Nekünk is jut Steve Jobs örökségéből: az Apple az iTunes zenebolttal próbál robbantani hazánkban. Kérdés, hogy mekkorát pukkan.

A kaliforniai székhelyű gigavállalat sosem arról volt híres, hogy kedvelné Európát. Valamiért az amcsi óriás nem szeretné, ha mi is nagyot harapnánk az almába, de úgy néz ki, a helyzet most változik: az iPhone, iPod, iPad és az iMinden számunkra sem újdonság, de a legális zeneletöltés lehetősége mindeddig nem terhelte a sávszélességünket és a lelkiismeretünket.

Nyugat-Európa legtöbb országában már jó ideje elérhetőek a fizetős tartalmak, de az iTunes Store névre keresztelt zeneáruház a vadkeleten mostanáig váratott magára. Sokan furcsállják, hogy ez most miért is jó nekünk, ezért utánanéztünk az online zenevásárlás mikéntjének.

Szia Balkán, hogy vagy?

A legelső dolog, ami arra késztethet, hogy zenét vásároljunk, az a kínálat: az iTunes boltjának vannak ugyan hiányosságai, de gyakran találhatunk ritkaságokat, gyűjtői változatokat, vagy csak egyszerűen olyan dalokat, albumokat, amelyeket máshonnan nem tudnánk beszerezni. És nemcsak a sarki boltra gondolok, hanem a torrent és más, (fél)legális csatornákra is. Az áruházban turkálva nem egy olyan kiadványt találtunk, amit vért izzadva sem kaptunk volna meg illegálisan.

A minőséggel sem lesz gond az Apple boltjában, ugyanis minden dal bitrája legalább 256 kbps, és AAC formátumban érkezik számítógépünkre vagy valamelyik mobil eszközünkre. Az AAC-t az MP3 utódjaként képzelték el, és bár nem annyira elterjedt, általánosságban elmondható, hogy azonos bitráta (vagyis tömörítés) mellett jobb minőséget kapunk. A legtöbb médialejátszó és mobiltelefon pedig gond nélkül megbirkózik a formátummal.

Kukac van az almában

Mielőtt fejvesztve rohannánk a teljes havi bérünket Lady Gagára költeni, nem árt figyelembe venni a negatívumokat is. Az Apple sosem volt olcsójános, ez a zeneboltjára is áll, bár az ársznobizmus közel sem olyan erős, mint saját termékeinél. Egy albumot általában 9,99 euróért vehetünk meg, a dalokért pedig legtöbbször 0,99 eurót kérnek. Akad kivétel is bőven: kevesebb számot tartalmazó albumok 6-7 eurót kóstálnak, nagyobb gyűjteményekért pedig akár negyvenet is elkérnek.

Elsőként egy klasszikussal próbálkoztunk, a Pink Floyd The Wall című albumát szerettük volna beszerezni. Már-már euforikus állapotban kattintottunk a remastereltként hirdetett kiadványra, amikor teljesen más jellegű falba ütköztünk: ezt partial album néven ismeri az iTunes.

Ennek lényege, hogy a „minőségre törekedés" jegyében nem lehet egyben, albumként megvásárolni olyan kiadványokat, amelyekről hiányzik egy vagy több dal. Ezeket egyenként kell megvenni, ami így jóval többe kerül. A szépséghiba csupán annyi, hogy a jelzett lemezről egyetlen dal sem hiányzott, mint ahogy sok másik, részleges albumként megjelölt termékről sem.

A dolog lényegét nem igazán értjük, és ezzel nem vagyunk egyedül. A különböző fórumokon is leginkább csak találgatják, mi állhat a lehúzásnak tűnő akció mögött. Talán a kiadók nem hisznek a digitális zenedisztribúcióban? Vagy csak simán ki szeretnének szúrni velünk? A lényeg, hogy sok értékes zenei alkotás kerül így a megfizethetetlen árkategóriába.

Az első kudarc után kissé kedvetlenül böngésztük a felhozatalt, ahol – meglepő módon – tekintélyes a magyar zenei kínálat. Az Omegától a Hooligansig és a Magna Cum Laudeig kapunk itt mindent, ráadásul ezek az albumok jellemzően olcsóbbak, mint a nagy nemzetközi előadók kiadványai. Sőt másolásvédelem sincs rajtuk, nyugodtan pakolászhatjuk különböző eszközeink között a muzsikát, ami albumborítóval és sokszor extrákkal érkezik.

Finom tehát a friss alma, csak ne kellene közben ráharapni a kukacra.