A Fishing on Orfű fesztivált nem véletlenül nevezik Magyarország legbarátságosabb fesztiváljának. Itt nem találkozol tarháló vidéki punkokkal, nem kell átlépni a bekokózott francia csávó fekvő testén, a holland szomszédlány nem hányja le a sátradat, nem lopnak meg, és nem vernek át még a pultnál sem.

A Fishing (egyébként a fesztivál előtt nem sokkal jelent meg az eddigiekről készült film) idén sem hazudtolta meg régi, immár négyéves önmagát és újat is mutatott. Ötödik fesztivál (nekünk a negyedik), amiről büszkén jelenthetjük: ez megint nagyon jó volt!

Sütkérezés a stégen

Kicsi a hely, jó a műsor, s ezért volt az, hogy idén pénteken és szombaton délután is ki kellett tenni a megtelt táblát – magyarán aznapra már nem lehetett a helyszínen napijegyet váltani, csak az elővételesekkel jöhettek be az emberek.

Kora reggel érkezés Pécsről, még sehol semmi – azazhogy igen: páran már sütkéreznek a legnagyobb tó, a Pécsi partján, oda telepszünk le mi is, de a tűző napsütés hamar bezavar az elsőként kinyíló kocsmába, ahol reggeli után jöhet az első rosé-fröccs. Majd a becsekkolás, sátorhúzás, s egyre jobban esik a fröccs a melegben.

Persze a nap itt is nap, van olyan, aki befröccsözve árnyékba dőlt, aztán szinte megsült, mint a krokodilfióka a Monty Python-jelenetben. Megúszta annyival, hogy csíkokban sült le a bőre, s különben is úgy volt az első nappal, mint Keith Richards a hetvenes évekkel: egész egyszerűen nem emlékszik rá...

Pedig mit hagyott ki! Kapásból a PASÓt a nagyszínpadon (egyébként összesen négy színpad van, s nagyjából mindenbe bele tudsz nézni, ha gyors vagy), Magashegyi Undegroundot (csak úgy szálltak a szappanbuborékok a fejünk felett!), Belgát, az angol Chew Lipst – hogy csak azokat említsük, amiket mi láttunk.

Fröccstúra és Jazzékiel

A pénteki nap fröccstúrával indult – ezt úgy tessék elképzelni, hogy különböző helyi és nem helyi „celebek" harminc-negyven fős csoportokat vezetnek gyalogtúrára (a mienk Füzi Ákos kosárlabda-edző volt, aki a fröccsöket Hamvas Béla-idézetekkel dúsította), ahol állomásonként kaja és fröccs egyszerre – a délutáni koncerteket elértük, de ha annyit mondok, hogy nevetve mentünk be a kapun, akkor mindent elárultam.

Megsúgom: még a fröccsivó versenybe is beneveztünk – nem nyertünk, mert a tavalyi győztes idén is megvédte címét. Ez három kisfröccs ledöntését jelentette, nem egészen 15 másodperc alatt...

Ami meg az ún. kisebb zenekarokat illeti: idén nem feltétlenül a legnagyobb együtteseket néztük meg, hanem inkább ún. nyalánkságokra vadásztunk. Ezek pár éve létező, de nagyon tehetséges, nagyon eredeti zenekarok.

Pár név: Jazzékiel, Teslavox, Szabó Balázs Bandája – nézzetek utána, ezek a csapatok a jövő hangjai. No meg az Isten Háta Mögött, amit egymás között kineveztünk a FOO legjobb idei koncertjének (már azok közül, amit láttunk) – kár, hogy ez volt az idei első, utolsó és egyetlen fellépésük.

Aki pedig a hip-hopot szereti, annak melegen ajánlom figyelmébe az Akkezdet Phiai nevű csapatot, élén Závada Péter (egyébként az író Závada Pál fia) énekes-szövegmondó-költővel.

Csoda történt az Üllői Úti Fuck koncertjén: legnépszerűbb, Esküvő című számukra a semmiből tűnt elő egy tökéletes menyasszony és egy vőlegény (mindketten tornacipőben), s valami iszonyatos buli kerekedett az ifjú pár körül.

