Kultúra » Zene

Dobbantanak Monyóék (videó)

Folynak már az előkészületek, az együttes a filharmóniával lép fel Kolozsváron. Itt vannak a tavalyi év felvételei.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Ádám Gyula

Van programod hétvégére?

Október utolsó hetében két hangversenyt is szervez a...
fotó: pearipilesunetului.ro

Zenész gyerekek versenyeznek Udvarhelyen

Október 19-ig lehet jelentkezni az iskolás gyerekeknek...
PelyBarna

Ha koncert és gitár, akkor csütörtököt mondunk

Pély Barna érkezik, egy szál gitárral mutatja meg, hogy...

monyo
Nagy sikere volt az egy évvel ezelőtti koncertnek, folytatni akarják
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2016. augusztus 17., 11:30
0 hozzászólás. 

Dvd-t is ad ki a Monyo Project az egy évvel ezelőtt Marosvásárhelyen adott koncertjéről, amiről több dal már látható és hallható a youtube-on.

Monyó portálunkat arról tájékoztatta, hogy a vásárhelyi koncert után idén Kolozsvár lesz a "célpontjuk": az ottani filharmóniával november első napjaiban koncerteznek, a pontos időpont és helyszín egyelőre nem ismert.

A csapat folyamatosan dolgozik, nyáron ismét Angliában koncerteztek, illetve az eddigi felvételeiken dolgoztak, tavasszal pedig megjelent az eddigi munkásságukat összegző albumuk cd-n.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."