Hajnali ötkor kezdődött a napunk. A Haberstumpf villa bejáratánál várakoztunk a mínusz 13 fokos hidegben. Igen, ez a valamikori szülészetnél, ha még valaki nem tudta betájolni. Az impozáns épület egy ideje elhagyatottan áll, az utóbbi években a hajléktalanok törtek be és használják. Azért jöttünk ilyen korán, hogy még itt találjuk az éjszakai hideg elől behúzódó, menedéket kereső hajléktalanokat.

A nap még a Szarkakő alatt bujkál, amikor a pincebejárat felfeszített ajtaján bemegyünk a házba. Hatalmas szeméthalom fogad: elhagyott, elromosodott penészes termeken haladunk keresztül, majd az emelet egyik rejtett szobaajtaján kopogtatunk.

Érezhetően melegebb volt az előtérben, így tudtuk, hogy valóban van valamiféle „élet" odabent. A harmadik kopogásra jött a válasz - Igen! - és nyílt az ajtó. Mocskos ruházatú, borostás arcú középkorú férfi ijedt tekintete fogadott. Amikor meglátott bennünket, kicsit megnyugodott. „Már azt hittem a rendőrség" – mondta zaklatottan, majd beljebb hívott.

Kopott foteljába visszaülve kezdte a történetet. A kályhán nem volt ajtó, rongydarabok parazsa adta a meleget. Minden ami fém volt, már rég kilopták az illetékes tolvajok. A szobában szakadt matrac szolgál ágyként, egy ütött-kopott fazékban félig főtt paszuly a mai reggeli s talán a vacsora is.

Sólyom Csaba – merthogy így hívják – már vagy két éve lakik itt. Állandó rendőri zaklatásnak van kitéve, s nemsokára teljesen ki kell költöznie, mert a napokban kapta vissza a tulajdonos az ingatlant. Az életének különböző időszakairól mesélt a ház jelenlegi lakója: megrökönyödve hallgatjuk miként ült 11 évet a börtönben testvére meggyilkolása miatt. Volt házuk, de eladták. El kellett adniuk pedig ő nem akarta.

"Végül is már alá kellett írjam, hogy ne legyen az, hogy a börtönben dögöljek meg, mert az lett volna egy idő után. Az ember megunja, s szép ügyesen szúr egyet-kettőt (kezével mutatja, hogyan). A lelkén szárad az embernek, hogy megölte a testvérét."

„A börtönben is jobb mint így hányódni"

Régebben lépcsőházakban húzta meg magát, de a kaputelefonok miatt kiszorult onnan. Arra is volt példa, hogy a fiatalok megverték. Mostanig itt éldegélt, de a jószívűsége lett a veszte, mesélte merengően. A barátja kérezkedett be, aztán egyre többen lettek, majd egy kisebb kolónia vette birtokába a még ma is értékes ingatlant. Ez már túl feltűnő volt, így a rendőrség jött és mindenkit kirakott. Csaba még ma is belóg, de sokszor éjszaka is mennie kell, a mínusz fokokban, ha rendőrök jönnek.

Cigit kért, majd cserébe körbevezetett a házban. Szobáról szobára haladva mentünk. "Itt volt két nő egy kicsi gyermekkel, itt a szobában. Akkor az emeleten volt egy pasi egy nővel, férj és feleség, szintén egy kicsi gyermekkel. Tizenketten voltunk össze-vissza." – mutogatott minden irányba.

Irtózatos bűz, összecsencselt kacatok, rongyok halmaza mindenhol. Ami mozdítható volt elvitték, ami tüzelhető, azt elégették. Furcsán nézünk mi is körül, nem hiszünk a szemünknek, a termek a felismerhetetlenségig leamortizálva állnak. Próbáljuk felidézi milyen is lehetett, hiszen mi még jártunk ide iskolába, sőt a szerkesztőségi stábból van, aki itt született.

Csaba kunyerált pár lej aprót, majd azzal az indokkal hagyott ott, hogy megy kenyérért, bár a mindenfelé heverő üres egészségügyi szeszes palackok másra engednek következtetni.

Közben megérkezik Mátyás Emil, akit a hajléktalanok István bácsiként ismernek. Mátyás az épület felvállalt gondnoka, aki a komplexum hátsó szárnyában működő Fészek Ifjúsági Klub munkatársa. Fűtött, otthonossá alakított irodájában beszélgettünk tovább.

„Két éve kerültem ide, akkor jelentek meg a hajléktalanok is. Először csak Csaba volt, meghúzta magát a lépcső alatt, majd a pincében. Nincs vele baj, csendes. Aztán egyre többen kezdtek jönni és mind feljebb és feljebb haladtak, míg majdnem az egész házat be nem lakták. Volt olyan hogy legalább húszan voltak egyszerre.

Aztán elkezdték a vezetékeket, csöveket kiszedni a falból, még a kazánt is kivették. Flexet hoztak és kivágták. Többször jelentettem a tanácsnál, hogy tegyenek valamit, de nem sok történt. Egyszer kijöttek és elhajtottak mindenki, lekapcsolták az áramot. Amikor az iskola kiköltözött még egészen jó állapotok voltak, de most katasztrofális a helyzet. Volt úgy is, hogy annyian voltak itt a fémekért, hogy nem mertünk kimenni az udvarra" - mesélte szomorúan a gondnok.

És valóban háborús helyszínre emlékeztet a város valamikori tüdőszanatóriuma, ahol faragott székely kapu (ma is megtalálható a Szejkén, lentről a kilencedik), hatalmas park és felszerelt termek várták a gyógyulni akarókat.

A kialakult helyzetről a polgármesteri hivatalban is érdeklődtünk, ahol elmondták, a város hosszú idő után elvesztette a pert: az ingatlan visszakerül eredeti tulajdonosához, a folyamat a napokban zajlik. Annak ellenére, hogy az épület tulajdonjoga nincs még tisztázva, a hivatal elrendelte az épület lezárását a hajléktalanok elől.