A pótszékek is mind „elkeltek" a Vulticulus Földrajzi Társaság által szervezett 79., csütörtök esti előadáson a föld körüli útjáról másfél hónapja hazatért Szabó Zoltán majd kétórás beszámolót tartott az általa megtett több mint harminckétezer kilométerről.

Járműve, a Bébikéről most már Öreg Harcosra átkeresztelt fekvőbicikli a színpadra volt felállítva, az utazó a többszázfős közönség előtt kissé meghatódva kezdte előadását.

Kobra a másfél év alatt készült több ezer fotója közül válogatta ki azt a néhány százat, amelyeken keresztül nagyvonalakban vázolta a Föld körüli utat – a nézők Törökországtól Indonéziáig, Új-Zélandtól Amerikán át Portugáliáig és Franciaországig követhették az útját, közben pedig nemcsak az utazásáról, hanem az általa megismert emberekről, kultúrákról is mesélt.

Elmesélte, hogy mennyire barátságosak voltak Teheránban az ottaniak, hogyan vegzálták Ujguriában a kínai rendőrök, mennyire végtelennek tűnt az út Arizonában, illetve hogy Thaiföldön miket meséltek neki az egykori Pol Pot-féle rémuralomról.

A vetítés után valósággal záporoztak a kérdések Kobra felé, szó esett az utazó istenhitéről is. Az út alatt kétszer is előfordult, hogy Istennek tulajdonította a történteket: egyszer egy kínai alagútban csodával határos módon nem keveredett balesetbe, másodjára pedig –szintén Kínában – éppen részletes térképet akart vásárolni, de néhány pillanat múlva az út szélén hevert egy térkép.

„Ma már én sem hinném el ezeket" – mondta mosolyogva az utazó. A legfelemelőbbek talán azok a mondatai voltak, mikor azt mondta, hogy számára az utazás nem menekülés, nem kényszer és főleg nem teljesítmény volt, hanem abból fakadt, hogy – félretéve az itthoni „komfortzónáját" – kiegyensúlyozottan, nyugodtan akart egyet „kerülni" a világon.