A „gimibár" elnevezést a hely a közeli Tamási Áron Gimnáziumról kapta – ez azonban nem azt jelenti, hogy a gimnázium tanulói járnának ide, csak a hely alig száz méterre van az iskolától.

Az Iskola utca elején, ha felkapaszkodunk a dombra, a Márton Áron Ifjúsági ház mögött van egy transzformátorház, s ennek a környékét hívja a diákszleng évek óta gimibárnak.

Olcsó és gazdaságos: mi kell több?

Ami a bár kínálatát illeti, inkább az olcsóbb söröket kedvelik az ide látogatók – legalábbis ezt vettük ki a terepszemlénk alatt. Törött sörösüveget vagy dobozt egyet sem láttunk, műanyagpalackot viszont annál többet, s ebből arra következtettünk, hogy a gimibár törzsközönsége inkább ezeket részesíti előnyben. Roppant egyszerű a magyarázat: ezek olcsóbbak és nagyobb mennyiség van bennük. Gazdaságosabb.

A gimibárban húsvéti vacsora is megesett már idén – a plébánia épületéhez vezető lépcsőn nyomot hagyott egy piros tojást majszoló, hiszen a tojás héja még ott van. De van itt valami olyan szag, amit érezve sokaknak elmenne az étvágya – jó, van, aki(k)nek nem, vagy az is lehet, hogy az illető egyszer evett, aztán könnyített magán.

Van itt ruhadarab is, nem is egy. Nem merek arra gondolni, hogy az ifjú pár szerelmi légyottját megzavarta valaki vagy valami, de tény, hogy kedden délelőtt a helyszínen volt rövid női szoknya, horgolt kalap és férfiing, illetve zakó is. Mellettük – mintegy a képet kiegészítve – söröspalack és rengeteg cigarettacsikk.

A talapzat és ami mögötte van

Ha kicsit fennebb megyünk, akkor dr. Petru Groza egykori szobrának elhagyott talapzatára lehetünk figyelmesek. A szobrot a változások szele még 1990 elején lefújta róla, maradt a lépcső, illetve került rá két felirat, két név: Tupac Shakur és Kurt Cobain, mindkettő tragikus véggel, de akkoriban még divatban voltak az olvasható falfirkák.

Most meg inkább az van divatban, hogy a transzformátorház falát össze-vissza firkáljuk, utána otthagyjuk a szemetet, esetleg kimegyünk a szoborhoz, ott jól megrészegedünk, s a palackot bevágjuk mögéje. Ott nem veszi észre senki. Csak ha benéz valaki ide, de minek nézne be?

A gimibár tulajdonképpen a gazadsági világválság, a székelyudvarhelyi diákság, illetve a hajléktalanok és a kukázó romák együttes erővel létrehozott közös, szabadtéri szórakozóhelye. Főleg hétvégi estéken nagy itt az élet: ivás, dohányzás, miegymás, néha elcsattan egy pofon is, amikor érvényesül az erősebb egyed dominanciája.

Minden generációnak és minden településnek megvannak az ilyen és hasonló helyei – pl. a kilencvenes években a városi park hátsó része, illetve a Szent Miklós-hegyi római katolikus temető bizonyos részei látták el a szabadtéri „szegénydiák-kocsma" funkcióját.

Igaz, akkoriban oda kukázók nem jártak és nem szartunk oda, ahol ittunk, s ha valaki ezt tette volna, egészen biztos, hogy többet még a helyet sem merte volna megközelíteni, olyan emlékekkel távozott volna. De tíz-tizenöt év elég volt ahhoz, hogy ezt a „kultúrát" is tönkretegye. Nem vigyázunk az „értékeinkre".

A másfél évvel ezelőtt írt Alternatív udvarhelyi „szórakozóhelyek" című cikkünkben már jeleztük, hogy nem ez az egyetlen hasonló hely. Sajnálatos módon romló városkánknak van még néhány olyan szeglete, ami hasonló képet fest. Szemét, mocsok, kosz, bűz – s mint tudjuk, a szarnak és a kárnak nincs gazdája.