Johannis ugyanakkor olyan magatartást kért a törvényhozóktól, amellyel hozzájárulnak a parlament hitelének helyreállításához.
Az államfő első alkalommal intézett beszédet hétfőn a parlamenthez, és ...
2015. február 10., kedd
(Országos/Országos)
Traian Băsescu volt államelnök neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.
A Mediafax hírügynökség kérésére közölt tájékoztatásból ...
2015. január 22., csütörtök
(Országos/Országos)
Jogerősen felmentették az államfőt korábbi összeférhetetlenségi ügyében.
Jogerősen felmentette a legfelső bíróság szerdán Klaus Johannis államfőt egy korábbi összeférhetetlenségi ügyben, amelyet a ...
2015. január 21., szerda
(Országos/Országos)
Az oktatás és egészségügy finanszírozásáról, illetve a román többség és a nemzeti kisebbségek viszonyáról is pártközi egyezmény megkötését javasolta az RMDSZ az államfőnek.
Az RMDSZ azon a konzultáción ...
2015. január 12., hétfő
(Országos/Országos)
A volt elnök még 2014 novemberében nyugdíjaztatta magát, derült ki a vagyonbevallásából. Ennyi nyugdíjat kap.
Traian Băsescu, volt államfő 2014. november 4-én ment nyugdíjba – derül ki az Elnöki Hivatal ...
2015. január 06., kedd
(Országos/Országos)
Klaus Johannis, Románia újonnan megválasztott elnöke vasárnap a parlament ünnepi ülésén kezdte meg ötéves elnöki mandátumát.
Johannis székfoglaló beszédében hangsúlyozta, Románia nem maradhat az örökösen ...
2014. december 22., hétfő
(Országos/Országos)
Az államfő felszólította Victor Pontát, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, és a PSD elnökeként alakítson olyan kormányt, amelyben ő maga nem vesz részt.
A hivatalából három héten belül ...
2014. december 05., péntek
(Országos/Országos)
Klaus Johannis megválasztott elnök beszédében a társadalom tagjai közötti bizalom erősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
Johannis hangsúlyozta, hogy Romániának olyan nemzeti célokra van szüksége, ...
2014. december 02., kedd
(Országos/Országos)
Romániának a többség támogatásának megszerzésére képes, a pártok közötti választóvonalakon átívelő politikára van szüksége - mondta Klaus Johannis.
A szász nemzetiségű politikus a Welt am Sonntag című ...
2014. december 02., kedd
(Országos/Országos)
Băsescu szerint nem a nagykövetek felelősek azért, hogy az elnökválasztáson torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél.
Traian Băsescu tisztségben lévő államfő szerdán, kimondatlanul is elhárította ...
2014. november 20., csütörtök
(Országos/Országos)
Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon.
Klaus Johannis, újonnan megválasztott államfő az első európai politikus, akinek több mint egymillió kedvelője van a Facebookon ...
2014. november 20., csütörtök
(Országos/Országos)
Carmen és Klaus Johannisról készült korábbi képek szivárogtak ki, miután a PNL elnöke megnyerte az elnökválasztást.
Carmen Johannis talán nem is hasonlít jelenlegi önmagára.
Klaus Johannis 14 ...
2014. november 19., szerda
(Színes/Érdekességek)
Országosan Hargita megyében győzött a legnagyobb arányban, 79,78 százalékkal Klaus Johannis a vasárnapi államfőválasztáson.
A magyar Nemzetpolitikai Kutatóintézet keddi elemzésében kitértek arra is: ...
2014. november 18., kedd
(Országos/Országos)
Benyújtja lemondását Teodor Meleșcanu, az egy hete kinevezett külügyminiszter kedden.
A külügyi tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült ...
2014. november 18., kedd
(Országos/Országos)
Victor Ponta ihlette összeállításunkat, melybe összemásoltuk, lefordítottuk az elnökválasztással kapcsolatos csattanókat.
A zseni
Klaus Werner Johannis, Victor Viorel Ponta és Monica Luisa Macovei ...
2014. november 18., kedd
(Színes/Érdekességek)
Többnyire bizakodó hangvételű vélemények jelentek meg kedden az erdélyi magyar lapokban Johannis elnökké választásáról.
A kolozsvári Szabadság napilap vezércikkírója úgy értékelte, Johannist már-már ...
2014. november 18., kedd
(Országos/Országos)
Óriásit kaszált egy, az államfőválasztáson szerencsét próbáló romániai férfi.
Egy román állampolgár a sportfogadó irodában 4 ezer lejt tett arra, hogy Klaus Johannis nyeri az államelnök-választást. ...
2014. november 18., kedd
(Színes/Érdekességek)
Az elnökválasztás második fordulója jobban megmozgatta az udvarhelyi és környékbeli szavazókat. Johannis lepipálta a magyar jelölteket.
Hiába volt két magyar jelölt is az államfőválasztás első fordulójában, ...
2014. november 17., hétfő
(Itthon/Politika)
Le kell vonnia minden politikai szereplőnek a következtetéseket választások eredményeiből - jelentette ki hétfőn Klaus Johannis megválasztott államelnök.
Johannis egyebek mellett a választási törvény ...
2014. november 17., hétfő
(Országos/Országos)
Johannis majdnem tízszázalékos előnnyel nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást - derült ki hétfőn a szavazatok 96,5 százalékának megszámlálása után.
Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, ...
2014. november 17., hétfő
(Országos/Országos)