Legalábbis így tűnhet, ha az ember az Igazi Csíki Sör gyártóit hallgatja: 140 székely ember munkahelye szűnik meg, elöntik a sört, felgyújtják az épületet, behintik sóval a helyét, és... Az utóbbi kettő nem volt benne a hivatalos kommunikációban, de nem lógott volna ki a sorból.

Az alaphelyzet közismert. Ha a kedves olvasó nem élt a vadonban az utóbbi években, tudja, hogy a Heineken birtokolta a csíki Ciuc márkát egy ideje. Később feltűnt a székelyföldi sörpiacon Lénárd András, csíkszeredai vállalkozó, aki sikeresen terelte betoncsövekbe a Vargyas és az Úz patakát, mindezt gyanúsan szerzett engedélyekkel és kusza politikai kapcsolatokkal.

Az, hogy ezek az erőművek ma nem működnek, és valószínűleg nem is voltak alkalmasak erre a feladatra, már nem számít. Meg, hogy jó árral és ugyancsak politikai hátszéllel sikerült nyereséggel túladni rajtuk, az már csak hab a tortán. Megérthető ebből, hogy a Székelyföld energiafüggetlensége, a zöldenergia dicsérete, a helyi vállalkozás hívószó mind csak arra szolgált, hogy elaltassa a közvéleményt, míg a helyiek rá nem jöttek, hogy mit is tesznek valójában a nagyapáinktól örökölt természeti kinccsel.

Nemzeti szimbólum? Inkább pénz

Nem volt rest Lénárd, a sikeres (legalábbis számára) befektetés után új vizekre evezett. Régi gondja a székelységnek, hogy nincs olyan söre, ami nyugodt szívvel használná a magyar nyelvet. Igaz, hogy bejáratott brand volt mindkettő, de a csíki az Ciuc, a Hargita sör pedig Harghita néven vásárolható. Nosza sebaj, egyszerű a megoldás, kell egy magyar nyelvet használó sör.

Eddig rendben is van a dolog, tényleg jó érzés, ha nem kell zavarodottan csíkit és csukkot mondani a pincérnek, hogy biztos legyen, hogy azt kapjuk, amit kérünk. Persze lehetett volna Csík helyett olyan székely település is, ahol – némi udvarhelyi rosszindulattal mondom – meg is terem a komló meg az árpa.

De nem, Igazi Csíki Sör lett, nyilvánvalóan rájátszva a nemzeti érzésünkre. És nem csak arra, hanem egy befuttatott márkára is, a kínai Abidascipő meg a Hike nadrág szellemiségében. Az elején még vicces is volt, cinkosan össze tudtunk volna kacsintani a készítőkkel, hogy hát persze, kicsit márkalopás, de a mienk, meg amúgy se rossz maga a sör, ráadásul mekkora már, hogy a második ilyen brandnek az a neve, hogy "igazi".

Igen, pénzt csináltak a székely szimbólumokból, de közben bátran használták és promoválták is azokat. Végre valaki, a sok zászlóleszedés-betiltás-büntetés után. És az sem zavart, hogy a cég valójában, talán valami fricska ez, félig holland tulajdonban van. Holland, mint a gyűlölt, elnyomó multi Heineken. És ezt a holland céget is két idegen cég alapította, egy ír tulajdonosú londoni, és egy pozsonyi cég. Amivel nem is lenne gond, de ilyen háttérrel mondani, hogy "helyi vállalkozás", meg szidni a gonosz multikat egy kissé mégiscsak képmutatás, nem?

Idővel viszont valahogy az történt, hogy a cég kommunikációjában az Igazi Csíki Sör vált a székelyek egyetlen Igazi Szimbólumává. Aki azt mondta, hogy nem ízlik neki a sör, jobb a Heineken, az már szinte a nemzet ellensége lett. Senki sem képviselt úgy minket, mint ők, és ők értünk viselték el a nemzetietlen támadásokat.

Például a teljesen várható beperelést a Heinekentől, aki nem szerette volna, ha más is hasonló névvel árul hasonló terméket. Lehet ezért hibáztatni? Talán igen, talán nem, nem vagyok jogász, és az az igazság, hogy kusza az ügy, néha egyik fél nyert, néha a másik. De ha egy termék nevét másolják, az azért járó beperlés biztosan nem etnikai gyűlöletből fakad.

Az igazi hekk

Mi lett volna, ha a sikeres médiahekk után az Igazi Csíkiból kerestek volna valami más, kevésbé perelhető nevet? A Székely Sör például jó irány. Csíkszentsimon neve, Csíkszéké, Csíki-medencéé, mind használható lett volna, ha ragaszkodunk a térséghez.

Igen ám, de akkor vége lett volna a pernek. És igazából ez az igazi zsenialitása az Igazinak: a legsérülékenyebb pontunkat támadta be. Azt, hogy általában mi, magyarok vagyunk a sértett fél, az áldozat, Trianon óta. Főleg a kisebbségben élők, érezzük is eleget. És ez az a szerep, amit sikeresen felvett a Lixid SRL, az etnikai áldozaté.

Könnyen tudunk azonosulni vele, hiszen mindig körbeleng minket, még Magyarországon is ott van a levegőben. Nagyon könnyen, nagyon gyorsan el tudjuk hinni, hogy egy kis, kézműves, innovatív székely vállalkozást el akar pusztítani a gonosz román állam, és hű csatlósa, az Idegen, de nehezebben hisszük el, hogy esetleg a kis cég is hazudhat. „Hogyan is tehetné, hisz a miénk?! Aki ezzel szembe megy, annak a nemzettel lehet valamiféle baja, nem?"

És végül megint ott tartunk, ahol szoktunk: a nemzeti jelképeinket valaki a főleg Magyarországra irányított anyagi céljaira használja, miközben mindenkit hülyének néz, határon innen és túl. És a jelképek iránti tisztelet miatt ezt megengedjük neki. Amikor a nemzeti színeiket Funar kukára meg fenék alá való padokra mázoltatta, akkor a kolozsváriak is megértették, hogy vannak határok. Talán mi is kellene tiszteljük annyira magunkat és a jelképeinket, hogy ne adjuk oda bárkinek olcsó, eldobható játékszerként.