Milyen a székely nő? Milyen csomaggal érkeznek a többszörös kisebbségekbe született és felnevelt nők? Meddig és hova mennek el ezzel a csomaggal? Milyen jogai vannak ezeknek a nőknek? Kikkel lehet erről beszélgetni? És hogyan lehet erről beszélgetni? Létezik-e Székelyföldön feminizmus? És ha igen, milyen?

Nagy mártírok vagyunk mi, fiatal székelyföldi nők.

Mi még csak nem is gyereknek születünk, hanem egyből leánkáknak. S bár nem várják el tőlünk, hogy okosak és erős személyiségek legyünk, egymástól mégis megirigyeljük. A leányok apukák szemefényei és anyukák projektjei – hogy jól menjen férjhez –, de most hallottam, hogy a székely férfiak lefelé házasodnak, úgyhogy szószerint: fel a fejjel, csajok!

A székely fiatal nő remélhetőleg járt néptáncolni, elolvasta a kötelező olvasmányokat, nem érdekli a politika, édes italokat iszik, szépen énekel, nem öltözködik túl divatosan, de tartja a lépést. Sok barátnője van, és vagy a lányokkal vagy a barátjával – akit már az iskolából ismer – jár ki a világ szeme elé. Nem közönséges. Nem hangos. Kitűnő, de nem feltűnő.

Gyakran jár fodrászhoz és manikűröshöz, néha szolizik és legalább egyszer sminkel egy nap.

Mi, székelyföldi fiatal lányok folyamatosan készülünk a férjhezmenésre. Ha egyedül vagyunk – szorongunk. Ha valakinek nem vagyunk érdekesek – szorongunk. Az anyukáink szoronganak, mert az apukáink előtt titkolni kell, ha későn jövünk haza. A székelyföldi fiatal lányok a szüleiknél laknak, amíg össze nem költöznek a pasijukkal. A székelyföldi fiatal lány, ha nem a szüleivel vagy a pasijával lakik Székelyföldön, akkor biztos nem tiszta.

Nagy mártírok vagyunk mi, fiatal székelyföldi nők.

Ha valami csoda folytán úgy alakult, hogy van a világ dolgairól vajmi kicsike véleményünk, azt előbb leteszteljük a csajokon. Megpróbáljuk úgy átfogalmazni, hogy ne zaklassuk fel a barátnőinket, mert kíváncsiak vagyunk a véleményükre – hiszen a barátaink.

Kimegyünk egy nagyobb társasággal, ami székelyföldi fiatal párokból áll, akik között pár év korkülönbség van – a fiatal székelyföldi férfiak javára. A fiatal székely nők eljátsszák, hogy kevésbé okosak , mint a férfiak, akik körül veszik. Akik nem játszák el, hogy kevésbé okosak – buták.

A fiatal székelyföldi nőknek, akiknek valami csoda folytán a világ dolgairól van véleményük, két választásuk van. Kettő és semmivel több. Ha férfiak közé kerülnek,

belemennek a játékba vagy nem mennek bele a játékba.

És mivel folyton férfiak között vannak, folyton ez a két választásuk van.

Ha lebuknak a barátnőik előtt, ha kimondják hangosan, hogy itt van egy alku, egy kiegyezés, egy háttérintézkedés: a barátnőik megijednek. Még akkor is, ha ők is tudnak a szerződésről és alá is írják minden nap. Ha belemennek a játékba – egyedül maradnak. Ha nem mennek bele a játékba – egyedül maradnak.

Ha a székelyföldi fiatal nők belemennek a játékba, akkor nem erőltetik, hogy meghallgassák őket, nem erőltetik, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy ők akarják, nem erőltetik. Mert ha a fiatal székelyföldi nő akar bármit, ami nem a fiatal székelyföldi férfinak jutott eszébe: az erőltetés.

Belemennek a játékba és kiegyeznek,

hogy ha már egy férfi is van a térben, akkor mosolygunk rá, szebben ülünk, s ha a többiekhez beszélünk is, akkor is az ő figyelmét akarjuk felkelteni, hozzá beszélünk gondolatban, mert tudjuk, hogy valószínűleg mindannyiunk véleménye az ő reakciójától fog függeni.

Belemennek a játékba, és soha nem szűnnek meg a székelyföldi férfiak szexuális fantáziáinak tárgyának lenni. A székelyföldi fiatal nők aláírják a szerződést, és bár mást gondolnak a világ dolgairól, mint a férfiak, nem akarnak nem tetszeni nekik. Aláírják a szerződést, amiben az áll, hogy a véleményét a konfrontálódás, a konfliktus elkerülése és a látszólagos béke – ami legtöbbször a férfi békéje – fenntartása érdekében hajlandó addig átfogalmazni, amíg az a férfi számára elfogadható, könnyedén lenyelhető és/vagy érdektelen.

Ha a székelyföldi fiatal nők nem mennek bele a játékba,

és valamilyen csoda folytán van a világ dolgairól vajmi kicsike véleményünk, és azt megpróbálják úgy ahogy az ő kicsi fejükben megfogalmazódik elmondani, valószínűleg kevés esélyük marad az örök boldogságra. Nagy mártírok vagyunk mi fiatal székelyföldi nők. „Munkatársnak jó, barátnak jó, kocsmatársaságnak jó, megér egy patront, DE nem feleségmatéria."*

Hogy mi ez a szerződés, mikor fogalmazták meg, és hány nőgeneráció írta alá, elég mélyen gyökerezik a hétköznapjainkban, hogy ne piszkálgassuk.

Szerencsések azok a székelyföldi fiatal nők,

akik ezen az egyezségen kívül tudnak létezni. És mi, nagy mártír fiatal székelyföldi nők gondolkodhatunk együtt és egyedül azon, hogy vajon hogyan lehetne erről egymás között, férfiakkal és nőkkel együtt a legegyszerűbben és a legőszintébben beszélni, hogy valahogy legyen rendben, ha nem ugyanazt akarjuk az élettől, vagy nem ugyanúgy, vagy nem ugyanakkor.

És valahogy gondolkodjunk el közösen azon, hogy mi kéne ahhoz, hogy ezt a választási szabadságot meg tudjuk teremteni mindenkinek, hogy tudjunk több alternatívát felmutatni és támogatni, és senkinek ne akarjuk megmondani, hogy mit, mikor, hogy kell csinálni. Vagy ha nem is mondjuk meg, és mégis másképp csinálja, ne zárjuk ki a közösségből, ne hagyjuk elvérezni egyedül. Mert az erős közösség nem bütüségtől erős, hanem a szeretettől, nem?

* Idézet az életből.