De mind a Budapest Bár, mind pedig a Heaven Street Seven (a koncerten és a fröccstúra egyik helyszínén klipet is forgattak Szűcs Krisztiánnal) és a Quimby hatalmas koncertet adott. Akárcsak levezetőként a Supernem, a Subscribe vagy a Vad Fruttik.

Rátgéber megcsinálta!

Mármint az évek óta ígért tóátugrást – igaz, most azt ígérte, hogy egyik partról átjut a másikra. Rátgéber László világhírű kosárlabdaedző bevetett kenut, vízibiciklit és úszást, de csak meglett az eredmény délután négy óra körül.

S röhögés után mehettünk Kalákát nézni-hallgatni. Utána pedig együtt üvölteni az Európa Kiadóval azt, hogy Küldj egy jelet lentről, meg Mocskos idők és hogy Romolj meg.

„Különös tekintettel az udvarhelyi bringásokra!" – jelentette be Beck Zoli, a 30Y frontembere, miután tavaszi ígéretünkhöz híven a Bringázz, Udvarhely! Mozgalom logóját öntapadó matricán szállítottuk neki a színpadhoz, s azt azon nyomban fel is ragasztotta az egyik gitárjára. Izgalmas koncertet toltak ők is, ez a zenekar is lassan kultikussá növi ki magát, de a magyar alternatív zenei szcénában a Kispál és a Borz vonalán még sok együttes pályázik erre a státusra.

És Bori is visszatért!

Mégpedig késő este, a nagyszínpad utolsó fellépőjeként két év után újra láthattuk tombolni a tavalyi szülés után visszatért Péterfy Borit – hát ő is bevisított párszor a csillagok alá többezres közönségével együtt. A legtöbben előtte, a Kiscsillag koncertjén voltak, Lovasi Andrásék zenekara mindent vitt.

De úgy kétszáz méterrel odébb, a fedett Timeout Pécs Színpadon Ferenczy György és a Rackajam is odavágott a pusztai betyárromantikával, Jimi Hendrix-szel és a csikós-vagyok-az-alföldi-rónán-érzéssel. Megtornáztatott az Intim Torna Illegál is, akárcsak Szabó Balázs és Bandája, illetve az Irie Maffia, utóbbi kettő az A38 – Recorder.hu színpadon.

Gyere, táncolj, gyere, táncolj még!

S a tánc még mindig nem fejeződött be: a Quimbyből ismert Varga Lívius ismét kibontakozott A Kutya Vacsorája nevű együttese élén, ezúttal egy igen népszerű régi magyar slágert választott leitmotivként a koncertre, ami nagyjából annyit jelentett, hogy a fellépés legváratlanabb pillanataiban szólalt meg minduntalan a refrénje, mindannyiszor harsány röhögésre késztetve a közönséget (tavalyelőtt a One Way Ticket, tavaly a Dzsingisz Kán volt a gerinc).

S ha levezetőnek ez sem volt elég, akkor ott volt még a Szenes sátor bulija, ahol a koncertező zenekarok profiljának megfelelő zenék szóltak hajnalig. Csak bírjad, ember... S aki akarta, de mégsem jött el, az bizony megbán(hat)ta, ahogy ez a videó is jelzi...

Levezető – amikor sötét és csend borul a stégre

S még mindig nem volt vége: habár a kempingből vasárnap délben ki kellett jönni, a szervezőgárda idén egy meglepetéssel is szolgált – vasárnap délután a tó melletti parkolóban felállított kisszínpadon a dumaszínházas Aranyosi Péter röhögtetett, majd a röhögtetést a Maszkura és a Tücsökraj folytatta a jellegzetesen népzenés-dzsesszes-mulatós-punkos másfélórával, marhajó szövegekkel.

A marosvásárhelyi frontember még románul is mondott köszönetet, majd átadta a színpadot Pál István Szalonnának és népi zenekarának, akik a naplementébe húzták bele az utolsó hegedűvonásokat...

Éjjel már nem lehet sütkérezni a stégen, csak mást tenni, pl. telefonról zenét hallgatni és bámulni a csillagokat. Levezető „csövelés" sátorral a kinti kocsma mögött a fűben, aztán hétfőn elhúzás. Egy évre. Vannak más fesztiválok is, egyik jobb, mint a másik, de az itteni hangulatot talán egyik sem hozza.

Örökre szívembe zártalak, és Fishing on Orfű forever!