... A verseny történetében először lesz a második szakasz rajtja Székelyudvarhelyen. A
királyetapra a mezőny augusztus 7-én, pénteken 10 óra 45 perckor a Városháza térről indul. A városlakókat 10 órától várják ...
2015. augusztus 06., csütörtök
(Itthon/Közélet)
Életét vesztette egy Csíkszent
királyon történt közlekedési balesetben egy székelyudvarhelyi fiatal.
A rendőrség tájékoztatás szerint a személygépkocsi egy nyergesvontatóval ütközött össze a településen ...
2015. július 25., szombat
(Itthon/Kék fény)
A tervek szerint 5,5 milliárd forintba kerülhet az a kórház, amely magyarországi támogatással épülhet meg és amelyet a református egyház működtetne.
Csűry István
királyhágómelléki református püspök ...
2015. június 11., csütörtök
(Országos/Országos)
Mihály
király hetven évvel ezelőtt hozta létre azt a magyar tannyelvű egyetemet, amelyet a MOGYE jogelődjének tekint.
Az egyetem honlapján közölt hír szerint „A
királyság napja" című rendezvényen vendégül ...
2015. május 19., kedd
(Országos/Országos)
... trófea, Székelyudvarhely Sportjáért díjjal jutalmazták kollégánkat, Sinka-
Király Leventét, az Udvarhely Napilap és az uh.ro sportújságíróját, fotósát. A sportünnepnek is betudható gálaest a díjazottak ...
2015. március 20., péntek
(Sport/Egyéb sport)
G. Nagy Ilián művét augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén játsszák majd.
A Csaba
királyfi szövegkönyvét, verseit és zenéjét G. Nagy Ilián szerezte, Bene Zoltán hangszerelte. A rendezvény magyarországi ...
2015. március 20., péntek
(Itthon/Közélet)
A helyi szakaszon is jót futottak, a hónap végén már a megyein szaladnak a diákok.
Az oktatásügyi minisztérium országos futóversenyein évek óta részt vesznek a székelyszent
királyi Szent István Általanos ...
2015. március 11., szerda
(Sport/Egyéb sport)
Majd káromkodott egy sort a szépségverseny másik konkurense, aki nem tud veszíteni.
A Miss Amazonas szépségversenyen történt a nem mindennapi eset. A győzelemre féltékeny szépség lekapta a nyertes ...
2015. február 02., hétfő
(Színes/Érdekességek)
... volna a vélt gond. Mert ezek a gondok véltek, nem valósak.
Vegyünk egy példát. Tudták önök, hogy hogy néz ki a Tongai
Királyság hivatalos, állami zászlaja? Én sem, de utánanéztem. Így.
Na most, ha ...
2014. december 04., csütörtök
(Vélemény/Vélemény)
Egy tizenhárom éves lány bőrébe bújsz, ha elolvasod Dragomán György új regényét. Lehet, hogy A fehér
királynál is nagyobbat szól?
A fehér
király megjelenése óta majdnem tíz év telt el, Dragomán György ...
2014. november 07., péntek
(Kultúra/Irodalom)