Vajon az apák napja csak egy újabb hóbort a nagy nemi egyenlőség divatjában, vagy tényleg szükség van arra, hogy végre az apák jelentőségéről is beszéljünk a gyereknevelésben?

Dimén-Varga Tünde gyermek-pszichoterapeutát kérdeztük meg arról, milyen hatással vannak az apukák gyermekük személyiségére, fejlődésére, kapcsolataira, egész életükre.

Arról gyakran beszélünk, hogy az anya-gyerek kapcsolat mennyire fontos, arról viszont kevésbé, hogy mi az apák szerepe a gyermekük személyiségfejlődésében.

Én úgy látom, hogy egy csendes apa-forradalomnak vagyunk a tanúi manapság, az utóbbi néhány évben biztosan, amikor az apák kezdik elfoglalni az őket megillető helyet a család, a gyerekeik életében.

Talán a szakemberek hibája is, hogy sok-sok évig inkább az anyák szerepét hangsúlyoztuk, inkább erre vonatkozóan voltak kutatások. De ma már egyre inkább előtérbe kerül a másik oldal, azt is tudjuk, hogy az apáknak is ugyanolyan meghatározó szerepük van a gyermek életében.

Hosszútávú kutatások kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek apjuk tevőlegesen részt vesz az életükben, empátiával fordul feléjük, és időt szán rájuk, már kiskorukban kiegyensúlyozottabbak. Kisbabaként könnyebben megnyugtathatók, és hosszabb távon látszik ennek a jótékony hatása a tanulásban, teljesítményben és a társas kapcsolatokban.

Ma már azt is tudjuk, hogy ennek vannak biológiai gyökerei is, hiszen az apákban is hormonális és neurológiai változások történnek az anyák várandóssága idején. Tehát ilyen értelemben is felkészülhet az apuka, hogy gyereke fog születni és neki ezzel dolga lesz.

Amikor az apaszerep kialakulásáról beszélünk, nagyon fontos, hogy szülőkben, párban gondolkodjunk, mert az anyáknak hatalmas feladatuk van abban, hogy az apák igazán jó apák tudjanak lenni és kiteljesedhessenek a saját szerepükben. Mert míg egy anya a maga testén belül hordozza a saját gyermekét, addig az apák csak az anya közvetítésével tudnak a születés előtt a gyerekükről. Nagyon fontos, hogy mit közvetít az anya: hogy ez egy nyűgös állapot, kényelmetlen dolog, vagy azt, hogy ez egy nagyon jó időszak, és urai vagyunk a helyzetnek mindenféle nehézségek ellenére.

Milyen főbb különbségek fogalmazhatóak meg a kétféle szülői szerep között?

Másként foglalkozik egy apa a gyerekével. Az anyák inkább gondoskodóak, védelmet biztosítanak, azt is mondhatnánk, biztonsági játékosok. Megfigyelték például, hogy az apák játékában sokkal több az erőteljesebb testi érintés, és az érzelmek amplitúdója sokkal nagyobb az apával való játékban. Nyilván nem minden egyes apára igaz ez, de általánosságban el lehet mondani.

Az anya folyton nyugalmi helyzetre törekszik a gyerekkel való együttlétben, az apák többsége nem riad meg attól, hogy erős érzelmeket provokáljon ki a játék által, de úgy, hogy közben ezek az érzelmek kontroll alatt legyenek. Ez nagyon fontos.

Azokban a családokban, ahol nincs egy ilyen apa, aki kapható lenne birkózásra, hancúrozásra, levegőbe dobálásra, és sem fizikailag, sem érzelmileg nincs jelen, ott szinte biztos, hogy gond lesz a gyerek önkontrolljával. Ezekben az érzelmileg felfokozott helyzetekben, az apával való játékokban tanulja meg a gyermek azt, hogy meddig lehet elmenni, ha erős érzelmek vannak bennem, hogyan tudom kordában tartani, hogy tudok úgy játszani, hogy közben figyelek a másikra is, és hogy tudom leállítani magam egy adott helyzetben, amikor nagyon tombol bennem valamilyen érzelem, izgalom.

Mi történik, ha nincsen apa, vagy nincs jelen a gyerek életében?

Manapság – egy bizonyos rétegre legalábbis – nagyon jellemző, hogy az apák már a fogantatástól bekapcsolódnak a nevelésbe, a gyerekkel való együttlétbe.

De ezzel egyidőben nagyon erős jelenség az apahiány is, ami a család életében nagyon sokféleképpen megnyilvánulhat. Akár úgy is, hogy sokat dolgozik, reggeltől estig nincs otthon és amikor hazaér, már csak egy jóéjtpuszi jut, legfennebb egy fürdetés fér bele babakorban, vagy annyi sem, mert annyira kifáradt a nap folyamán, hogy csak nyugalomra és egyedüllétre vágyik.

