Fannival és a párnáival a Facebookon találkoztam először, és érdekes módon már első látásra ismerősnek tűnt az alkotásainak, munkájának a stílusa.

Amikor elhatároztam, hogy felkeresem, és megbeszéltük az időpontot, meg a helyszínt, meglepődtem, és jót nevettem magamon, kiderült ugyanis, hogy az én (fogalmam sincs honnan eredő) meggyőződésem, miszerint Fanni Udvarhelyen él és dolgozik, teljesen téves. András Franciska textildizájner ugyanis csíki.

Hogy mit csinál egy textildizájner? Ő éppen varr: párnákat, szatyrokat, ékszereket, sőt, még portrékat is. Elmondása szerint reggeltől estig, ha valamelyik barátja nem nem hívja el valahova, vagy nincs beszerzőúton, esetleg vásárban valamelyik környező településen.

Nekem így az igazi

− állítja. Fanni a temesvári egyetemen végzett tavaly textildizájn szakon, amit magyarul szőnyegszaknak hívnak, de nem sok köze van a szőnyeghez. Aztán úgy döntött, hazaköltözik, hogy minél többet dolgozhasson azzal, amit szeret: a varrógéppel. A nagyvárosi élet amúgy sem jött be neki annyira: én az a kicsi csíki vagyok, szeretek itthon lenni − mondja.

A varrás iránti szenvedélye az édesanyjáról ragadt át, nyolcévesen már készített rongybabát, és megpróbálkozott egy takaróval is. Komolyabban pedig a művészeti középiskola utolsó éveiben foglalkozott ismét a dologgal, egy versenyen elért első helyezése pedig egyenes út volt a megfelelő egyetemre.

Úgy emlékszik, nem is volt kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Az osztálytársai már akkor csodálkoztak, hogy lehet ilyen céltudatos.

– Iskolás koromban, a szendvicsben, amit anyum pakolt, nem hajszál volt, hanem cérna. Most meg rólam lóg, ha kimegyünk a városba, a barátaim szedegetik le a ruhámról a szálakat – meséli, hogy milyen volt cérnák és anyagok között felnőni.

Fanni alkotásain, főleg a párnákon egy külön világ van: kacskaringózó vonalak, sűrű, aprólékos minták, növényi motívumok, kedves állatok és nagyhajú királylányok. Azt mondja, az utóbbi időben sokat vigyázott a kisöccsére, így a mesékből jött a legtöbb inspiráció, de az utcán sétálva is úgy néz a házakra, kutyákra, macskákra, hogy hogyan lehetne megvarrni őket.

Nyaraláskor a tengeri hullámokat figyelve is arra gondolt, milyen mintát tudna kihozni belőlük cérnával.

Ilyenkor fejben varrok

– mondja. Ha pedig teheti, akkor a rendeléseken kívül próbál új dolgokat és mintákat kitalálni, mert idővel egy kiállítást szeretne létrehozni, amire szintén készül már „fejben is".

Szerinte a varrást nem lehet megunni. Csak egy idő után elkezd fájni az embernek a háta. Vagy elromlik a varrógép az egész napos hajtástól, de szerencsére jó ismerős már a varrógépjavító bácsi.

Az ötletek soha nem fogynak el, egyikből születik a másik, vagy a megrendelők igényei hozzák magukkal a további inspirációt. Inkább az a probléma, hogy túl sok az ötlet, és kevés az idő.

Macska van, Kitty nincs

A vásárlók a személyre szabott tárgyakat szeretik a legjobban Franciska tapasztalatai szerint, ezért még nem utasított el egyetlen kérést sem, de Hello Kitty-t valószínűleg nem hímezne senkinek. A Micimackó még belefér − magyarázza, amikor azt kérdezem, hogy mi az, amit soha nem varrna fel egy párnára.

A párnavarrás ötlete egyébként egy olyan nyári napon született, amikor Fanni a saját szórakoztatására elkészítette az első cicás darabot. Akkor még egy egész napot rááldozott, ma már szinte csukott szemmel, 1-2 óra alatt elkészül.

A lényeg, hogy minél aprólékosabb legyen a minta, valamiért ez okozza neki a legnagyobb örömet – vallja be. Emlékszik, hogy már gyerekkorában ilyen stílusban rajzolt. Úgy érzi, az emberekhez nincs annyi türelme, mint a varráshoz: az mindig megnyugtat, és teljesen kikapcsol, úgy, ahogy semmilyen más tevékenység nem.

A párnák mellett bevásárlószatyrot, alvómaszkot, és filcből ékszereket is készít a csíki lány, természetesen varrással díszítve. Azt mondja, a divat- vagy ruhatervezés nem vonzza annyira, de nem kizárt, hogy majd kísérletezni fog azzal is.

Addig is felvarrja a nadrág szárát, de csak ha nagyon muszáj. Előfordul néha, hogy ilyen gyakorlatias munkát is rábíznának, főleg a rokonok, ismerősök. Ilyenkor próbálja elmagyarázni, hogy amit ő csinál, nem épp a szakadt nadrág megfoltozásáról szól.

Na és a pénz?

Muszáj volt megkérdeznem, hogy meg lehet-e ebből a profi szinten űzött hobbiból élni? A jó hír, hogy Fanni szerint igen. Sokat segít az internet, és az, hogy az elégedett vásárlók ismerősei is rendelnek tőle. A jövőbeli tervek között szerepel, hogy külföldi vásárokra is eljussanak a varrott királyok és királylányok, vagy a kisrókák, illetve a Púposok.

Ők azok a játékok, amelyeket Fanni szándékosan nem készített szokásos formára. Többen is voltak, de már elkeltek. Ők itt a polcon csak a háziak.

Varrógépgyilkos

A varrógép, amivel Fanni jelenleg dolgozik, egy új, több mint 2 ezer lejes darab. Egy időben gyilkoltam a varrógépeket – vallja be nevetve – folyton elromlottak. Ez az első olyan gép, amit úgy tudtam megvenni, hogy megkerestem az árát.

Az alapanyagok Budapestről egy kis méteráru-paradicsomból származnak. Franciska szerint ott szebb és olcsóbb anyagokat lehet kapni, mint itthon. Legutóbb fehér-feketéket vásárolt, így ezekből készültek a legújabb darabok, ezek mellett a kék színűek az örökös kedvencek.

Azt mondja, bár tudatosan nem követi a divatot, mégis valamilyen szinten hatással van a munkájára. Az állatos trend miatt kezdett például rókákat varrni. De szerinte fontos a kézművespiacon, hogy ne legyenek giccsesek a termékek, úgyhogy ő is próbálja ehhez tartani magát.

Fannira rá van varrva a varrás, szó szerint. Egyik karján egy varrógép alakú tetoválás van, a mintát természetesen ő tervezte. Ez az én soha ne add fel típusú tetkóm − magyarázza. A másik karján pedig egy hajós motívum, amit Pán Péter inspirált, akárcsak Franciska államvizsgáját.

Azt mondja, nem tudná elképzelni, hogy ne magának dolgozzon, vagy hogy teljesen más szakmában legyen: nehéz lenne úgy leülni varrni, hogy más mondja meg, hogyan csináljam. És szerintem sokkal többet dolgozom itthon, mintha valahol nyolc órában tenném.