Ügyesen helyt álltak a rangos nemzetközi tornán

Csapatban és egyéniben is a negyeddöntőig sikerült jutni az udvarhelyi fiataloknak a bivalyerős mezőnyben.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
CservikSzerbia

Cservik ezüsttel hangolt a Szuperligára

Belgrádban remekelt az udvarhelyi asztaliteniszező.
SebastianLoso

Svéd játékossal erősödnek

Ennek megfelelően új célkitűzéssel indítja az új...
BLigasCsapatok

Biztató kezdet

Két csapattal is részt vett Udvarhely a szezonnyitón,...

Mozes
Jól teljesített az FSK, fotó: Viorica Girlea
szerkesztoÍRTA: UH.RO/KÖZLEMÉNY
2018. március 21., 10:44
0 hozzászólás. 

Március 15. és 18. között Besztercén került sor az ország legrangosabb ifjúsági nemzetközi asztalitenisz tornájára, a hajdani sikeredző, Gheorghe Bozga emlékére rendezett négy napos viadalon a román élvonal mellett részt vettek Olaszország, Fehéroroszország, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna, Moldova, Szerbia, Montenegró és Izrael sportolói, az összlétszám közel háromszáz főt számlált.

A csapatversennyel kezdődött a küzdelem,

a Tamás Szabolcs - Sánduly Levente illetve Balázs Csaba - Medvés Antal az első nap hullámzó játékot produkált, Tamásék a házigazdák illetve egy magyar csapat ellen szenvedtek vereséget, így nem jutottak a legjobb nyolc közé, a Balázs - Medvés páros pedig Câmpulung, Craiova és Buzău ellen hajtott fejet, így ők sem jutottak a főtáblára.

A junior II-es korosztályban a Vetésy Norbert - Geréb Attila alkotta csapat sikeresen továbbjutott a főtáblára, a szerb csapatot legyőzve, a legjobb tizenhat között azonban az ukránok magabiztos 3-0 arányú győzelemmel állták az útjukat. A Káló Norbert - Mózes Botond alkotta duó nagyon nehéz csoportból indult, Beszterce, Dumbrăvița és egy másik ukrán csapat ellen szenvedtek rendre vereséget, így a vigaszágon folytathatták.

Csapat

A legkisebb korosztályban a Bándi Tamás - Köllő Ábel alkotta csapat a selejtezőkben sikeresen túljutott Medgyesen, illetve egy ukrán csapaton, a főtábla első fordulójában pedig a beszterceieket verték 3-0-ra. A legjobb négy közé jutásért a későbbi bajnok Ukrajna ellen végig partiban voltak, az amúgy remekül játszó udvarhelyiek, a mérleg viszont mindhárom alkalommal 3-2-es arányban az ellenfél javára dőlt, így meg kellett elégedni az ötödik hellyel.

Az egyéni versenyszámokban

az ifik között Tamás Szabolcs és Sánduly Levente teljesen más arcát mutatta az első naphoz képest, Szabolcs magabiztosan nyerte csoportját, a verseny egyik favoritja, a besztercei Nemanciuc ellen is magabiztos 3-0 arányú győzelmet aratott. Sánduly Levente nagyszerű játékkal győzte le a kolozsvári Hurloit, a későbbi bajnok Tomica ellen viszont vereséget szenvedett és mivel Hurloi legyőzte Tomica-t, a rosszabb szettarány miatt a remek formában lévő Levente nem juthatott a főtáblára. Balázs Csaba szintén ügyes játékot mutatott, de sajnos a magyar és buzău-i ellenfeleivel szemben még ez is kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.

A főtábla első fordulójában Szabolcs 3-1-es győzelmet aratott a marosvásárhelyi játékos ellen, az éremért pedig Tomica volt az ellenfél. Jól kezdett Szabolcs, az első szettet sikerült megnyernie, de a folytatásban a câmpulung-i egyre biztosabb játékot produkált és megfordította az állást, játékosunk pedig az ötödik helyen zárta a versenyt.

Vetesy

Junior II-es játékosainknak nem a legsikeresebb napjuk volt a szombati, ugyanis mind a négyen elbukták a főtáblára jutást. A junior III-asok között viszont Bándi és Köllő ott folytatta, ahol a csapatversenyben abbahagyta, vagyis remek játékkal, mindketten magabiztosan jutottak a főtáblára. Az első fordulóban Köllő számára nem kedvezett a sorsolás, a későbbi bajnok Szilágyi ellen csak a tisztes helytállásra futotta, Bándi viszont magabiztosan győzte le ukrán ellenfelét. A nyolc közé jutásért azonban ő is megbotlott, a román bajnok Oprea ellen kiélezett mérkőzésen a bukaresti győzedelmeskedett.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."