A miskolci Paddy and the Rats nem először koncertezett a székelyudvarhelyi Thunder Rock Clubban – tavaly októberben már egyszer tiszteletüket tették a Kossuth utcai rock-kocsmában, s annyira pozitív élményekkel távoztak, hogy újra visszajöttek koncertezni. A zenekar énekesével, Oravecz Kristóffal (felvett művésznevén Paddy O' Reilly) még a fellépés, és a BL-döntő (egyébként Barcelona-szurkoló) előtt készítettünk interjút.

Amikor még húsz éves voltál, 2005-ben – lehet, hogy kevesen tudják ezt – az akkori Megasztárban is voltál. Hogy emlékszel arra?

Való igaz, voltam Megasztárban, próbálkoztam akkoriban mindennel. Nagyon kiskorom óta érdekelt a zene és hát mindenképpen szerettem volna valami híres bandában zenélni vagy valami olyan dologban részt venni, ami a nagyközönségnek is szól. Akkor még a Megasztár talán nem volt ennyire elcsépelt, mint mostanában, úgy gondoltam, hogy jó kiugró lehet. A második vagy a harmadik volt, amit aztán Rúzsa Magdi nyert meg. A döntőbe nem, de a legjobb ötvenbe bejutottam. Tök jó dolog, akkor pozitív volt az egész, de mai fejjel már nem mennék el, mert látom, hogy nem sok értelme van, és minden félévben ráeresztenek egy újabb tehetségkutatót az előzőre és nincs idő kinőni ebből az egészből. A nyerteseknek sem könnyű a helyzete, elcsépelt dolognak tartom.

Inkább egy zenekart alapítottál, a Rockets együttest. Az volt az induló zenekarod?

Tulajdonképpen igen, előtte volt többféle zenekarunk mindenféle emberekkel és mindenféle stílusban, de én alapvetően a rock and roll-t nagyon szeretem és nagyon régen szerettem volna egy ilyen bandát csinálni és a Rockets pontosan ilyen volt: Rolling Stones, Beatles, Aerosmith, tehát ezen a vonalon elindulva, picit modernebb hangszereléssel egy igazi dögös rock and roll-bandát szerettünk volna csinálni. Meg is csináltuk, turnézgattunk is, de igazából olyan nagyon nem működött. A Paddy and the Rats zenekar azért sokkal jobban működik, talán azért, mert picit egyedibb dolog az egész. Rock and roll-bandából nagyon sok van.

Vannak más nagy kedvenceid is, például Jim Morrison.

Igen, Jim Morrison és John Lennon a két nagy kedvencem. Nem feltétlenül a zene miatt, mert Morrison alapvetően nem zenész, én inkább költőnek tartom. Inkább a személyisége ragadott meg és John Lennonnak is – amiket mondtak, meg ahogy hozzáálltak a dolgokhoz és a világhoz, nekem ez tetszik, alapvetően az eszmei dolgaik. De a Beatles és a Doors zenéjét imádom. Meg hát az Oasis is nagy kedvencem nekem, a Gallagher-fivérek.

Az ír zene hogy talált meg és konkrétan a Paddy and the Rats hogyan született?

Az ír folk zene iránt is érdeklődtem, mindig tetszettek ezek a folkosabb dolgok. A rockzene az, ami fiatalkorban megadja a lázadást az embernek, a folk zenéhez szerintem egy kicsit meg kellett érni, hogy jobban be tudjam fogadni. Az ír zene nagyon bulis és pörgős, húzós, rengeteg energia van benne. Egyrészt nekünk is nagyon sok energiát ad, másrészt ezzel mi is rengeteg energiát tudunk átadni az embereknek – úgy gondoltuk, hogy ez egy tök jó ötvözet lehet a punk zenével és úgy tűnik, hogy az is.

A zenekar az A38 hajón is fellépett már

Azt szokták mondani, hogy az ír zene és a történelem egy kicsit hasonlít a magyarra is. Idegen uralom alatt voltak ők is sokáig.

Igen, inkább a történelmünk az, ami nagyon hasonló. Én azt látom, hogy az ír zene vidámabb, vagy könnyebben emészthető, mint a magyar népzene. A barátnőm magyar néptáncos és általában sok magyar népzenét is hallgatok és ismerem, de őszintén szólva én jobban szeretem az ír népzenét. Hozzám közelebb áll ez az egész dolog, azért is választottuk ezt: abszolút önfeledt, felszabadult érzést ad az embernek.

