Mióta Székelyföld e szelete is cakompakk felköltözött a Facebookra, a hírek nem egyik óráról a másikra jutnak el a Kossuth sarkáról a Szuperig, mint a kilencvenes években, hanem két perc alatt már százan osztanak meg valamit, ami borzolja az idegeket.

Régebb úgy volt, hogy akit hétfőn a kórházban láttak, az másnapra már meg is halt, és szerdán már mindenki tudta, hogy a család egy könnycseppet se ejtett érte a temetésen.

Ma is törődünk egymással. A más bajával. Azzal különösen.

Ez nagyon mókás, családias dolog mindaddig, amíg nem veled jönnek szembe az ismerősök azzal, hogy láttam a Facebookon, váltok. Na, nem is vagyunk összeházasodva, különben a munkatársammal készült az a kép, s nem az új pasimmal. A szomszéd volt kórházban, hálistennek kiengedték.

Osztjuk a problémát, vagy szorozzuk?

A múlt héten történt baleset, amelyben egy idősödő férfi elütött az átjáró közelében két tizenéves lányt, valami hasonlóra figyelmeztet, csak sokkal súlyosabban.

A tizenéves lányok azt állították, hogy cserbenhagyta őket a gázoló, és egyikük testvérének megosztása pillanatok alatt bejárta az internetet. Ebben a Facebook-véleményvezérek is segítettek neki, akik magányos hősökként rácuppannak minden ilyen témára, hogy az ártatlan áldozatnak igazságot szolgáltassanak a hatalommal vagy a hatalmaskodóval szemben.

Néhány óra alatt lincselésre alkalmas tömeget lehetett volna összegyűjteni a cserbenhagyó sofőrök ellen, és hétvégi felvonulást rendezni ennek apropóján a gyalogosok közlekedésbiztonsága érdekében. Lett volna szíved nem részt venni?

Hallgatni arany

A korrupt, töketlen rendőr, a köcsög sofőr, a kommunizmusban szocializálódott, ezért mindenkit lefizető vénülő újgazdag és a szegény, ártatlan gyalogosok olyan sztereotípiák, amelyek leegyszerűsítik a valóságot, és így boldogabbá tesznek, mert nem szükséges azon gondolkodnunk, hogy egy bonyolult helyzetben vajon kinek van igaza, és mi a megoldás.

Az talán fel sem merül, hogy mellőzzük az állásfoglalást legalább az információk leellenőrzéséig. Mintha a Facebook megjelenése óta az udvarhelyi közéletben felszabadult volna a kommunizmus egyik nagy, mára már feledésbe merült tanítása: hallgatni arany. Akkor túl sokat hallgattunk, és most, hogy látszólag következmények nélkül beszélhetünk, gáttalanul ömlik belőlünk a fájdalom, az igazságkeresés, a frusztráció és a gyűlölet. Fel az internetre.

A közösségi média néhány éve alatt elértük, hogy jobb nem mondani semmit, ha nem akarod, hogy rád ugorjon, akár ismeretlenül is a kommentelők hada, és széttépjen, marcangoljon, nem törődve azzal, hogy te is egy érző lény vagy, aki meggondolatlanul válaszolt a Facebook provokatív kérdésére: Mi jár a fejedben? Jobb, ha semmi.

Semmi vagy kés.

A kommentelők kése, golyója, bicsakja, akik arccal, vagy anélkül, névvel vagy névtelenül belemarnak gondolataid húsába, s a fegyver kitörölhetetlenül csontig, velőig, majd a lélekig hatol.

Ha egyszer meghurcoltak, és igazságtalanul tették, soha nem felejted el. Örökké él benned, hogy pillanatok alatt eltiportak volna, talán a szomszédod, talán a saját anyád, apád és a testvéred is rúgott volna beléd egy nagyot, ha nem tudja, hogy épp rólad van szó.

Rád lépnének. Előbb a virtuális, aztán, ha valaki táplálja a tüzet, az igazi valóságban is. A lelki sérülés, a szóbeli bántás, a lenézés, a bemocskolás épp úgy fáj, mint az igazi kés éle, a sáros bakancs nyoma a hátsódban. Csak a bíróság nem feltétlenül ítél el érte.

Rend a lelke

Ebben a kacifántos esetben is bebizonyosodott, hogy az igazság jóval árnyaltabb, mint ahogy szeretnénk.

Nem csak jók és rosszak vannak, hanem a kettő közötti átmenet is létezik, s az élet időnként felülírja a törvényeket. A rendőrség aznap megtalálta a tettest, felfüggesztették a jogosítványát. A lányok bevallották, hogy hazudtak. S ugyan kinek jutna eszébe – talán sokkos állapotban − hívni a kórház előtt a 112-t, ha az áldozat saját lábán bemegy a kórházba?

Két perc alatt áldozat lehetsz. Két perc alatt elüthetnek. Két perc alatt elítélhetnek. Magyarázkodhatsz mindhalálig. Mindig lesz valaki, hiába tisztáztak és tisztáztad magad, akinek nem szóltak, vagy aki mégis úgy gondolja: te vagy a hibás.

Ezért gondold meg kétszer, amikor a közösségi mágus megkérdezi, mi jár a fejedben, hogy végül is te küldesz, vagy téged küldenek el.