Úgy is hiányozhat egy apa, hogy külföldön dolgozik. Van, amikor pár évig tényleg szükséges ez anyagi szempontból a család számára, de sokszor már életformává válik, nem az anyagiak diktálják. Ilyenkor lehet magyarázkodni, hogy szükség van még erre-arra, de ha a gyerekeket kérdezzük, ők nagyon hamar kimondják, hogy nincs szükség egy újabb telefonra, nadrágra, arra lenne szükség, hogy édesapám itt legyen.

Ezt ők képesek így megfogalmazni?

Igen, sokszor sírva. Hiányozhat úgy is egy apa, hogy otthon van, de nincs sok szerepe, mert a gyerekgondozás teljes feladatkörét átvette az anya vagy a nagymamák, az apa kiszorult onnan.

Hiányozhat úgy, hogy elváltak, és ő kiszorult a gyerek életéből, vagy úgy, hogy nem volt azelőtt sem mély kapcsolata, és nem tud mit kezdeni az újonnan kialakult helyzetben egyedül, esetleg az anya akadályokat támaszt a kapcsolattartásban. Sajnos, vannak anyák, akik nagyon meg tudják indokolni, hogy miért nem jó a gyereknek, hogy az apjával találkozzon. Ilyenkor nekünk, szakembereknek az a dolgunk, hogy hívjuk fel a figyelmet arra, mennyit sérül a gyerek azáltal, hogy az apja nem lesz ott az életében.

És mennyit sérül? Milyen hátrányai lesznek?

Az életben a legnagyobb traumák egyike az, hogy én nem kellek a szüleimnek. Talán a legnagyobb, ha rangsorolni kell, hogy anya elhagy, és utána rögtön következik az, hogy apa elhagy. Azt, hogy apám hónapokig, vagy évekig nem néz felém, a gyerekek abszolút elhagyásként élik meg, akkor is, ha ezért nem csak az apa tehető felelőssé.

A munkám nagyon fontos részének érzem, hogy a hozzám fordulók számára nyomatékosítsam, mennyit sérül egy gyerek, ha az apjával nem lesz kapcsolatban. Még akkor is, ha nem annyira jó az az apa.

Azt például, hogy elhagy az apám és nem törődik velem, talán még nehezebb feldolgozni, mint azt, hogy meghalt. Mert arra előbb-utóbb csak találok egy magyarázatot. Viszont sokszor évek munkája kell, hogy megértse egy gyerek, vagy akár felnőtt, hogy az apjának ő nem kellett.

Lehet pótolni egy apát?

Nyilván egy az egyben nem, de apafigurák lehetnek a gyerek életében. És fontos is, hogy azoknak a gyerekeknek, akik mellett nincs ott az édesapjuk, legyen legalább egy nevelőapjuk, vagy nagytatájuk, tanáruk, akire felnézhetnek, akire számítani lehet, aki odafigyel rájuk, és érdeklődik irántuk.

Életkortól is függ, hogy éppen mire van szüksége egy gyereknek. Ranschburg Jenő szerint egy apának a szerepe a külvilág megmutatása a maga szabályaival, működésmódjával, az apa az, aki átemel a küszöbön. Az anya inkább a házon belüli világot mutatja meg a gyereknek, az apa viszont a külvilágot, hogy más szabályok is érvényesek, azokat is figyelembe kell venni. Ott, ahol van egy működő apa-gyerek kapcsolat, sokkal jobban védve van a gyerek a viselkedésbeli problémákkal szemben.

Ha megfordítom ezt az egészet, és mondjuk az iskolában találkozunk egy erősen viselkedészavaros gyerekkel, akkor szinte biztos, hogy van mögötte egy apa, aki nem működik jól a szerepében, vagy nincs jelen. Nyilván ez sem 100%-os törvényszerűség, de valahol az apafigura hiányára vezethető vissza az, hogy nem tud mit kezdeni magával, erősen próbálgatja a határokat, nem tartja be a szabályokat, nem tiszteli a tekintélyt.

Ez a hiány lehet olyan is, hogy jelen van ugyan, de alkoholista, és az ivásról szól az élete, vagy munkanélküli, és nem tesz lépéseket, hogy menedzselje a saját életét, így nem tud példa lenni a gyereke számára, hogy vannak ugyan nehéz helyzetek, de ha teszünk azoknak a meghaladásáért, akkor előbb-utóbb túljutunk rajtuk.

