A Philadelphia (1993) és a Forrest Gump (1994) óta nem győzöm dicsérni Tom Hanks-t, hiszen amellett, hogy az élete nem botrányoktól hangos, olyan alakításokat láthattunk tőle az elmúlt húsz évben, hogy azok évtizedek múltán is időt állóak, etalon-jellegűek.

Minden filmjét nem sorolom fel, szerintem elég, ha csak a Ryan közlegény megmentése, a Számkivetett, A terminál, a Kapj el, ha tudsz! jut eszünkbe, nálam ezek abban a kategóriában vannak, hogy többször is újranéztem, mindig találtam bennük újat.

Greengrass és az amatőrök

Minden bizonnyal így leszek a Phillips kapitánnyal is. Azt írtam a hasonló témát feldolgozó Emberrablás című dán filmről, hogy „nagyon realisztikus: nincsenek benne hatásvadász zenék, kicicomázott nagy drámák, minden a maga természetességében megy", a Phillips kapitányféle túszdrámára ez másképp igaz.

A történet – a készítők és a valódi kapitány szerint – percről percre igaz, ezt a rendező Greengrass (többek között a Bourne-filmeket, A United 93-ast, illetve egy nagy kedvencemet, a Véres vasárnapot rendezte) nagyszerűen építi fel. Akárcsak a repülőgép drámáját és az 1972-es vérengzést feldolgozó filmjeiben, itt is dolgozik amatőr szereplőkkel.

A kalózokat Amerikában élő, szomáliai eredetű fiatalok játszották – szenzációsan alakítanak, ezt az is jelzi, hogy Barkhad Abdi az idei Oscar-gála legjobb férfi mellékszereplői között fog izgulni. A valódi kalóz ma egy amerikai börtönben van, az esetért 33 év letöltendő büntetést kapott.

A 2009 tavaszán megtörtént esetből tanultak mind az amerikai, mind pedig más hajózási társaságok: fegyveres kísérők nélkül azóta nem nagyon indulnak el hajók Kelet-Afrika partjainál. A film elején egyszerűen nem hiszi el a laikus ember, hogy napjainkban ekkora értéket szállító küldemények csupán vízpumpákkal és gyújtórakétákkal vannak felszerelve a kalóztámadások kivédésére.

Tudom, mindig kell valami bajnak történnie, hogy az élet bizonyos szegmenseire jobban odafigyeljünk, még akkor is, ha azt hisszük, hogy mindent tudunk... Négy mezítlábas, papucsos siheder régi géppisztolyokkal képes megállítani egy hatalmas szállítóhajót – elképesztő, de igaz.

Kegyetlen valóság

A legkeményebb az a jelenet, amikor a kiszabadított kapitányt megvizsgálja a katonaorvos – nem mellékesen utóbbi szintén nem volt színész, hanem egy saját magát alakító doktor. Tom Hanks annyira hiteles ebben a jelenetben, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja összeszorult torok és könnybe lábadó szem nélkül végignézni. Egyszerűen megrázó.

Ha a témának egy kicsit utánaolvasunk, rájöhetünk, hogy nem mind arany ami fénylik, hiszen a túszdráma után hőssé lett kapitány a valóságban több hibát is elkövetett. A legnagyobb az volt, hogy túl közel ment Szomália partjaihoz (időt és pénzt akart spórolni), a hajó legénysége sem beszélt róla a legpozitívabban az esetet követően.

Ezektől függetlenül egy kitűnő, több mint kétórás film született – egy percig sem unalmas, iszonyatos feszültség vibrál végig benne. A leírtak ellenére az Oscar-gálán a Phillips kapitány a legjobb film, a legjobb vágás, a legjobb hangkeverés, legjobb adaptált forgatókönyv valamint az említett mellékszereplő jelölése révén lesz ott.

A legjobb rendező és a legjobb férfi főszereplő kategóriájában nincsen jelölve. Ízlések és pofonok, sok olyan történet volt eddig is az Oscar-gálák történetében, amit az ember nem értett meg, a filmnézés örömét úgyse tudja megölni az, hogy egyik vagy másik alkotás kap-e, kapott-e díjat.

Nézzünk filmeket, mert élményt adnak. Amíg a Phillips kapitányhoz hasonlókat alkot maga az élet, talán bele sem kell merülni a fikciókba, annyira kegyetlen maga a valóság.

Phillips kapitány

(Captain Phillips – amerikai filmdráma, 134 perc, 2013)

Rendezte: Paul Greengrass

Szereplők: Tom Hanks, Barkhad Abdi, Barkhad Addirahman, Catherine Keener, Max Martini, Michael Chernus

Forgatókönyvíró: Billy Ray

Zeneszerző: Henry Jackman

Operatőr: Barry Ackroyd

Producer: Dana Brunetti, Michael De Luca, Scott Rudin