Az ifjúsági országos krossz-triatlon bajnok Bíró Julcsi a román válogatottal készül éppen az Európa-bajnokságra. Mindezt úgy, hogy közben a marosvásárhelyi orvosi egyetem általános orvosi szakának hallgatója. Elárulta a titkot, hogyan lehet ezt balanszban tartani, és azt is elmesélte, hogy kötött ki majdnem egy afterpartin verseny helyett.

Elég későn kezdted az aktív versenysportot, azelőtt már volt közöd a sportokhoz? Hogyan alakult ez ki?

Erre elég nehéz konkrét választ adnom. Sí- és úszó-táborba jártam meg 1-4. osztályos koromban. Aztán később jól ment tornaórán a kézilabda, s az atlétikából a homokba ugrás, a sprint, ilyesmik. Az úszás volt, ami megfogott annyira, azzal együtt, hogy kialakult egy jó csapat, és nagyon korrekt volt az edzőm, hogy ezt így mindennel együtt szerelemnek nevezzem.

Minek a hatására kezdtél el komolyabban foglalkozni vele?

Kívántam valamit sportolni. Az egyik volt osztálytársam, Szélyes Boti már járt úszásra, tőle kérdeztem, hogy milyen, és megkértem, hogy beszéljen meg az edzővel egy órát, amikor eljöhetek a tanfolyamra. Megnézte, melyik úszásnemet tudom s mennyire helyesen, ezután heti kétszer jártam tanfolyamra körülbelül fél évig, amíg elsajátítottam a technikákat.

Utána nőtt a rendszeresség, heti 3 alkalommal volt edzés fél évig, majd ebből 5 alkalom lett. Később jött hozzá a bicikli, a futás, apránként épült fel ez a gyakoriság az edzések terén.

És miért döntöttél amellett, hogy kiegészíted az úszást és triatlonozni fogsz, illetve amellett, hogy a hobbiból versenysport lesz?

Tizenegyedikben kezdtem mountain bike versenyezni ugyancsak Szélyes Botival. Először Buti Laci edzővel, meg néhány úszókollégával közösen mentünk el Hargitafürdőre egy bicikliversenyre, ahol a tanár úr és egy kollegám megvártak, hogy együtt fejezzük be a versenyt. Szerencsém volt, kevesen voltunk a kategóriámban, így megnyertem.

Boti elkezdett bicikliversenyezni, és néha mi is elmentünk az úszókkal biciklitúrázni (ennyiből állt az edzés), de szinte minden hétvégén, vagy minden második hétvégén verseny volt, amelyekre kíváncsiságból jártam én is. Akkor még nem volt komoly biciklim, de tekerni lehetett, úgyhogy menegettem, s elég gyakran sikerült helyezést elérni, ami motivált.

Az edzőm biztatására szintén Botival mentem el az első triatlonra, ahol sikerült elsőként végezni. Leszakadt a váltóm, kellett taszítanom sokat a biciklit. Hogy így is nyertem, meghozta a versenykedvemet. Idővel minél több versenyre mentem el, s minél több versenyzőt ismertem meg, annál motiváltabb lettem.

Melyik a kedvenc sportnemed a háromból és miért?

Az úszás a kedvencem, mert abban vagyok a legjobb. Szeretem, ha elsőként jövök ki a vízből, így láthatom, hogy hányan előznek meg és fel tudom mérni, hogy milyen helyezés elérésére van még lehetőségem.

Viszont, mivel az úszás az mindig egyforma, csak a távok változnak, a bicikli izgalmasabb és technikásabb szám a triatlonban. Sok szép helyen járunk, nagyon lehet élvezni egy jó biciklipályát, s ez a jó a különböző versenyekben, hogy ez mindenhol más. Egyszer azért is nem tetszett különösebben egy Bukarest melletti verseny, mert túl lapos volt a pálya.

Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed? Mesélj!

Triatlon versenyt mondjak, vagy lehet más is?

Lehet más is. A legnagyobb sztorit meséld el.

Az úgy történt, hogy Kolozsvárról el kellett jutnom a Tarnițára. Elromlott a GPS-em, vitt összevissza. Elindultunk hétkor, tíztől volt a rajt, kilenckor a regisztráció. Elméletileg egy 26 perces út lett volna, gyakorlatilag kilencig bolyongtunk a Monostor negyed s az autópálya felőli kijárat között.

Kilenckor egy jelzőlámpánál egy taxis mellé hajtottam, intettem, hogy húzza le az ablakot, kérdeztem hogy tudja-e, hol van a Tarnița, s mondta hogy igen. Behajtottunk egy mellékutcába, kértem, hogy ő menjen elől, én követem, s ott majd kifizetem. Persze, ő csak azt tudta, hogy hol van a tó, azt nem, hogy hol van a verseny. Addig el is vitt.

