklájd fűződtek a nevéhez) tavaly mutathatta be legújabb filmjét, ami Aglaja Veteranyi önéletrajzi írása alapján készült. Több díjat is besöpört, ez is lehet mérvadó, viszont a történet és a képi világ az, ami igazán megfog(hat)ja a nézőt.

A cirkusz világa mostanában már nem az a világ, ami úgy harminc évvel ezelőtt volt – sokszor azon kapja magát az ember, hogy ugyanazok a műsorszámok vannak évről-évre egy-egy kelet-európai cirkusz repertoárján, s a reklámozása néha nagyon vicces paródiát is generál – viszont az tény, hogy a cirkuszban dolgozók élete soha nem volt könnyű. A nélkülözés, a kiszolgáltatottság, az egymásra való féltékenykedés, az átverés mind-mind jelen vannak ebben a milliőben, amibe a kis Aglaja beleszületik.

A nyolcvanas évek Romániájában járunk, apa bohóc (Bogdán Zsolt), anya artista (Ónódi Eszter), a cirkuszigazgató egy beképzelt alkalmazkodó (Kamarás Iván), a gyerek pedig kezd beleszokni ebbe a világba – azonban inkább lelépnek Romániából és másutt boldogulnának, ám ez sem megy, a kislány intézetbe kerül.

Innen kikerülve szembesül az új helyzettel: a szüleinek a mentalitása mit sem változott, s habár már nem élnek együtt, a porondtól nem tudtak elszakadni. Úgy senki se tud a világon seggre esni a porondon, mint az apja és olyan erős haja senkinek sincsen, mint az anyjának – a fiatal Aglaja (Móga Piroska) pedig tudja, hogy azt a mutatványt, amit anyja egyszer megvásárolt egy vietnámi nőtől (befont hajánál fogva csüng a magasban), egyszer neki kell megcsinálnia.

A film képi világa nagyon különleges, talán ez adja vissza a legjobban azt a cirkuszi világot, amit a cirkuszba járó nem lát: a lakókocsik közötti képek, a nyomorúságos körülmények. A gyermek Aglaja (Jávor Babett) mégis nap mint nap erre csodálkozik rá, szülei pedig ebből akarnak elmenekülni.

Pedig ez egy mesevilág, legalábbis a gyermek számára biztosan az – nem tudott nem eszembe jutni a Bibilothéque Pascal, Hajdu Szabolcs eddigi talán legjobb filmje, mert megérzésem szerint az Aglaja kicsit abból is táplálkozott. A gyerek szemén keresztül látjuk ezt a furcsa, néha visszataszító, de mégis szerethető világot.

Az Aglaja egyik legnagyszerűbb jelenetének tűnt a konstancai kikötőben történő reklámfilm-forgatás, ami nagyon megdöbbentő: nemcsak a környezet (a kikötő szürke, fém-, olaj- és tengervízszaga valósággal mellbevághatja azt, aki valaha járt ott), hanem a figurák hozzáállása, a helyzet kezelése is nagyon valósághű.

A felnőtt Aglaja már ki akar válni ebből a világból – a kétórás film vége felé közeledve azt érzi az ember, hogy következik a nagy dobás. Aztán mégsem. A mutatvány nincs sehol, a kérdés nyitva marad a néző előtt. Számomra az ilyen film a jó. Nem azért, mert befejezetlen(nek tűnik), hanem azért, mert elgondolkodtat.

Aglaja

(magyar-román-lengyel filmdráma, 110 perc, 2012)

Rendezte: Deák Krisztina

Szereplők: Ónodi Eszter, Bogdán Zsolt, Kamarás Iván, Jordán Adél, Bálint András, Lázár Kati, Jávor Babett, Móga Piroska

Forgatókönyvíró: Deák Krisztina, Muhi Klára, Parti Nagy Lajos

Zene: Zbigniew Preisner

Operatőr: Máthé Tibor

Producer: Muhi András, Ewa Puszczynska, Tudor Giurgiu, Oana Giurgiu