Meglepően gyér parkoló fogad és kedvenc kocsmárosunk egyáltalán nem meglepő „Boldog új évet!" köszönése, majd mosolyogva és büszkén mutatja a hűtőt, hogy szerzett nekünk Igazi Csíki sört: „De csak 80-at sikerült, elég lesz?" Ilyen fogadtatásban volt részünk!

A korai érkezésnek és bejutásnak köszönhetően sikerül feltérképezni a kempinget, hogy milyen ráncfelvarráson ment keresztül, és örömmel nyugtázzuk, hogy nem csak hitegettek a szervezők. De gyorsan irány a tó, csobbanni egyet. Már a parton felcsendül a „Ria-Ria-Hungária!" (ami aztán végig is kísér a négy napon), sietünk is vissza a kivetítő elé helyet foglalni, épp csak egy kis kitérő a Borfaluba, mert amíg kint a sör a menő, addig bent a fröccs, hisz a legjobb fesztiválra a legjobb bor dukál!

Alig kezdődik el a meccs, én átsietek a közeli színpadhoz, ahol az Üllői úti Fuck zenél, mert a menyasszonyi táncot nem akarom lekésni.

Azt nem is, de az első magyar gólt igen, ugyanis pont akkor jelenti be Faszi, hogy „eladó volt a portugál menyasszony is, Gera pedig megtáncoltatta!" Rekedtes hanggal, de örömittasan kalákáztunk el a Borfaluig, hogy kipihenjük a 90 perc fáradalmait, hisz ennyire összezsúfolva nem egyszerű drukkolni.

Az utolsók utolsó Kispál és a Borz koncertjén természetesen volt etetés, a végén pedig valami dal szólt a gyerekkoromból, tudtam is a refrént és utána már semmire és senkire nem voltam kíváncsi, majd szó szerint ugyanez történt velem: „Egyedül fekszem, álmomban nővel voltam, aztán felkelek és nézem kicsit az éjszakát" Köszönöm, Istenem!

Természetesen idén is aktív részesei voltunk a túráknak, előbb a magyarhertelendi Kapucinus sörüzemet látogattuk meg, miután „jólkitizenegyeseztükmagunkat" (hogy a tulajdonost idézzem), ahol a Féldecibel nevű együttes és bográcsban rotyogó pityókatokány fogadott. Na meg végeláthatatlan sörkóstolás és féktelen kacagás, miközben egyesek bemenekülhettek az üzem hűs helyiségeibe, ahol betekintést nyertek a gyártásba is.

Fröccstúra-vezetőnek mi az Udvarhelyen is ismert Szűcsinger formációt (Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs) választottuk, bónuszként még Tiffán Imre borász is elkísért. Eltekintek most a malomárok jéghideg vizének, a tókerülő sétának és a meggyes lepénynek az ecseteléséről, a hangulatról mindent elmesél az ott helyben komponált sláger előadása.

Mivel a túrák után is van élet, belenéztünk néhány koncertbe, csütörtökön a két nagyszínpadot váltogattuk egy darabig, de aztán egyre inkább húzódtunk a kisebbek felé. Ekkor hangzott el az az elhíresült mondat a Borfalu színpada melletti lépcsőn, hogy „valami blueskoncert van, fasza lehet, mert még Kiss Tibi is ott üldögél a legelső sorban." Nem sokáig, mert az első adandó alkalommal fel is pattant, hogy pengethessen egyet régi jó barátjával, Little G Weevil-lel.

A pénteki nap nagyon hosszúra sikeredett, hisz kora délelőtt elfoglaltunk egy stéget, hogy meglessük a gyergyói zenészeket a víziszínpadon, hisz nekik is újdonság volt. A stégre már kezdtek leszűrődni a domboldalról az elkezdődött koncertek, de mi csak nem tudtuk abbahagyni a telefonról bömböltetett, gyerekkori örökzöld slágereinket, vadidegenek társaságában. Ez csak annak lehet meglepő, aki még nem tapasztalta a Fishing on Orfű hangulatát, vagy egyáltalán a fesztiválokét.

De megérte fölaraszolni a domboldalon, ugyanis véletlenül rátaláltunk egy Black Peaks nevű nevenincs brit zenekarra, amit máig nem tudok kiverni a fülemből. Meg is alapozta az esténket, így aznap sem sikerült kimászni a Borfaluig a nótakaraokéra.

Pénteken is kitartó volt a kánikula, a Pál Utcai Fiúk jóvoltából még mindig „élni akart a drága", de aztán a vihar szele oda is elért. Volt is fóliatépés minden kordonról, de szerencsére tovább húzódott a Balaton felé, így semmi akadálya nem volt már, hogy Livius a szokásos módon behúzza a nótát. A kutya vacsorája, név szerint Livius, Laca, Zola, Faszi, Vasti és Junior kicsit megkésve, de magas térdemeléssel, amolyan tiszteletkört tettek, aminek a végére már természetesen összegyűltek a korábban fellépő zenészek, hogy a backstageben fröccsözgetve megelégedéssel nyugtázzák: idén is jól sikerült a FOO! Sok mindenen múlik egy fesztivál utóíze, még az olyan apróságokon is, hogy bármikor mész a kajás pulthoz, a mangalicás vagy tojásrántottás szendvics mellé mosolyt és kedvességet is kapsz.

És ha már a szervezők a programfüzet köszöntőjében Kispál Andrást szólaltatták meg, engedjétek meg, hogy mi végezetül ebből idézzünk: „Tudod, hogy van ez. Ennek a fesztiválnak van néhány nagyon egyszerű titka, ami a többinél nincs meg. Ott van ez a helyszín. Nem egy puszta. Szép. Jó ott lenni. Egy kicsit azt érzed, hogy védett vagy ott bent. Aki egyszer ott volt, annak már nem kell magyarázni. Ez jó. (...) Orfűt nem féltem. Jó ötletek vannak. Jó a hozzáállás. Fog ez menni még sokáig. Szerintem ez az Orfű elpusztíthatatlan!"