Viccek

Három bűnözőt halálra ítélnek. eljön a kivégzés napja, villamosszék
általi halálra ítélték őket.
Beültetik az elsőt a székbe, a fegyőr megkérdi tőle:
- Az utolsó szó jogán kíván valamit mondani?
- Igen. Én hiszek Istenben, és tudom, hogy meg fog engem védeni a
haláltól.
Meghúzzák a kart, erre nem történik semmi, gondolják a fegyőrök
magukban, hát ezt megvédte Isten, ezért szabadon engedik.
Hozzák a következőt, tőle is megkérdezik, hogy az utolsó szó jogán
kíván-e valamit mondani. Azt mondja az elítélt:
- Én a Harvard egyetem jogi karán diplomáztam, és tudom, hogy az
igazság, és a jog Istene meg fog védeni a haláltól.
Meghúzzák a kart, nem történik semmi. Hát ezt is szabadon engedik.
Hozzák a harmadikat, neki is felteszik a kérdést, ő erre azt feleli:
- Én a Műszaki Egyetemen végeztem, és tudom, hogy amíg azt a két dugót
nem dugják be, itt nem lesz kivégzés!


Egy fickó elviszi a szomszéd cigány két két gyerekét ejtőernyős
kiképzésre. Azt mondja az edzőnek, hogy minél gyorsabban tanítsa ki a
gyerekeket. Pár hét múlva az edző lelkesen meséli a fickónak:
- Ilyen fantasztikus tanítványaim még sosem voltak, nagyon gyorsan
elsajátították az ejtőernyőzést. De elárulná, miért kellett ennyire
gyorsan?
- Az anyósom azt mondta, csak akkor hajlandó elköltözni, ha majd
cigánygyerekek potyognak az égből!


Közúti ellenőrzéskor igazoltatja a rendőr a jó tündért, aki így szól
hozzá:
- Rendőr, a lelked mélyén jó ember vagy. Teljesítem három kívánságodat!
Mit kérsz?
- Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt!


A cigányt elkapják, mert kirabolta a Tesco-t. A rendőrségen felveszik a
jegyzőkönyvet:
- Neve? - kérdezi a rendőr.
- Lakatos Gazsi - feleli a cigány.
- Kora?
- Azt nem én raboltam ki!


Mórickáék május elsejéről tanulnak az iskolában. A tanárnéni megkérdezi
a gyerekeket, hogy tudják-e, minek az ünnepe volt a rendszerváltás
előtt május 1.
- A munkásosztályé - mondja Pistike.
- A szocializmus győzelméé - mondja Jancsika. Móricka is jelentkezik:
- Május elseje a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt.
- Nagyon jó, Móricka! - mondja a tanárnéni - és meg is tudod magyarázni
miért?
- Persze, mindenkinek ki kellett mennie a térre ünnepelni, pedig
mindenki haza szeretett volna menni!


- Mi a különbség férfi és a nő között?
- ???
- A nő egyetlen férfit akar, aki teljesíti az összes kívánságát. A
férfi az összes nőt akarja, akik teljesítik egyetlen kívánságát...


Egy férfi fürödni készül a tengerben a Nílus torkolatánál. Levetkőzik,
de azért a biztonság kedvéért megkérdezi egy helyi bámészkodótól:
- Mondja, nincsenek itt cápák?
- Nincsenek - hangzik a válasz.
Emberünk már éppen beugrana, amikor a biztonság kedvéért újra
megkérdezi:
- Ugye, egész biztosan nincsenek itt cápák?
- Persze, hogy nincsenek, félnek a krokodiloktól!


Egy vak álldogál egy forgalmas kereszteződésnél a kutyájával. A kutya
egyszercsak elindul a túloldalra, pedig még piros a lámpa. Óriási
fékcsikorgás, egy autó kishíján elüti őket. Mennek tovább, egy biciklis
elesik, próbálja elkerülni az ütközést. Már majdnem átérnek az úton,
amikor egy száguldó kamion fékez, és felszalad a járdára.
A vak ember és kutyája végül szerencsésen megérkeznek a túloldalra.
Megállnak, és a vak egy kekszet nyújt a kutyának. Egy férfi a járdán
állva figyeli őket, és megszólal:
- Miért jutalmazza meg azt a kutyát, hisz majdnem a halába vezette
magát?
- Nem jutalmazom, csak meg akartam tudni, melyik vége a feje, hogy jól
seggberúgjam!


Egy utasszállító gép a város felett iszonyatosan nagy ködbe kerül, a
tájékozódás lehetetlen. A pilóta nagy bravúrral egy felhőkarcoló
nyitott ablakához kormányozza a gépet, és bekiabál:
- Hol vagyok?
Bentről, egy íróasztal mögül hang visszakiabál:
- A repülőgépben, uram!
Pilóta arca felderül, megköszöni, és a sűrű ködben elnavigálja a gépet
a reptérre. Landolás után kérdezi az irányító:
- Hogy találtál ide ebben az istentelen ködben?
- Egyszerű volt: A felhőkarcolónál a tag egy egyszerű kérdésre adott
egy egyszerű, érthető, de teljesen használhatatlan választ. Ebből
rögtön tudtam, hogy a Microsoft Helpdesk irodájánál vagyok, onnan meg
már fejből tudtam az utat a reptérig.


Old Shatterhand és Winnetou lovagolnak a prérin, amikor Winnetou lova
megbotlik, és az indián nagyfőnök a földre esik. Ahogy ott fekszik a
földön, fejét a földre tapasztva, megszólal:
- Nem messze előttünk egy bölénycsorda van!
Old Shatterhand körbenéz, de nem lát semmit. Csodálattal kérdi indián
barátját:
- Winnetou testvérem, ezt meg honnan tudja?
- Az előbb estem bele fejjel egy nagy adag bölényszarba!



MEGOSZTÁS





Székely chili
Illusztráció/ Szabó Apor

Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben

Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...
Oszifinomsagok1

Pikáns édességek őszi estékre

Fájdalmas búcsút inteni a friss gyümölcsöknek, de...
socola

Húsz éve halottnak hitték

Kiderült, hogy az elmúlt két évtizedet egy Iași-i...