Nemrégiben írtunk Nagy Fanny Kansasban eltöltött élményeiről. A történet nem lenne egész Madeline McMillen nélkül, akit a Rotaryn keresztül ismert meg Fanny, és aki körülbelül másfél hónapja tartózkodik Udvarhelyen. Ha valahol egy szőke lányt láttunk, aki éppen a pincéreknek magyarázta magyarul, hogy „kerek egy kávé tej", vagy kürtöskaláccsal és fényképezőgéppel járta Udvarhely utcáit, minden bizonnyal ő lehetett.

Kapva kaptunk az alkalmon és elindítottuk a „medlinprojektet", amely arról szólt, hogy megpróbáltuk az amerikai lányt magyarul tanítani, de sajnos időhiány miatt kudarcba fulladt a terv, és mindössze az ábécét sikerült neki átadni röpke két óra alatt. Ennek ellenére, továbbra sem mondott le arról, hogy megtanul magyarul a 22. születésnapját itt betöltő kansasi lány. Vele beszélgettünk Erdélyről, a székelyekről, az Egyesült Államokról.

Mivel foglalkozol az Egyesült Államokban?

A Kansas State egyetemre járok Manhattanban, ami egy rendkívül szép kisváros Kansas államban. Spanyolul tanulok antropológiát, mármint modern nyelven, így hívják ott. Van egy gyönyörű családom kint. Rengeteget dolgoztam, jógaoktató voltam és marketing gyakornok egy éttermekkel és bárokkal tele negyedben. Ezeket kifizették, viszont önkéntes munkákat is vállaltam.

Főszervezője voltam egy biciklis hónapnak a szülővárosomban, emellett az egyetemen két éven keresztül voltam a Rotaract Club elnöke, ami egy kicsit fiatalabb verziója a Rotarynak. Hogy őszinte legyek, kicsináltam magam a sok munkával, ezért is döntöttem úgy, hogy passzolom ezt a félévet.

Hallottál már Erdélyről, mielőtt idejöttél volna?

Természetesen. Ami a legjobban idegesített mielőtt idejöttem, hogy mindenki a vámpírokkal jött elő. Én azért tudtam néhány dolgot Erdélyről, leginkább azt, hogy csodálatos tájak vannak itt, kevésbé tudtam a kulturális vonatkozásokról.

Azt is elmondhatom neked, nem tudtam, hogy Erdélyt székelyek lakják és, hogy egyáltalán magyar kisebbség van Romániában, ameddig Fanny nem mesélt róla, amikor Kansasban volt. Az alapján, amit eddig tudtam a területekről és a határokról, ugyan ez elég könnyelmű feltételezés volt részemről, de az volt nyilvánvaló, ha Romániában élsz, akkor román vagy.

Mikor és miért határoztad el, hogy idejössz?

Most szívesen mondanék egy romantikus sztorit erre, de nem tudok. Nem emlékszem, hogy pontosan mikor határoztam el, körülbelül két hónapja. Spanyolországban voltam egy ideje, és ki kellett jönnöm a schengeni övezetből. Mivel nem egy tagállam állampolgára vagyok, csak 90 napot tölthetek el ott jogszerűen, 180-at olyan helyen, ami nem tagja az övezetnek.

Mindig is olyan helyre mentem, ami ugyan a komfortzónámba esett, gyökeresen eltért attól, ahol eddig jártam. Spanyolország adta magát, mert beszélek spanyolul. Fannyt megismertem Kansasban, és úgy gondoltam, Románia más lesz az eddigi állomásaimhoz képest, ezért döntöttem mellette. Felhívtam a Kansasi Rotaryt, ők kisegítettek, és beszéltek Fanny szüleivel, ezek olyan háttérben lezajlott dolgok, amelyekről nem sokat tudok. Amit tudok, hogy Fanny családja tárt karokkal fogadott, adtak nekem egy szobát a Gondűzőben.

Mit dolgozol itt? Szereted, amit csinálsz?