Mi az az apa-csomag, amit kaphatunk, amit tanulunk az apánktól?

Egyrészt ezt, hogy milyen a külvilág, hogyan viselkedjünk idegen helyzetekben. Egyfajta rugalmasságot, lazaságot is tanulunk. Míg az anyák többsége általában szeret ragaszkodni a bevált helyzetekhez, a megszokott dolgokhoz, az apák ezt sokkal lazábban kezelik. Az a gyerek van jó helyzetben, aki mind a kettőből kap, megismeri a rendszerességet is, és azt is, hogy néha ki kell lépni a rendszerből, új megoldásokat keresni.

Ebben megint nagy szerepük van az anyáknak, hagyniuk kell, hogy az apák a maguk módján létezzenek a gyerekekkel. Nem kell anyásítani az apákat, nem kell ugyanúgy viselkedniük a gyerekeikkel, akiknek nem árt, ha másfajta működésmódot is látnak. Ez rugalmasabbá tesz és alkalmazkodóbbá.

Amikor az én gyerekeim kicsik voltak, egy hétvégére elutaztam képzésre, amikor hazaértem, megláttam a lányomat, aki nagyon furán volt felöltözve, borzas volt, és az első mondat, ami kijött a számon, az volt, hogy: te hogy vagy felöltözve? És a három év körüli lányom, nagyon lazán megvonta a vállát: hát apásan. Ez abszolút helyretette bennem azt, hogy igen, ő jól érzi magát így, miért ne lehetne ez is rendben, hiszen otthon van.

Abban is különbség van, hogy fiú vagy lánygyermekről van szó. Az apa a fiúgyermek számára a minta, azt tanulja meg tőle, hogy milyen férfinak lenni és hogy tud működni a világban, családban férfiként. Egy lánynak pedig inkább arra minta az apa, hogy milyen együttműködni egy férfival, milyen partnert válasszon a későbbiekben. Olyant-e, mint az édesapja – erre nagy esély van – vagy éppen elhatárolódna ettől a mintától.

Ezért nem mindegy, hogy milyen megerősítéseket vagy visszajelzéseket küld az apa a gyermekei felé. Lehet úgy is együtt lenni, hogy folyton kritizáljuk a gyermekünket, de ebből nem sok jó származik. Vannak ilyen apák, akik azt gondolják, hogy akkor lesznek erősek a fiúk, ha minél keményebben nevelik őket. A valóság az, hogy inkább akkor lehet a lelki ellenállóképességüket növelni, ha az apa odafigyelő, empatikus, és megengedi, megérti az érzelmeket. Nem abból lesz a lelkileg erősebb fiú, akit az apja folyton kritizál, szid és helyre tesz.

A lányok önbizalma mennyire függ az apai visszajelzésektől?

Nyilván fontos az anyák visszajelzése is, de az apáktól másképp jön. Lehet, hogy kevesebb visszajelzést adnak, de az hangsúlyosabb és maradandóbb. Anya százszor elmondhatja, hogy ügyes vagy, az lehet, hogy nem ér annyit, mint amikor apa egyszer és nyomatékosan kijelenti, hogy büszke vagyok rád, nagyon jól csináltad.

Ha valakinek már nagyobb gyereke van, és mondjuk, most eszmél rá, hogy nem töltött elég minőségi időt vele, akkor mihez kezdjen, mire törekedjen, hogy mélyebb kapcsolatuk legyen?

Én azt gondolom, hogy mindig tehetünk valamit, akkor is, ha már iskolás a gyerek, vagy már felnőtt. Vannak olyan apák, akik később érnek be, mert mondjuk elváltak, és nem vettek részt a gyerekeik életében, de felnőtt korban mégiscsak keresik a kapcsolat lehetőségét.

Ilyenkor nagyon fontos, hogy kimondódjon, hogy „sajnálom", hogy elismerjem a saját részemet ebből az egészből, és mentesítsem a gyereket, akárhány éves is, hogy nem az ő hibája, hogy nem voltam vele kapcsolatban, az én saram. És valamilyen magyarázatot adjak neki arra, hogy ez miért történt így. Mert éretlen voltam, nem így gondolkodtam, más elveim voltak akkor, és ezt ennyi év után már másképp látom, szeretnék most mindent megtenni érted.

Nyilván ilyenkor be kell tartani az ismerkedés szabályait úgy, mintha egy idegennel lépnénk kapcsolatba, és el kell fogadnunk apaként, hogy a gyerekünk esetleg már tizenévesen, vagy huszonévesen nem ugrik egyből a nyakunkba. De ha kitartóak vagyunk, és jelezzük, hogy fontos számunkra, és minden alkalmat megragadunk, hogy kapcsolatba lépjünk, de mégsem erőltetjük magunkat rá, akkor van esély arra, hogy kialakul egy jó kapcsolat, és van esély arra, hogy egy kicsit begyógyulnak a sebek.

