Gyermekkorában kitűnő ucsózó volt, de a Matrica gyárban maszekbe kivágott fémlemezekkel unalmasnak találta a játékot, inkább huszonötbanisban szerette nyomni az iskola fala mellett, s azt is addig, amíg mindenkit meg nem kopasztott. Így mondta ő, miközben elkésett becsengetéskor, kapta ezért a taslit a „tanárelvtárstól".

Nagy csereberélő hírében állt: „meccsboksz-vaskocsit" kínált gombfocicsapatért, azt továbbadta egy ezüstözött karkötőért és egy komplett Turbo rágóból kigyűjtött argentin válogatottért, viszont az ezekért kapott női kvarcóráért már két „meccsbokszot" kapott – mindezt egy délután leforgása alatt, összesen két négyemeletes tömbház három gyerekét verte át. Megérte.

Manapság a mobiltelefonja ébreszti, jól ráér, de most is éppen mindenben utazik, legyen az ékszer, mobiltelefon, régiség, zöldség-gyümölcs, ingatlan vagy éppen leárazott kínai tornacipő. A korondi kerámia már nem menő, azt maximum a „magyarok" veszik, akiktől annakidején jó árban lehetett áthozni a kakaót s a Milka csokit, s a Nyikó-menti RATA buszon meg lehetett fogni vele a kezdőtőkét.

Mindent vesz és mindent ad

Ha megkérdezik, mivel foglalkozik, kapásból azt mondja, hogy „bizniszelek, bazeg", ismerősei inkább a „seftel reggeltől estig" kifejezést használják.

Reggeli egy lepattant gyorsbüfében, az olcsósága miatt, majd benéz a piacra, tréningnadrág, atlétapóló, vastag nyaklánc. Az árfolyamokat az okostelefonjáról tudja, régebb csak azért be kellett mennie a piacra, hogy megtudja, hogy jár a forint-márka-dollár.

Ma inkább euróban utazik, egykor a márka volt a specialitása. Annyira, hogy volt pofája átverni falusiakat már annak megszűnése után is – ezért direkt tett félre valamennyi márkát még az euró bevezetése előtt, mert tudta, hogy akiket a kilencvenes években felszeletelt újságpapírból álló pénzkötegekkel is meg lehetett etetni, azokat a maradék márkával is biztosan meg lehet.

Az autóit és a telefonjait annyira gyakran váltogatja, mint ahogy Milo Minderbinder A 22-es csapdájában a szállítmányokat Szicíliától Görögországig, Kairótól Palermóig.

Csakhogy az ő Földközi-tengere kb. Makfalvától Csíkszentdomokosig tart – ez az a hely, ahol „gazdasági tevékenységet" fejt ki, ami legtöbbször abban merül ki, hogy Szovátán megvesz két süldődisznót, s azt valahol Felcsíkon pityókára cseréli, ezt utána kicseréli az áruházban vett egyiptomira, átcsomagolja, amire megvan már az udvarhelyi vendéglős vevő. „Csíkipityóka, komám!", számla nélkül, simán, zsebbe.

Úgy csinálják, hogy mindenki jól járjon

Ebéd után, délután ki kell ugrania falura, mert üzenték, hogy "Dénkóbácsiéknitt" van egy eladó faragott szekrény, az öreg olcsón adja, ha az ember egy üveg szilvapálinkát is lerak a konyhaasztalra a pénz mellé.

Falusi rokonai két évvel ezelőtt frászt kaptak, amikor rájöttek, hogy a három kaszten s a faragott csillár, amit elvitt tőlük bagóért, legalább hússzor annyit ért, mint amennyit odavetett érte. Azóta nem hívták sem elsőáldozásra, sem kicsengetésre, s a kicsi leánykának se ő lett a keresztapja, pedig azelőtt úgy volt, hogy őt illeti a megtiszteltetés.

Szeretne ő keresztapa lenni, csak más értelemben – erre való alkalmassága azonban bizonyos kívánalmakat még hagy maga után.

Nem ismer se istent, se embert, amikor a „bótról" van szó, újabban Nyugatra bizniszel egy régi ismerősével, mert abban az a jó, hogy

"egyből aggya az ajrót",

nem lacafacázik. Igaz, van tőle egy olyan kétszáz eurósa, amit még nem mert bevinni váltóba, mert nagyon gyanúsan néz ki – csak az alkalmat várja, hogy mikor tud vele úgy fizetni, hogy ne tegyék be pénzvizsgálóba.

Például olyankor, amikor valamilyen „apró figyelmességet" kell adni egy hivatalban, na akkor jól jön majd az a kétszázas, ami mindig ott lapul a pénztárcában. Az euróval való viszonya meglehetősen bensőséges: mindig van nála, de szerinte sohasem elég.

Kiterjedt ismeretségi köre pedig úgy ismeri, mint a rossz pénzt (vagy a rossz eurót), s akiket átvert már, azok azt szokták tanácsolni azoknak, akikről megtudják, hogy őket is készül átverni, hogy „azzal a köcsöggel egy tálból ne cseresznyézz te, me a maggot szembeköpi veled".

Az a szép, fényes jövő

Vasárnap kocsipiac, benéz, körbeszimatol, kérdezősködik, lebzsel, telefonál, okoskodik, tanácsot ad, majd a szemébe húzott baseball-sapkával elkullog, amikor az autók között észrevesz két olyan pacákot, akiknek évek óta tartozik. Euróval, persze. Menti az irháját, egyszer úgyis elkapják.

Este bevételt számol, illetve arról álmodozik, hogy egyszer Isztambulban lesz „bótja" a bazáron, ahol kecskebőr-mellényt árulnak házimozi-rendszerrel és a szőnyegek tövébe letett, itthon sütött kürtőskaláccsal, mert „a török, az szereti a szőkét s az édeset".

Amúgy, ha valami kell, csak szólj neki, s ha egyből nincs is „raktáron", egy nap alatt meglesz. Meg lesz szerezve. Vagy meg lesz „hozatva". De ne csodálkozz azon majd, ha nem az a valami lesz, amit megbeszéltetek. S azon se, ha a megbeszélt találka előtt két másodperccel furcsa, koszos ruházatú emberek sompolyognak el mellőle. Te zenelejátszót kértél, ő telefont hozott, mert „ezt dobta a gép".

Egyszer őt dobja majd a gép és a rendszer. Koppan a segge a börtön padlóján, de másnap már valami titkos engedéllyel fog neki kávéval és cigarettával seftelni a körletben...