Itthon » Gazdaság

Udvarhelyen a legkelendőbbek az ANL lakások

Hargita megyében a legtöbben Székelyudvarhelyen vásárolnák meg az úgynevezett ANL-s lakásokat. Eddig közel 70 személy jelezte ez irányú szándékát.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
inku23

Felnőtteknek belépni tilos!

A konyha minimál, a terasz olaszos, a lift pedig román....
DSC 3550 a

Minden, amit a sertéspestisről tudni kell

Hogyan terjed, mik a tünetei, miért veszélyes és mit...
Villany2

Nem lesz villany egy udvarhelyszéki településen

A villanyt csütörtökön reggel veszik el. Kattints és...

anl_1706_02
anl_1706_02
szerkesztoÍRTA: GYÖRGY-DÁVID CSABA
2010. június 17., 18:27
2 hozzászólás. 


A korábbi három évvel szemben az év elején megjelent kormányrendelet értelmében ezentúl már egy év után megvásárolhatók az országos ifjúsági lakásépítési programban épült lakrészek. Az egységes ár alapján, amelyet a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium határozott meg, egy 70 négyzetméteres lakás körülbelül 28 ezer euróba kerül. A megvásárlásban a lakóknak némileg segíthet, hogy alkalmazhatják az Első Ház program kedvezményes hitelét, illetve állami garancia is igénybe vehető. A hatóságok véleménye azonban megoszlik az eredetileg bérlakásnak épített apartmanok eladásáról, ugyanis fennáll az a veszély, hogy az így befolyt összeget a kormány nem fekteti újabb ifjúsági otthonok építésébe.


anl_1706_01
Bunta Levente
Székelyudvarhely polgármestere azonban elmondta, bízik abban, hogy továbbra is megmarad a kormány és a város közti jó együttműködés és a várost megillető (az eladásokból származó) összeget meg is kapja Udvarhely, amiből újabb lakások épülhetnek. Az elöljáró elmondta még, hogy ha a gazdasági helyzet helyreáll valószínűleg még többen fogják kérvényezni a megvásárlást. Sarkadi Zoltán, csereháti lakótársulási elnök szerint többségük megvásárolná jelenlegi, bérelt otthonát, viszont ez annak a függvénye is, hogy mennyibe fog kerülni. A megállapított árhoz ugyanis még hozzáadódik a telek ára, és a lakók által használt közös felület ára, amik befolyásolhatják az ingatlan árát.


anl_1706_02
Kevésbé kelendők az ANL lakások Csíkszeredában, ott eddig három, Székelykeresztúron pedig 15 vásárlási kérvényt iktattak a Polgármesteri Hivatalban. Székelyudvarhelyen az első ifjúsági lakásokat közel 7 éve adták át, idén pedig újabb 98 fiatal család költözhetett be a frissen elkészült lakrészekbe a csereháti lakótelepen. 



2 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
cittadella
2010-06-17 20:49:55
Szóval akkor nem is olyan rosszak azok az annyit blamált ANL lakások :)
avatar
janos39
2010-06-17 21:44:48
ANL
Igen tisztelt polgárok és akik nem kaptak lakást mert nem volt rendőr,tanár,vagy ismerős de van egy 150 euros albérlete azokra bezzeg senki sem gondol. Szoba került az elenőrző bizotság de 2 év után sem lett belőle semi sem .

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."