Kényszerleszállást hajtottak végre a bukaresti reptéren.
A grúziai Kutaiszi és a lengyelországi Varsó között közlekedő repülőgép 16 óra 20 perckor ért földet. A 173 utast leszállították, biztonságba ...
2018. október 25., csütörtök
(Országos/Országos)
Majdnem felélték a 2018-ra szánt keretet a felsőházi képviselők.
Még csak októberben vagyunk, de a szenátorok máris elköltötték majdnem a teljes összeget, amit az idei költségvetésben a külföldi delegációkra ...
2018. október 22., hétfő
(Országos/Országos)
A polgármesteri hivatal átszervezné az állásokat, többen a Székelyföldi Filharmónia megszűnésétől tartanak.
Megszüntetné a polgármesteri hivatal a Székelyföldi Filharmónia jelenlegi tizennégy darab ...
2018. október 03., szerda
(Itthon/Közélet)
Szerdától már online is be lehet nyújtani az egységes adóbevallási nyilatkozatot az elektronikus formában elérhető okosnyomtatvány révén.
Az okosnyomtatvány az adóhivatal honlapján található, a Spaţiul ...
2018. május 17., csütörtök
(Országos/Gazdaság)
Csapatban és egyéniben is a negyeddöntőig sikerült jutni az udvarhelyi fiataloknak a bivalyerős mezőnyben.
Március 15. és 18. között Besztercén került sor az ország legrangosabb ifjúsági nemzetközi ...
2018. március 21., szerda
(Sport/Országos asztalitenisz)
6400 állást hirdet meg a közeljövőben a hadsereg, de nemcsak katonának lehet menni, hanem például pszichológusnak is.
Mihai Fifor védelmi miniszter bejelentése szerint 6400 állást hirdet meg a közeljövőben ...
2018. március 05., hétfő
(Országos/Országos)
És hány papír! A 2018-ra ereszkedett adóhomályból próbálta kivezetni a vállalkozókat a könyvelő.
A vállalkozók mazochisták – erre a következtetésre jutottunk az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások ...
2018. január 19., péntek
(Gazdaság/Pénz)
Túlmegy minden határon: hátradőlve masztizik az osztályban az ortodox vallástanár. Már nem tanít, persze.
Az ügyben a rendőrség és a medgyesi törvényszéki ügyészség is vizsgálatba kezdett, miután egy ...
2018. január 19., péntek
(Országos/Országos)
Ünnepségsorozattal készülnek a vallásszabadság évére. Az udvarhelyi egyházkör sem marad ki belőle.
2018 a vallásszabadság boldog új éve. Egy olyan év, amelynek ünnepségeire minden felekezet képviselőit ...
2018. január 10., szerda
(Országos/Országos)
Állásbörze lesz pénteken délelőtt az Iskola utcában, a legtöbb állás most is a könnyűiparban van.
Az állásbörzét az ország minden nagyobb településén megtartják, Székelyudvarhelyen évek óta az Iskola ...
2017. október 20., péntek
(Itthon/Intézmények)
Hallottál már a hétfőisták szektájáról?
Amióta reggel én hozom a gyerekeket ovi-suliba a városba, belecsöppentem egy szektába. Mit csinálunk mi ebben a szektában? Hétfő reggel lerakjuk a suliba a gyereket ...
2017. október 17., kedd
(Színes/Életmód)
Az előző hónaphoz képest nőtt, a tavalyhoz képest viszont csökkent a munkanélküliség, még mindig a pályakezdők vannak a legrosszabb helyzetben.
5,2%-ra nőtt júliusban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ...
2017. szeptember 01., péntek
(Országos/Gazdaság)
Nagyon várják már a leendő ügyvezető igazgatót, aki még te is lehetsz.
Holott novemberre ígérték, csak márciusban indulhat be az inkubátorház tevékenysége. Ennek érdekében négy állást is hirdettek ...
2016. december 21., szerda
(Itthon/Gazdaság)
Jövő évtől minden újszülöttet műszeres hallásvizsgálatnak vetnek alá - jelentette be az egészségügyi miniszter.
Ez azt jelenti, hogy a szülészet elhagyásakor minden szülő tudni fogja, hogy van-e valamilyen ...
2016. december 07., szerda
(Országos/Országos)
Főként mentősökre és rezidensekre lenne szükség.
Az Egészségügyi Minisztérium által előterjesztett kormányrendelet-módosító indítvány azt kezdeményezi, hogy 700 hellyel bővítsék az állami kórházak ...
2016. november 14., hétfő
(Országos/Országos)
Tudom, hogy nem illik dicsérni Udvarhelyen az ANAF-ot, ezért bocsánatot kérek mindenkitől, de muszáj megtennem.
Úgy jártam, hogy kaptam egy levelet az ANAF-tól, hogy jó lenne megjelennem az adóbevallásom ...
2016. november 11., péntek
(Vélemény/Vélemény)
Csaknem egy órája vették észre, hogy nem működnek a jelzőlámpák Szombatfalván.
Három jelzőlámpa is működésképtelen jelenleg Szombatfalván, a Fiat szalontól a Tamási Áron utcáig. A problémát több székelyudvarhelyi ...
2016. szeptember 14., szerda
(Itthon/Intézmények)
Nahát, micsoda véletlen! Mi meg téged. Jelentkezz! Jelentkezz! Jelentkezz! Jelentkezz!
Alig várjuk, hogy megismerjük jövendőbeli kollégánkat egy ifjú vagy örökifjú személyében, aki szeret szövegeket ...
2016. szeptember 01., csütörtök
(Gazdaság/Trendek)
És az egyéniséged is rejtsd el minél jobban. Még a végén mit szól hozzá a falu szája?
Az állásodba is kerülhet, ha egyéniséged van! Ez persze erős túlzás, de valami ilyesmi hangzott el a Sapi és az ...
2016. július 22., péntek
(Színes/Divat)
Nem nőtt a civil szervezeteket támogatók aránya idén.
Az egyéni vállalkozók, illetve a nem fizetés jellegű jövedelmet megvalósítók 84,14 százaléka adta le a szerdai határidőig az adóbevallását, ez ...
2016. május 30., hétfő
(Itthon/Társadalom)