Különböző alkalmi munkákat végeztem a szállodában, amelyek nagyjához az angol nyelvtudásomra volt szükség, Amerika és Székelyföld turizmusával kapcsolatban. Promováltuk egyiket a másiknak. A Cambridge Schoolban is dolgozom, amit nagyon szeretek. Ugyan néha ijesztő és nehéz belépni egy kisgyerekkel zsúfolt terembe, akik közül csak néhányan beszélnek valamennyire angolul, de próbálok elboldogulni velük, és ez nekem is egy szórakoztató kihívás.

Mit gondolsz mennyire nehéz a magyar nyelv és mi tűnik belőle a legnehezebbnek?

Nagyon nehéz. Leginkább az igeragozás tűnik annak. Amit nagyon szeretek, hogy a nyelv nem csak azt határozza meg, hogyan kommunikálnak az emberek, hanem azt is, hogyan gondolkoznak az egész világról, hogyan érzékelnek dolgokat maguk körül.

Ezek a különböző kifejezési módok az értékrendszert is tükrözik szerintem. Egyébként mindenki szerint ez a harmadik legnehezebb nyelv.

Melyik a két legnehezebb?

Nem tudom, azt nem mondták. Gondolom, hogy a mandarin és az arab.

Beszélsz már valamennyit magyarul?

Igen – vágja rá gondolkodás nélkül magyarul. A viccet félretéve, nagyon szerettem volna, ha többet van alkalmam maradni és tanulni a legjobb tanártól, csak sajnos sem nekem, sem neked nem volt elég időd erre.

Mit gondolsz, mennyien és mennyire beszélik jól az angolt Erdélyben? Hogyan sikerült kapcsolatokat kialakítanod?

Nehezen tudtam kapcsolatokat alakítani, mert sajnos kevesen elég bátrak ahhoz, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, vagyis akik nem beszélnek folyékonyan angolul, mégis merik használni azt a keveset, amit tudnak, és egymást segítve ki tudunk alakítani egy elég jó beszélgetést.

Most nem azokra gondolok, akikkel többet együtt voltam, mert szerencsére van egy réteg, amelyik elég jól beszél, sőt kifogástalan ismeretetekkel rendelkezik az amerikai popkultúráról, talán ezért is kerültem közelebb néhány emberhez, és egy kicsit még otthon is éreztem magam közöttük.

Na de a másik eset, ami inkább dominál, bizonyos helyeken meglepődtem, hogy mennyire kevesen beszélik az angolt. A szállodában körülbelül 50 ember dolgozik, és egyenként odamentem mindenkihez, hogy: „Do you speak english?", erre sokan magyarul visszakérdeztek, hogy „angol?". Nehéz.

Én próbálkozom magyarul, viszont jó lenne, ha több embernek lenne bátorsága azt a kevés angol ismeretét is használni, amivel rendelkezik. Az elején még izgatott is voltam, amikor valaki odajött és magyarul kezdett beszélni hozzám, élveztem, viszont most már zavar, hogy nem értem.

Mi volt az első tapasztalatod a székelyekről?

Nem akarom csak a jókat kiemelni, mert nagyon hamar le tudnánk zavarni ezt a beszélgetést, ha elmondanám, hogy nagyon jól telt, mindenki csodálatos. Úgy éreztem, hogy a nők itt egy picit hátrányosan vannak megkülönböztetve. Amikor megjöttem valaki mesélt nekem a nő társadalomban betöltött szerepéről, és főleg ezért gondolom. Nem akarok általánosítani, nem is kell, hiszen nem mindenki részéről tapasztaltam, de itt jóval többen vannak, akik nem tekintenek egyenlő félként a nőkre.

A másik dolog, amit észrevettem, hogy az emberek itt rengeteget beszélnek a pénzről, arról hogy mikor kapnak fizetést, nem kapnak eleget, mennyit kellett fizetniük valamiért. Persze, biztos vagyok benne, hogy ennek oka is van. A székelyek nem annyira közvetlenek, mint az amerikaiak, viszont rettentően melegszívűek. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem.

Fanny mesélte a vele készített interjúban, hogy amikor kiérkezett, sok diák színlelt kedvességgel közeledett felé. Mit gondolsz, lehet ebben igazság?

Ha valaki ott odamegy hozzád és érdeklődik, főleg azért van, mert minden külföldi egy ragyogó, új játékszer. De egy idő után ez a ragyogás alábbhagy. Ha odamész, főleg középnyugaton, akkor ők igenis szeretnének veled beszélni és megismerkedni, viszont ha azt mondják, hogy „gyere, találkozzunk" az inkább csak az udvariasság kedvéért van.