Mikor fizettem, megállt mellettem egy autó, benne két világoskék pólós férfival, akik kérdezték, hogy nem-e tudjuk, hol van a Tarnița átúszás. Mondtam nekik, nem, én is azt keresem. Jött egy másik autós, aki magabiztosnak tűnt, ráadásul hasonló világoskék pólóban volt a sofőr srác, gondoltam megkérdem őt is. Mellé hajtottam, neki is odaintettem, hogy húzza le az ablakot, s halkítsa le a zenét.

Fiatal srácok voltak. Kérdeztem, hogy a Tarnița átúszásra mennek-e, s mondták, hogy igen. Kérdeztem, hogy erre van-e a regisztráció, mondta a srác, hogy még sokkal arrébb. Követtem, elmentünk csomó neoprénes (úszóruha) figura s parkoló autó mellett, de gondoltam máshol kell regisztrálni, mint ahol van a rajt.

Pár kanyar múlva megálltak, telefonált a csóka, teljesen el volt tévedve, kérdeztem, hogy versenyzők ők is? Befejezte a telefonálást s azt kérdi, hogy „milyen verseny?". Ez fél tíz körül volt. Kiderült, csak egy afterpartyt keresnek, azt hitte, mi is odamegyünk.

Nagyon ideges voltam. Gyorsan megfordultam, visszamentem a neoprénes emberkékhez, ott volt a verseny, de kellett futnom a parkolótól még vagy 500 métert a regisztrációs pontig, s a rajtig, mert a kocsikulcs ott maradt a barátnőmnél. Futottam, mint egy bolond, épp hogy megengedték még, hogy regisztráljak, közben öltöztem, vettem fel a neoprént, s közben még elintéztem, hogy a barátnőmet valaki autóval hozza fel a célhoz, mert máshol volt, mint a rajt.

Épp feltettem az úszósapkát, se melegíteni, se ilyen plikkes mézet magamra rögzíteni nem tudtam, pedig az elengedhetetlen, hogy legyen energiám. Semmire nem volt időm, indították a versenyt. Ezt követte 2 óra úszás. Vittem stoppert, így tudtam, hogy nagyjából hol tarthatok az edzésidőkből kiszámítva, de nagyon hosszúnak tűnt.

Mikor megérkeztem a célba kérdezte a szobatársam, hogy elfáradtam-e. Mondtam, nem, de nagyon meguntam az egészet. Végül a kategóriámban második, női összetettben pedig negyedik lettem. 6500 méter volt.

Részt vettél, sőt nyertél az országos bajnokságon. Mesélj erről! Milyen feltételei vannak, hogy valaki itt versenyezhessen?

Az a feltétele, hogy le legyen igazolva, vagy minden versenyre külön meg kell vennie egy 10 lejes federációs igazolást, ami arra a napra szól. Az elmúlt években feltétel volt az is, hogy minimum 4 versenyen részt kellett vennie, ahhoz hogy bele számítsák az országos bajnokságba. A krossz-triatlonban a bajnokság egy 5-6 epizódos sorozatverseny különböző helyszínekkel, pályákkal, szervezőséggel.

Hogyan sikerült nyerni? Számítottál-e rá, hogy sikerülhet, pláne, hogy gondolom, sokan a kategóriádban gyermekkoruktól űzik ezt. A te kései kezdéseddel mennyire nehéz beérni őket?

A triatlonban kiegyensúlyozottabb a mezőny, időben nincs olyan nagy lemaradásom. A velem egyidős lányok hasonlóképpen kezdtek, esetleg 1-2 évvel hamarabb, de mivel nekem megelőzte a triatlont 2-3 év úszás, meg fél év rendszeres bicikli verseny, sokkal könnyebb volt. A futás részt volt, amikor nem bírtam, sétáltam, de szert tettem az úszásban egy akkora előnyre, amit a bicikliben is tudtam őrizni, hogy egy béna futással is sikerült megtartanom a pozícióm.

Felsőbb kategóriákban ez már nem így van. Annak ellenére, hogy első nőként jövök ki a vízből, a bringázás első negyedében minimum három csapattársam megelőz. Velük szemben nagyon hamar elveszítem az úszásban szerzett előnyt. Ez hasznos is, hiszen azzal, hogy látom, hol előznek meg s mikor, lehet okosabban megtervezni az edzést. Felmérni azt, hogy miben kell erősíteni és mennyit.

Az ifiknél a futásra kellett főként koncentrálnom, de idéntől, mivel átkerültem a felnőttekhez, így az már nem elég, a biciklit és a futást is sokat kell fejleszteni. Biztos vagyok benne, hogy bele telik meg pár évbe hogy felvegyem a versenyt az új korosztállyal, addig is motiválnak.

A juniorban voltam országos bajnok 2016-ban, és számítottam rá, sőt úgy készültem a szezonra, hogy utolsó évem a kategóriában, és meg szeretném nyerni.

Milyen kategóriában leszel ezentúl?

Nemzetközi versenyeken a huszonhárom éven aluliak között, Romániában a Szuperligában, ami kortól független.

Azt már tudom, hogy Európa-bajnokságra készülsz. Mesélsz erről és esetleg a többi rövid és hosszútávú célodról?

