Abban egyetértenek, hogy össze kell fogni, de hogy hogyan, arról mindegyik székelyföldi magyar polgármesternek és megyei tanácselnöknek eltérnek a nézetei. Van, aki szeretné az erdélyi magyar pártok összefogását az őszi parlamenti választásokon, más szerint eleve nem jó a képviselőgárda, ismét mások úgy látják, nem kell várni a sült galambra, hanem helyi és megyei szinten kell összedolgozni.

Politikusok pingpongja

A nézetkülönbségek látványosan kibontakoztak a2016-os Bálványosi Nyári Szabadegyetem csütörtöki napján, a Kós Károly sátorban megtartott kerekasztal-beszélgetésen, ahol Hargita, Maros és Kovászna megyei meghívottak veregették egymás vállát és feszültek egymásnak. Az olykor stand-up műsorba illő jelenetek, burkolt és direkt szurkálások hol nevettették, hol zavarba hozták a hallgatóságot.

A legtöbb meghívott már azt is elégedetten nyugtázta, hogy le tudtak ülni egy asztalhoz, elméletileg félretéve a „pártpolitikai rizsát”. Ugyanis mindhárom erdélyi magyar párt képviseltette magát: polgármesterek és megyei tanácsosok, tapasztalt és „kezdő" politikusok, visszafogottak és szókimondók. Akadt bőven dolga Demeter Szilárd moderátornak, a Századvég Alapítvány elemzőjének.

Nem sírják vissza a vadász-polgármestert

Demeter bevezetőjében székely lófőknek nevezte a meghívottakat, Soós Zoltán korábbi marosvásárhelyi független polgármesterjelöltet, Ráduly Róbert Kálmán beiktatásra váró csíkszeredai polgármestert, Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét, Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármestert, Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely új polgármesterét, Zakariás Zoltánt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökét, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt, valamint Molnár Tibort, Szentegyháza alpolgármesteréből lett városatyát.

A moderátor összesen két kérdést tett fel, de azok megválaszolásával majdnem két óra telt el. Az első feldobott labda a parlamenti választásokra vonatkozott: az volt a kérdés, vajon mi várható ősztől Székelyföldön, itthon leszünk-e továbbra is a térségben. A válaszok szolidan indultak, de a zsúfolt sátor hőmérsékletével egyenes arányban forrósodott a hangulat is.

Az új polgármesterek kicsit bátortalanul pedzegették, hogy ők még a kapcsolatépítés, az útkeresés fázisában tartanak, és az elődjeiktől örökölt állapotokon próbálnak fejleszteni. Számukra a székelyföldi önkormányzatok együttműködése azért lenne fontos, hogy számíthassanak egymás tanácsaira, segítségére, tapasztalatára.

Ezért nagyjából mindenki elmondta, hogy a pártpolitikát félre kell tenni. A több mandátumot megért polgármesterek kifejtették, az újak reményt hoznak az együttműködésre.

Ráduly szerint több most az esély a közös fellépésre, érdekérvényesítésre a polgármesterek részéről, mint bizonyos vadászó exkollégákkal a csapatban – utalva Bunta Levente volt udvarhelyi polgármesterre. Gálfi jó példaként hozta fel az udvarhelyi koalíciót, mondván, a közös munkát meghatározza, hogy a felek hogy ülnek le egy asztalhoz.

Ráduly kilépéssel fenyegetőzik

Nagyjából mind egyetértettek abban, hogy erős parlamenti képviselet kell az erdélyi magyaroknak, annál is inkább, mert a jelenlegi román törvényeket szabadon értelmezhetőnek, kisebbségellenesnek titulálták.

Rádulynak különösen az fáj, hogy a megyei tanácsok elnökeit közvetetten választják, ami ahhoz vezet, hogy a megyei vezetőket bármikor le lehet cserélni, tetszés szerint. A legnagyobb gondja ezzel az, hogy e rendelkezés után a román hatóságok már békén hagyják a megyei vezetőket („Sándor, te nyugodtan alhatsz” – fordult Kovászna megye elöljárójához), ehelyett a polgármesterek minden apró-cseprő intézkedését kurkásszák.

Megszálló hatalomnak nevezte a román hatóságokat, majd kijelentette, három szék vezeti az országot: „számvevőszék, törvényszék és szekusszék”. Ugyanakkor közölte, a székely polgármesterek zaklatását a parlamentben csücsülő képviselőink „elég csendben tűrték”. Ekkor nagy tapsot kapott, és még jobban lendületbe jött.