Miután a Paddy and the Rats megalakult, fokozatosan kialakult a színpadképetek, tulajdonképpen figurákat játszotok, felvett nevekkel.

Igen én vagyok Paddy, a dandy! Ezt már a legelején kitaláltuk, szerettük volna azt, hogy legyen egy ilyen körítés is az egészhez, egy kicsit ilyen színház-szerepjáték ez. Azt látom, hogy az emberek sokkal jobban figyelnek az olyan produkciókra, amiben van valami plusz. Vannak kitalált karaktereink, kosztümjeink, egy kicsi képzeletbeli világ – ez nagyon megdobja az egészet, mert nemcsak zenét kap az ember, hanem egy egész kis világot.

Paddy a neten A zenekarról még többet megtudhatsz a honlapjukon, a Facebook-on, dalaikat pedig a YouTube-on is meg lehet hallgatni. A Thunder Rock Clubban egyébként kivételesen ma, szerdán este is lesz koncert: egy francia rockzenekar, az E-Force lép fel, a belépés ingyenes.

Írországban jártatok?

Én jártam, tavaly a barátnőmmel kiruccantunk öt napra. Alapvetően Dublinban voltunk, ami egy kirakatváros, de jó hangulata volt annak is, ott is sokat kocsmáztunk. Volt egy nap, amikor elmentünk vidékre, Gallway-be például. Ott tök más a hangulat: bementünk egy csomó kocsmába és tényleg ott ültek az emberek az asztal körül hegedűvel, bendzsóval, zenéltek, itták a sörüket. Ugyanazt élik vidéken, mint ötven-száz évvel ezelőtt – Dublinban meg nem ez van, ott a turistáknak vannak kialakítva a kocsmák.

Ettől függetlenül tök jó hangulata van annak is, de engem a vidék sokkal jobban megfogott. Sokkal életszerűbb. Ugyanezt látom akkor, amikor Erdélybe jövünk – nálatok sokkal melegebbek, belsőségesebbek a dolgok, Magyarországon nagyon felpörgött minden. Dublinban is nagyvárosi pörgés van, nincs meg az őszinte hangulat, tudod, mire gondolok.

Külföldre többször is jártatok fellépni – mit mondtak az ottaniak, olyanok vagytok, mint az írek?

Volt, ahol azt hitték, hogy írek vagyunk. Volt egy érdekes sztori Ausztriában: beszélgettünk egymás között magyarul és az osztrákok nem értették, kérdezték, hogy milyen nyelven beszélünk, mert úgy tűnt nekik, hogy ez a gael nyelv, az eredeti kelta nyelv. Elhitték, sikerült ezt nekik beadni! Ilyen apró sztorik vannak, de alapvetően az a jó ebben a zenében, hogy ez mindenhol ugyanaz: a duhajkodás, a táncolás, a buli, a pörgés és bárhová megy az ember, mindenhol szeretik.

Két nagylemezt is megjelentettetek eddig (Rats on Board, 2009 és Hymns for Bastards, 2011), azokon egy vagy két feldolgozás van, a többit mind ti írtátok. Zeneileg nyilván vannak ír gyökerek, de ti csináltátok az egészet?

Az első lemezen két feldolgozás van a tizenötből, a Drunken Sailor és a Bully in the Alley, tizenhárom pedig teljesen saját szerzemény. A másodikon csak saját dalok vannak – itt annyi a változás, hogy van egy-két ír jig, ilyen tánczene-témák, dallamok, amiket átvettünk, de hozzáírtunk saját énekdallamot, szöveget. Szinte mindent mi találunk ki, s szerintem ez sokkal érdekesebb, mint elővenni egy népdalt és azt megcsinálni valahogy, mert azt nagyon sokan csinálják. Hozzám sokkal közelebb áll, hogy hasonló stílusban elkezdeni gondolkodni és valami újat kitalálni.

Egyik dalotok (A medve nem játék) egyben a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának a himnusza is. Az felkérésre született?

Igen, nagyon érdekes sztori, mert a miskolci hokicsapat edzője kanadai, de ír származású. Ő hallott minket Miskolcon, megtetszett és felkért arra, hogy írjunk egy íres hangzású indulót a hokicsapatnak. Akkor született meg ez a himnusz, A medve nem játék – jól működik, nagyon nagy sikere lett, s ezt felraktuk a lemezre is angol nyelven, írtunk egy más szöveget hozzá. Magyarul nem szerettük volna felrakni, de más szöveggel igen.