Nemrég alakult, nem is népes még a tagság, de ellentábora már van és nem csak szájkarátéval akarja megvédeni a város épített és kulturális örökségét az udvarhelyi Civilek az Örökségért Mozgalom.
A Balázs Attila fényképész kezdeményezésére alakult civil mozgalom mindeddig csak a Facebook-on volt aktív, most azonban villámakcióval hódított teret. Július 18-án, csütörtökön a már több hónapja felújítás alatt levő Márton Áron téren tartottak figyelemfelkeltő akciót – az elsőt, de nem utolsót.
Itt a címer, hol a címer?
Bár a flashmobot nem hirdették öles betűkkel, sem hangosbemondóval a szervezők, szép számban gyűltek össze szimpatizánsok a Patkóban, hogy részesei legyenek az eseménynek, amelynek nem titkolt üzenetét a központi kőfalra kifüggesztett öt címer is hirdette.
Ezt kiegészítette a földön kuporgó kerti törpe, illetve a különböző erdélyi nagyvárosok terein készült, régies hangulatú lámpaoszlopokat bemutató fotókból készült füzér.
„Beleestünk, mint Pilátus a krédóba. Fontos számunkra a város épített örökségének megőrzése, védelme, és valljuk, a múltat vállalni nem szégyen" – indította a Mozgalom bemutatását Balázs, aki a tisztánlátás kedvéért azt is leszögezte, jómaga és Tóth Árpád is civilként vannak jelen, rosszul lát, aki a térkővel kirakott rózsa közepén fotóst vagy színművészt vél felfedezni.
„Tulajdonképpen mi itt csak átutazóban vagyunk. Amink van, örököltük, és kötelességünk megőrizni, továbbörökíteni" – folytatta Tóth Árpád, aki rövid tértörténetet olvasott fel.
Nem ártott senkinek a sommás történelemlecke, megtudtuk, hogy a város patkó formájú piacterét egy helyi mérnök, Asztalos Kálmán tervezte, az anyagi költségek felét Pestszentlőrinc város adományozta, és 1941. szeptember 5-én avatták fel. Ez mindenképp megérne egy emléktáblát – vélik és javasolják a civilek. Szintén kérik a kőfalon egykor díszelgő, mára eltűnt öt címer – Székelyudvarhely, Udvarhelyszék vármegye, Magyarország, Erdély és Pestszentlőrinc – visszaállítását is.
A mozgalom tagjai szerint vállalható, hogy ne csak a Kováts Fotó archívumában legyen címeres múltunknak fénylenyomata, hanem a téren is.
Törd a törpét, ne siránkozz
Annyira giccses, hogy már fáj, akárcsak a galvanizált villanyoszlopok – a mit sem sejtő kerti törpe e gondolat mentén lett a térre nem való dolgok jelképe a civilek szemében. Kapott is egyet a fejére kalapáccsal – a résztvevők felaprózták, és minden darabja a kukában landolt.
„Kedves lámpa, köszönjük, hogy nem túl hosszú életed nemsokára véget ér" – búcsúztatta könnyesen a körforgalom maradékát, a villanyoszlopokat Tóth Árpád, aki egy gyászszalagot bogozott a szürkére galvanizált, soha nem rozsdásodó oszlop derekára. Az örök világosság máshol fényeskedjék neki – kérik.
Szem szárazon nem maradt, búcsúzóul mindenki kapott egy címeres könyvjelzőt és egy darabnyi fekete pántlikát azzal a házi feladattal, hogy ezzel kössön bele abba, amiről úgy gondolja: nincs helyén, rendjén ebben a városban.