Szerinte nem kérdés, hogy lesz-e magyarul beszélő képviselő a parlamentben, hanem, hogy lesz-e, akinek a magyarság képviselete fontosabb a pozíció megszerzésénél. Az asztaltársaság többsége szerint nagyon is kérdéses a bejutás, mivel öt százalékos küszöböt kell elérni, ami jelenleg még nem garantált, ezért az RMDSZ az MPP-vel közös listát állítana.

Az EMNP a tervek szerint külön jelölteket indít, ami szerintük jó, az RMDSZ-esek szerint viszont megosztja majd a választókat, és mindhárom párt kudarcához vezethet.

Ráduly mindenesetre merész kijelentést tett: ha az RMDSZ vagy az RMDSZ–MPP koalíció kormányra lép, ő kiszáll az RMDSZ-ből. Antal Árpád erre visszavágott, hogy bírálat helyett lehet cselekedni is: menjen az Bukarestbe, aki úgy érzi, hogy jobban tudja képviselni a székelyek érdekeit, mint a mostaniak.

Tehettek volna eddig is többet

Ráduly másik gondolata az volt, hogy a polgármestereket kell megerősíteni, hogy helyből számon kérhessék a képviselőiket. Tamás Sándor szerint a helyi, megyei és országos képviselet egyformán fontos kell, hogy legyen, ha kibillen az egyensúly, az végzetes a magyarságnak. Azzal viszont egyetértett, hogy nem kell mindenben az állam támogatását várni, mert „vassal és betonnal” csak az életminőségen lehet javítani, közösséget nem lehet így kialakítani.

Antal szerint a székely városoknak és megyéknek összehangoltan kellene dolgozniuk, akkor eredményesebb lenne a munka. Nem kell minden városba színház, ugyanolyan szakoktatás, fel lehetne osztani a munkát aszerint, hogy ki miben jó.

Elismerte ugyanakkor, hogy amikor ők töltötték be a parlamenti képviselői, illetve más tisztségeket, tehettek volna többet mindezért, nem kell a vadászó polgármesterekre kenni a teljes felelősséget.

Katasztrofális vagy sem?

A jövőképek tekintetében is meglehetősen vegyesek a székely vezetők érzelmei: Ráduly kiábrándultságának újabb jeleként kijelentette, a közös stratégiakészítés, amelyre a második kérdés vonatkozott, önámítás. Szerinte akkor kell tervezgetni a jövőt, ha a múltban értek el eredményeket, különben csak légvárépítés az egész.

Nem akar olyan hamis kép kialakításában részt venni, amelynél nem veszik figyelembe, hogy alacsony a térség tudásszintje, ahol nyomott bérekért dolgoznak az emberek kis produktivitású cégeknél, és nem ismerik el a feketegazdaság tényét.

A többiek azért derűlátóbbak voltak: megvalósíthatónak látják a székely városok, megyék közös felemelkedését. Van azonban egy nagy mumus, a hamarosan újra terítékre kerülő régiósítás ügye, amellyel a magyar többségű megyéket úgy olvasztanák be, hogy mindenütt kisebbségben legyenek.

A magyar pártok kormányra kerülése esetén Ráduly szerint a magyar képviselőknek sokkal erősebb feltételeket kellene támasztaniuk, amelyeket be is kellene tartatni. Nem kellene annyira ragaszkodni a pozíciókhoz: ha nem teljesíti a többségi nemzet a kisebbséggel szemben vállalt kötelezettségeit, ki kellene a magyaroknak lépniük a koalícióból.

Összeköttetések, gazdasági kapcsolatok kellenek

Soós Zoltán, aki úgy érzi, hogy megnyerte volna a vásárhelyi polgármester-választást, ha a „különböző szolgálatok” nem csalják el azt durván, bízik a vásárhelyi magyarságban, potenciálban.

Szerinte Marosvásárhely nélkül nem lehet székelyföldi jövőképet elképzelni, és a vasútvonalak, összeköttetések feljavítása lehetne a közös stratégia alapja. Tamás Sándor a megyéken átívelő szövetkezetet látja megoldásnak, amelyre van is példa Hargita és Kovászna megye között.

Borboly szerint a testvértelepülési kapcsolatokba lehetne gazdasági életet is lehelni, ezáltal magyar cégeket bevonzani. A kulturális autonómiát pedig most is meg lehetne valósítani, mindentől függetlenül, mert a kulturális intézményeket jórészt magyarok vezetik.

A fejtegetéseket a terjengőssége miatt egyszer félbeszakított Gálfi zárta rövidre: meghívta a jelenlévő székely vezetőket egy további egyeztetésre, hogy a mondandójuknak legyen valami eredménye is.