Sok minden újrakereteződhet később is, felnőtt korban is. Az jut még eszembe, hogy kicsit a mesék is erre tanítanak. Persze könnyebb egy olyan gyereknek vagy fiatal felnőttnek útra indulni, akinek jó családi háttere van, de ez nem azt jelenti, hogy csak ők nyerhetnek, vagy lehetnek boldogok, csak nekik lehet sikeres életútjuk.

A válasz inkább abban van, hogy mit kezdünk azzal a csomaggal, bármilyen is legyen, amit kaptunk. Meg lehet haladni a kevésbé jó csomagokat is, csak ezzel dolgunk van. Fontos a szembenézés azzal, hogy „nekem nem volt apám". De nem kell egy egész életen át tartó keserűség legyen bennünk emiatt.

Vajon egy bizonyos kor után a gyerek felelőssége is, hogy kiépítsen egy kapcsolatot az apjával?

Megteheti, tehet lépéseket. Ha megértjük a szüleink élettörténetét, akkor sokkal megértőbbek, elfogadóbbak leszünk velük szemben. Ehhez tudni kell, hogy ők milyen csomagot kaptak és az ő apjuk milyent. Ha transzgenerációs vonalon tudjuk ezt követni, akkor nem fogjuk hibáztatni, hanem megértjük, hogy abban a helyzetben valószínűleg nem tudott másképp tenni, vagy hozta magával a családi örökségét. De nem gondolom azt, hogy ez a gyerek felelőssége lenne, akkor sem, ha időközben már felnőtt korba lépett ő is. Úgy gondolom, hogy a szülő-gyermek kapcsolat menedzselése elsősorban a szülő dolga. Nem baj, ha a gyerekek veszik kezükbe az irányítást, de nem lehet ezt rájuk hárítani.

Gyakorló pszihológusként tudna-e egyféle kórképet felállítani arról, hogy mik a leggyakoribb problémák az apa-gyerek viszonyban?

A saját praxisomban azt látom, egyrészt az apahiány a legnagyobb gond, amikor nincs jelen. Másrészt az is gyakori, hogy az apa kezdetben még lelkes, és részt vesz a kisgyerek életében, de aztán valahogy megromlik a párkapcsolat, és attól kezdve kivonódik belőle. Van egy ilyen mondás is, hogy apaként akkor teszek a legtöbbet a gyermekemért, ha szeretem az anyját és támogatom őt. Ha így gondolkodunk, akkor abszolút fontos, hogy a párkapcsolat jól működjön, mert a gyerek érzi meg annak a hatását, ha nem.

Gyakori probléma még az, hogy kritikusak az apák. Főleg kamaszkorban tudnak nagyon bántóak lenni, bár sokszor nem rosszindulatból mondanak oda a gyereküknek, egyszerűen tehetetlenségből, vagy viccnek szánják, a kamasznak pedig vérig sértő.

Problémának látom azt is, hogy valamikor kiskamasz korban kiengedik a gyeplőt az apák a kezükből, – egyébként sok anya is – és azt mondják, már kamaszok, hiába minden. Holott még védelemre lenne szükségük a gyerekeknek, egész fiatal felnőtt korig, mert tudjuk azt, hogy a kamaszok agya még sokáig fejlődik, és pont azok a funkciók nem működnek ebben a korban, amelyek megvédenék őket a kritikus vagy nehéz helyzetekben.

De hogy pozitívumot is mondjak a végére, évről évre egyre több apa jelenik meg a pszichológiai rendelőkben. Húsz évvel ezelőtt szinte könyörögni kellett egy apukának, hogy bejöjjön, manapság nagyon sokszor hívnak fel úgy telefonon, hogy jönne az apa is, baj? Dehogy baj, ennek örülünk a legjobban.

Apa születik tematikus hét az uh.ro-n

1. Apának lenni ilyen is, olyan is: könyv és filmajánló

2. Nekem van a legek legje - egy nagyon fiatal kismama vallomása a jövendőbelijéről

3. A család lehet egy apuka

Előkészületben:

1. Szeretőből anya: párkapcsolati buktatók a férfi szemével

2. Az én apám a legerősebb: édesapák az apává válás folyamatáról

Vasárnap: Apák Napja - ünnepség és játékok a Bethlen negyedi parkban a CSÖSZ szervezésében. Részletes program ITT.