A 25 esztendős Tóth Zoltán nem mindennapi hobbit űz: az elromlott nyomtató és az elhasznált kisautó új életet nyer kezei és egy kis ragasztó által, de alkatrészei között még vízköves csapszűrőt is találni. Vele beszélgettünk.

Ismersz valakit, aki hasonló szenvedéllyel bír, vagy honnan jött ez az ötlet?

Nem találkoztam még ilyesmivel, bár biztosan vannak rajtam kívül ezzel foglalkozók. Nekem magától alakult ki ez a rendhagyónak mondható hobbi. Még valamikor az általános iskola első éveiben kezdődött, és az egész alapjául a Discovery csatornán vetített Fából vaskarika című műsor szolgált. Ebben a csapatoknak roncstelepről összegyűjtött alkatrészekből kellett kivitelezniük gépeket az erőautótól egészen a motorcsónakig. Ez a műsor azért is vett le a lábamról annyira, mert láttam, hogy a kidobott wc-tetőtől elkezdve a hibás hajszárítóig mindent újrahasznosítanak a gépek felépítéséhez.

Nálad hogy kezdődött az építkezés?

Mindig érdekelt, hogy mit találok a kisautóban vagy az, hogy mi hajtja a benne található villanymotort, így hát szétszedtem őket. Akkor még nem használtam annyira a kreativitásomat, ezért újra összeraktam. Ha valami eltörött benne, nem új játékért, hanem ragasztóért nyúltam rögtön.

Aztán eljött az idő, hogy a második lépést is megtettem, hiszen volt egy halom tönkrement játékom, és nem mindig telt rá, hogy újakat kaphassak. A roncsolódott játékok darabjait nem volt szívem eldobni, úgy éreztem, még valamire jók lesznek, és egy dobozban gyűjtöttem őket az ágy alatt. Egy szép napon kezembe vettem a javításhoz vásárolt ragasztót, belemásztam a kacatokkal tele dobozba, és elkezdtem összeilleszteni néhány darabot.

Feltűnt, hogy az összetákolt elemek formája úgy néz ki, akár egy motoré. Rögtön kasznit akartam mellé építeni, és egy kész autót vágtam ketté ehhez, majd olvasztottam, ragasztottam, és szépen lassan elkészítettem az első miniatűr kocsit. Teszem hozzá, hogy ez sem volt elég, hiszen már azt akartam, hogy működjön, amit egy plusz fogaskerékkel és egy távirányítós autó mechanikájával sikerült is elérnem.

Ha már itt tartunk, amire a legbüszkébb vagyok, az egy kicsinyített motorbicikli működő teleszkópja, ami egy golyóstoll betétjén áthúzott befőttes gumiból és a rá épülő kettévágott kariókakülsőből állt. Azóta is elcsodálkozom, hogy ezt gyerekként összehoztam.

Hogy lettek a járművekből robotok?

Volt egy kéz és láb nélküli akciófigurám, és unalmamban elkezdtem végtagokat gyártani neki. Az első kar elég kezdetlegesre sikerült, aztán egyre aprólékosabbak és esztétikusabbak lettek. Ez volt a fordulópont. Ha mondhatom, ő volt a mostanában készülő robotok őse.

Gyerekkorod óta folyamatosan gyártod őket?

Ha így lenne, már nem lenne ahova tennem a darabokat. Volt egy törés ebben a folyamatban, amikor is egy falun töltött nyári vakáció után arra értem haza, hogy a polcon dísztárgyak virítanak a masináim helyén. Borzalmas érzés volt. Anyukám besöpörte őket egy dobozba és ezek az aprólékos, törékeny tárgyak darabokban néztek vissza rám.

Rengeteget sírtam, aztán emiatt abba is maradt a szerelés egészen 2012-ig, amikor egy lomtalanítás során újra kezembe került a már említett doboz és akkor mintha mi sem történt volna, újra elkezdődött az építés, és szépen lassan megszületett az első robot. Erre úgy emlékszem vissza, hogy inkább a folyamat volt a fontos, mintsem maga a robot. Az volt a fő szempont, hogy fúrjak, faragjak. A következőnél viszont már precízebb voltam és gondosan kiválogattam minden rákerülő darabot.

Milyen darabok kerülnek fel, és milyenek nem? Mivel szeretsz dolgozni?

Nagyon hamar meg tudom szűrni, hogy mi használható és mi nem. Műanyaggal dolgozom szívesebben, mert a fém nehezen ragasztható, és könnyen rozsdásodik. Az alkotóelemek formája sem mindegy. Nagyon ráállt a látásom, hogy kiszúrjam a kicsit bonyolultabb darabokat, amik általában már magukban is jól mutatnak, legalább is számomra.

A gyűjtés során szelektálom a méretük szerint, mivel a nagyobb részek alkotják a robotok törzsé,t és innen indul ki az egész. Volt egy eset, hogy fent voltam egy barátomnál, amikor megláttam a wireless router talpát. Rögtön tudtam, hogy kell nekem, sőt már a szerepét is világosan láttam.

Hány alkotóeleme van egy ilyen robotnak és melyik a legextrémebb rész, amit használtál?

Sokkal több, mint gondolná az ember. Általában mindenki száz körül saccolja meg de van olyan robotom aminek csupán a karja készült száz darabból. 500 és 1000 közötti számot mondanék, de ez nagyon általános.

A legextrémebb darab, amit én inkább a legviccesebbnek titulálnék az egy átlátszó gyújtórész, amiből kifolyattam a gázt, kitakarítottam és egy golyóstoll betét segítségével csalánsamponnal töltöttem fel, nagy kínok közepette. Ez egy hibátlan biológiai fegyver miniatűr mása lett.

Ez hobbi marad örökké, vagy esetleg vannak vele komolyabb terveid is?

Mindenképpen hobbi marad. Benne van a pakliban, ha esetleg egy kiállításra való elkészül akkor megmutatom a nagyközönségnek, de ez nem egyik napról a másikra történik. Egy robot felépítése is hetekbe telik, ha megvan hozzá a megfelelő mennyiségű kacat, amiből ráadásul nagy hiány van. A másik meg, hogy ezeknek nagyjából tíz százalékát tudom felhasználni.

Az is megfordult már a fejemben, hogy ezeket a robotokat esetleg animálni lehetne és a mozivásznon életre kelteni, de ez egyelőre nem tűnik kivitelezhetőnek. Nem is nézek ennyire előre, most újra dolgozom a talán eddigi legnagyobb és legrészletesebb darabon, ami már félig készen is van. Ezután, ha lehetőségem lesz, egy embernagyságú robotot is építenék, csak bírjam kacatokkal.