Ha az embereket ott, ahol élek, elhívod valahova, és nekik előre betervezett programjuk van, azt fogják válaszolni, hogy nagyon jól hangzik. Úgy érzem, ez nem mű, inkább csak azt gondolják, ha kimondják azt, hogy valójában nem érnek rá, azzal megsértenek. Például, ha egy külföldi érkezik, el tudom képzelni, hogy valaki odamegy hozzá és flörtölni kezd, aztán következő nap ügyet sem vet rá, de szerintem ez is azért van, mert meg akarja mutatni magát, nem kedvességet színlelni.

Ennek ellenére úgy érzem, nem lehet ilyen következtetéseket levonni. Ez a más kultúrákba tartozás miatt fennálló jelenség. Kansas állam akkora, mint egész Románia. Én sem kezelem tényként, hogy minden itt élő ember olyan lenne, mint amilyet említettem, amikor a székelyekről beszéltem. Ez lenne a legbutább dolog. Egyszerűen csak ezt tapasztaltam. Az a baj, hogy sokan, ha efféle sztereotípiát hallanak, úgy érkeznek meg valahová a szemellenzővel a fejükön, hogy a hallottakat tényként kezelik, és valahogy nem is kíváncsiak többre. Szerintem ez egy félreértés, ami velem is rengetegszer előfordul itt.

Térjünk vissza Udvarhelyre és meséld el, mióta vagy itt, hogyan telik egy átlagos napod a városban.

Körülbelül másfél hónapja vagyok már itt. Nyolc körül kelek. Legyen inkább fél kilenc. Felöltözök és lemegyek az ebédlőbe reggelizni. Legszívesebben pizsamában mennék, de szerencsétlenségemre úgy érzem, az nem túl elfogadott egy szállodában.

Miután elkészültem, a kezdetekben szívesen mentem konditerembe, aztán lebetegedtem és egy rohamom is volt, úgyhogy ez egy idő után elmaradt. Általában ezután visszamentem a szállodába, és attól függően, hogy készen voltam-e az aznapi tanítás munkatervével, vagy annak láttam neki, vagy kimentem a városba sétálni és nézelődni.

Egyedül?

Ez fura? Lehet, sokan gondolják, hogy fura, hogy szeretek egyedül elmenni ide-oda, de öt hónapja utazom egyedül, szóval picit rá is vagyok utalva, hogy szeressek egyedül lenni. Ha nem szeretném bizonyos mértékben az egyedüllétet, akkor nagyon el lenne cseszve ez az utazgatós periódus. Nos, ezután általában megebédeltem és délután 3 körül mentem dolgozni, ahol általában 2-3 órám volt naponta. Aztán esténként vagy előadásra jártam, vagy kijöttem a G. Caféban, esetleg Fanny családjával töltöttük az estét, és mindeközben próbáltam magyarul is megtanulni.

Miket látogattál meg itt Székelyföldön?

Voltam az őszi vásáron és néhány néptáncelőadáson, az egyikben a fogadó családom fiúgyermeke, Örs táncolt. Nagyon tetszett, ezért szívesen elmennék táncházba is, amelyeken Fanny rendszeresen ott van csütörtökönként. Voltam a Mézes Napokon és egy csomó koncerten.

Amit nagyon bánok, hogy eddig kimaradt, de mindenképp pótolni fogom, az a Haáz Rezső Múzeum. Átlátogattunk egy nap Csíkszeredába és egy nap Segesvárra. Segesvár lenyűgözött. Eltöltöttünk falun is egy napot valahol a közelben, ami az egyik legjobb napom volt itt. Nem is tudom, mit mondjak még, a vendéglátóim nagyon idegesek lesznek, hogy egy csomó gyönyörű élmény nem jut eszembe, de így hirtelen tényleg ennyi van meg.

Viszel valamit haza magaddal?

