A fehér király megjelenése óta majdnem tíz év telt el, Dragomán György nem hamarkodta el a regényírást – az eltelt kilenc évben kb. négy évet dolgozott a Máglyával, de közben írt két kötetnyi novellát is.

Nagyon fajsúlyos olvasmány a Máglya, de gyorsan tegyük hozzá, hogy nem mindegy, ki és mikor olvassa el. Előző regénye a mai, főleg erdélyi magyar harmincasoknak okozhatott katartikus élményt, s kicsit az az érzésem, hogy a Máglya is ennek a nemzedéknek kerül elsősorban a könyvespolcára.

Ha belegondolunk, nagyon jó az, hogy irodalmunkban Dragomán György, Tompa Andrea, Nagy Koppány Zsolt vagy éppen Grecsó Krisztián, Gerlóczy Márton könyveivel kezdtek megjelenni generációnk nagyregényei – a Máglya alapkő lesz e tekintetben.

És érte jött a boszorkány

A 13 éves Emma a romániai rendszerváltás legforróbb napjait egy intézetben éli át, ugyanis szülei korábban autóbalesetben meghaltak, nagymamája innen emeli ki és viszi magával a saját világába. Habár a környezet városi – annyira nem egyértelmű, mint A fehér királyban a nyolcvanas évek Marosvásárhelye –, a nagymama majd minden megnyilvánulása titokzatos, boszorkányos, mágikus, nem hétköznapi.

Emma az új osztálytársak között nem lel barátokra, életét belengi egyfajta kitaszítottság az árvasága, illetve a furcsa nagymama és a még titokzatosabb, csak a nagymama visszaemlékezéséből megismert nagypapa miatt. A nagymama visszaemlékezései egy külön vonalat képviselnek a regényben, időről időre visszamegyünk a gyermekkorába, ahol nagyon durva dolgok történtek – van egy „holokauszt-szál" is a könyvben, megdöbbentőek a nagymama monológjai.

Emma és a rendszerváltás

A kis Emma által elmeséltek a rendszerváltás környékén játszódnak, a véres napok emléke még nagyon friss – osztálytársa az ikertestvérét veszítette el, mellőle lőtték le –, a felnőttek azzal gyanúsítgatják-vádolják egymást, hogy az meg amaz volt besúgó, a boltok polcai hirtelen megtelnek.

Ha időben kellene belőni, a Máglya egy fiktív történet, de egyes részek egészen biztos, hogy az 1990-es év eseményeiből ihletődtek. Ilyen például a vasgyári munkások lázadása, ami az akkori bányászjárásokat, illetve etnikai konfliktusokat idézi, vagy a besúgók dossziéinak megtalálása, illetve az az érzés, amit így utólag talán mindenki érez, aki már felnőtt vagy kamaszfejjel élte át az akkor történteket.

Az, hogy hirtelen nem tudtunk mit kezdeni a ránk szakadt szabadsággal, hogy az emberek a bosszúval, a rém- és kamuhírek nyomán való ítélkezéssel, a hirtelen meggazdagodással, a gyengébb, szerencsétlenebb emberek könyörtelen kihasználásával, elnyomásával voltak elfoglalva.

Azt hittük, hogy a hirtelen felszabadulás után szépen tudjuk megélni a szabadságunkat, az új világot, ehelyett egymásnak estünk és majdhogynem apokaliptikus mindennapokat szült az emberi butaság, az uralkodni vágyók hozzá nem értése, hatalomhoz való ragaszkodása. „Az erőszak a hatalom gyakorlásának eszköze." – mondja Dragomán György ebben az interjúban.

A bűnösök felemelkedése

A Máglya ettől is hátborzongató olvasmány: a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban egyszerűen elsikkadt, elmulasztódott, illetve elhalasztódott a szembenézés a közelmúlt súlyos bűneivel.

Úgy nőttek fel az Emma-féle kamaszok, hogy hozzászoktak ahhoz, senkit nem vontak felelősségre a lelőtt vagy agyonvert fiatalokért, családapákért és gyerekekért, hogy a besúgókból üzletemberek lettek, a magukat mindentudónak gondoló, meggyőződéses, túlbuzgó egyénekből lett „politikusok" és „nagyemberek" a maguk igazsága nevében ítélkeztek sorsok és közösségek, sokszor ártatlan öregemberek felett.

Erdélyi máglyák emlékezete

Dragomán György különleges hang a magyar irodalomban – habár még a rendszerváltás előtt, kamaszként került Magyarországra, az akkori évek annyira erős nyomot hagytak benne, hogy ezek A fehér királyban és a Máglyában is visszaköszönnek. Ízig-vérig erdélyi – néha rácsodálkozom arra, hogy a magyarországiak mégis mennyire szeretik a könyveit–, annak is vallja magát, ugyanakkor meglehetősen pesszimista, Franz Kafka-i képeket, történéseket hordoznak a regényei.

A Máglya egyszerre szimbolizálja a magunk mögött hagyott, felégetett, de nyomát örökre itt hagyó kommunizmust, a holokausztot, a középkori boszorkányégetéseket, illetve azt, hogy ha szimbolikusan vagy rituálisan el is égetünk valamit, nem igazán tudunk megszabadulni tőle. A felsorolt dolgok ilyenek, sajnos genetikailag is belénk épültek, lehetetlen megszabadulni tőlük.

A mi bűneink

Nem a mi generációnk követte el, de a mi nemzedékünknek is vannak vagy lesznek olyan bűnei, amit ugyanígy fog kezelni a történelmi emlékezet. Ha egyáltalán fog emlékezni még valaki, ha a mai generációk individualizmusa és önteltsége nem okoz teljes társadalmi amnéziát.

Lebilincselő, kitűnő olvasmány a Máglya. Tartok attól, hogy sok lesz a nem feltétlenül dicsérő szó, mert a jó könyvek általában erről ismerszenek meg. Illetve arról, hogy még a budira is magaddal viszed őket.

A könyvbe az író honlapján beleolvashatsz.

Dragomán György: Máglya. Magvető Kiadó, Budapest, 448 oldal, 2014