Tusványos 21. Nyílt lapokkal

Kilenc koncerttel, új honlappal, sok meghívottal, még több témával és továbbra is nyílt lapokkal indul az idei Tusványos.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
tuzolto

Mindig is tűzoltó szerettél volna lenni?

Most teljesülhet az álmod, ha követed ezeket a...
magashegyek

Hegyi túrázók, figyelem!

A magas hegyekben hó és fagy várható a hétvégén.
wizzair

Bombahír az egyik Wizzair-gépen

Kényszerleszállást hajtottak végre a bukaresti...

tusvanyos_logo
tusvanyos_logo
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2010. június 25., 09:00
0 hozzászólás. 

Kolozsváron a Spritz kávézóban tartották 2010. június 24-én az első hivatalos sajtótájékoztatót a 21. Bálványosi Nyári Tábor és Szabadegyetem témakörében. A közkeletű nevén „Tusványosként" becézett nagy múltú rendezvényre idén 2010. július 20–25 között kerül sor Tusnádfürdőn.

Az erdélyi főszervező, Sándor Krisztina – a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke – a sajtótájékoztatón röviden ismertette az idei tábor elvi-eszmei alapvetését. Elhangzott: a magyarországi kormányváltás új helyzetet eredményezett a nemzetpolitikában is, és már jól látható jelei vannak annak, hogy mind a magyar-magyar, mind pedig a magyar-román párbeszédben áthelyeződtek a hangsúlyok. Idén ezt az új alapvetést járják körül a fősátras előadásokban, de szó esik még a gazdasági helyzetről, az energiapolitikáról, Verespatakról, illetve az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum jelenéről és jövőjéről is.

tusvanyos_plakat

Somogyi Attila programfelelős a diáktábor jellegről számolt be. A koncertkínálat ismertetése után – idei felhozatal: Paso, Magashegy Underground, Demjén Ferenc, Csík Zenekar, Rúzsa Magdi, Tündérground, Role, Hooligans, Bikini – a bulihelyszíneket is ismertette, illetve az ifjúságot célzó kezdeményezéseket sorolta.

Demeter Szilárd, a tábor kommunikációs felelőse a megújult honlapot mutatta be. Elmondta: portálosították a honlapot, dinamikusabbá és pörgőbbé teszik beszámolókat. Napi két magyar nyelvű, illetve egy román nyelvű közleményt is kibocsátanak, valamint a szabadegyetem és diáktábor életét egy nyolcoldalas tábori lapban, a Tusványos Pressben követik nyomon. Kibővült a stáb, jelezte Demeter, idén a mandiner.hu szerzőgárdája is szerves részét képezi a kommunikációs csapatnak, továbbá videóbeszámolokat készítenek.

Érdekességként a sajtótájékoztatót a facebookon élőben közvetítették, ahol kiderült még néhány többlet-információ a hivatalos sajtóanyaghoz képest. Elmondták például, hogy egy új bulihelyszín is indul idén, méghozzá az élőzene sátor. A MISZSZ sátorban egyébként (ami amúgy a legnagyobb is) ifjúság-specifikus és szórakoztató-nevelő programokat terveznek, de „ha ezt így mondják, akkor senki nem megy oda".

Azt is kiírták a közösségi weboldalon, hogy a fesztivál költségvetése kb. 35-40 ezer euró, valamint olyan személyiségeket is várnak a táborba, mint Smaranda Enache, Remus Cernea, Borbély László, vagy Marius Oprea. Érdekes információ még, hogy Cătălin Avramescu elnöki tanácsos az egyetlen, aki visszajelzett, hogy jön a románok részéről. És, hogy jön-e Orbán Viktor és Traian Băsescu? A szervezők mindenképpen szeretnék, egyelőre még szervezés alatt van ez a program.


0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."