Igen, természetesen. Vásároltam egy hagyományos, kézzel festett tányért, és egy szintén kézzel készített népies felsőt, amivel magamat ajándékoztam meg. Egy hímzett terítőt is hazaviszek innen és szerencsére megtaláltam a kürtöskalács receptjét is, amit szintén. Sokat fogok készíteni, talán túl sokat is. Ja, és persze magamon hordom egy ideje a Székelyföld feliratú karkötőt is.

Mit gondolsz a székely konyháról? Mennyire ízlett az itteni étel?

Nagyon szerettem. Mintha sokkal több szeretettel és törődéssel elkészített ételeket ettem volna itt. Fanny nagymamája zseniálisan főzött. Még nem igazán ettem ilyen jó leveseket. Amerikában van egy csomó étteremlánc, amelyekben olyan, mintha szalagon gyártanák az ételt. Inkább a mennyiségre van fektetve a hangsúly, mint a minőségre. Az itteni ételekre ez nem igaz, viszont sokkal nehezebb kajákat esznek itt, mint kint. Nagyon szerettem a gulyást, a töltött káposztát, a padlizsánkrémet, de a kürtöskalács van mindenek felett.

Mit tetszett a legjobban Erdélyben?

A hagyományok. Amennyire ápoljátok és amennyire közel áll a szívetekhez úgy, hogy közben nem akartok vele kereskedni. Nekünk is rengeteg szép hagyományunk van, de ezeket nem tudjuk így megőrizni magunknak, például a country zenét vagy a formatáncot.

Vagy vegyük példának a sportokat, ha már egy Seattle Seahawks sapka van a fejeden, hiszen a világ legnézettebb sporteseménye a Superbowl. Miért nem egy székely néptáncverseny? Ez a fogyasztói identitás elvesz tőlünk egy csomó hagyományt és szétteríti mindenhova.

Elmeséled a legjobb és a legrosszabb élményeidet? Kezdheted a legjobbal.

Megnyugtatsz, akkor legalább jegelhetem még picit a rossz élményeket. Aminek a legjobban örülök, hogy nagyon jó emberekkel voltam körbevéve, és ezért a legemlékezetesebb pillanataim a velük töltött éjszakák, a nevetések, a koncertek. Ezek a percek fognak a legjobban hiányozni. Persze a városnézések is fantasztikusak voltak, valahogy mégsem mozgattak meg annyira, mint ezek a pillanatok.

Felemelő volt egy egész vasárnapot átpihenni falun a vendéglátó családommal, még úgy is, hogy néha semmit nem értettem magyarul, de csak velük lenni és érezni, hogy mennyire elfogadtak. A legrosszabbat nem könnyű kiemelni. Az volt nagyon nehéz, hogy néha nem tudtam, hogyan viselkedjek bizonyos szituációkban, mert másképpen kezelem a konfliktushelyzetet, mint itt sokan. Egy itteninek annyira nyilvánvaló volt, hogy mi a hiba, én meg valahogy nem értettem. Ja, és persze volt egy rohamom, amikor összeestem az utcán, ne takargassuk, az nagyon rossz élmény volt. Nagyon meg voltam ijedve. Az orvosokkal meg nem tudtam értekezni, borzasztó volt.

Mivel fogod ezután összekötni Erdélyt? Remélem, nem a vámpírokkal.

Hát most már egyértelműen a székelyekkel. A gyönyörű tájakkal és az építészettel. Lehet, hogy ez furán fog hangzani, de a színekkel és a mintákkal, mert itt minden annyira részletesen ki van dolgozva, a székelykapuk, az épületek.

Természetesen a személyes kapcsolataimra is rögtön emlékezni fogok, amikor Erdélyre gondolok, a magyar nyelvre, a kürtöskalácsra.

Tervezed, hogy majd egyszer visszalátogass?

Igen, mivel nyelvészettel és a kulturális antropológiával fogok remélhetőleg foglalkozni, szeretnék majd egy kutatást is elvégezni itt a magyar nyelvű kisebbségben, és természetesen magyarul is meg akarok tanulni. Próbáltam már most megfigyelni minél több dolgot, de még mindig nem tudtam kellőképpen bepillantani a székely emberekbe. Ha kapok erre valami anyagi támogatást vagy mesterizek, mindenképp vissza szeretnék térni. Biztos vagyok benne, hogy ez egy célállomás lesz az életemben. A szeretteim imádnák ezt a helyet.