Nincsenek magasröptű céljaim, kíváncsi vagyok, fejlődni szeretnék, ezt az életformát folytatni, minél többször megmérettetni magam egyidősökkel, és tapasztalni. Új pályákon versenyezni, különböző helyszíneken edzeni, emberekkel megismerkedni. Figyelni a külföldieket, s igyekezni, hogy felvegyem, velük is a versenyt. Ezért célom az EB, mert annak ellenére, hogy lehet, alul maradok, nagyon motiválnak azok a lányok.

Az Európa-bajnokság Vásárhelyen lesz, Transylvanian Cross Festival a neve. Annak keretén belül lesz duathlon, triathlon, éjszakai úszás, „Dracula" éjszakai futás, és ez parasportolóknak is épp úgy nyitott, mint a többi korosztálynak. Nem külön felnőtt, U23, vagy junior, nincs lebontva kategóriákra. A román federáció jóváhagyásával lehet indulni ezen a versenyen, így román színekben versenyzek. Tágabb értelemben benne vagyok a válogatottban, de kulcsszó az, hogy tágabb értelemben.

Fejtsd ki!

Egyelőre ez annyit takar, hogy készülhetek a válogatottal a bajnokságra. Képviselhetem az országot duatlonban vagy triatlonban, az még a jövő titka, hogy melyikben fogom. A federáció nyomon követi a fejlődésemet, de van egy konkrét értelemben vett válogatott. A krossz-duatlonban és -triatlonban nincs női képviselő. Az országútiban egy nő van, ugyancsak U23-as: Antoanela Manac.

Mindkettőbe bekerülni egy válogatásnak a feltétele, ami február környéken volt megrendezve. Időlimitet kell teljesíteni. Ha jól tudom, a válogatottba bekerülő fiúk idejének a húsz százalékával lehet több a válogatottba bekerülő nőknek az ideje.

Nekem futásban nem sikerült ezt tartani, de elméletileg az a legkönnyebben fejleszthető, és a többiben elég jól teljesítettem, ezért kaptam azt a lehetőséget, hogy az elkövetkező héten együtt edzhetek majd a román krossz-duatlon és -triatlon válogatottal.

Jut eszembe, megvan a magyar állampolgárságod? Nem gondolkoztál már azon, hogy egyszer Magyarországot képviseld?

Megvan a magyar állampolgárságom, de Magyarországon főleg országúti versenyek vannak, ezért nem fordult meg a fejemben, de nem is nagyon látok rá reális lehetőséget. Egyedül azt sajnálnám, hogy ha nemzetközi versenyen a dobogó felső fokára sikerülne állnom, akkor nem választhatnék himnuszt, hogy mit akarok hallgatni. Ez valószínűleg nem tűnne olyan nagy problémának, ha tényleg sikerülne nyerni.

Mennyire fér meg az azzal a versenysport, hogy az orvosin tanul az ember?

Az az érdekes benne, hogy az egyik húzza a másikat. Ha az egyik jól megy, a másik is, de ha például a tanulás nem megy jól, akkor az az edzés minőségét is visszahúzza. A nyári szesszióban nagyon jól ment a kettőnek az összehangolása. Egész nap tudtam tanulni s estére pont optimálisra hűlt le az idő a sporthoz.

Télen úszni is reggel kellett mennem, mert hanem tele volt a Septimia, illetve a biciklinek és a futásnak is jobban kedvez a délelőtti, koradélutáni idő. Nyáron kicsit szabadabban lehet rendezni az edzésprogramot, a Septimiában is van hely kint, az ember szívesebben edz jó időben. Én speciel szívesebben is tanulok jó időben. A nyári szesszióra vagy az érettségire, felvételire való készülés is jobban ment, mint a két első féléves szesszió.

Van, amikor mérlegelni kell, és le kell mondani az egyikről. Például tavaly, mivel nagyon akartam a bajnoki címet, és az azelőtti évben azért nem sikerült megszerezni, mert nem voltam ott minden versenyen, újra ezt a hibát nem akartam elkövetni.

Volt egy kémia vizsgám csütörtökön, szombatra beneveztem az első versenyére a bajnokságnak, és áttettek a kémia vizsgát is szombatra. Elmentem a versenyre, ironikus volt, mert az volt a verseny neve, hogy No stress. Nagy szessziós no stressz . Végül sikerült letennem a vizsgát pótszesszióban ingyenesen, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg.

Fizikailag nem terhelnek nagyon. Ha fáradt vagyok, alszom délután is, vagy este korábban fekszem. Mentálisan néha fáraszt, főleg a motivációmra van hatással. Ez az oka annak, hogy ha az egyik megy a másik is, ha az egyik nem megy, a másik sem.

Emellett megfér az is, hogy az ember bulizni járjon, éjszakai életet éljen?

Az éjszakai élet az magával az orvosi egyetemmel is csak csínján fér össze, bár ez is attól függ, hogy kinek mi az első. Nem panaszkodom ilyen téren, elég kiegyensúlyozottnak találom a tanulás, szórakozás, edzés és pihenés balanszba hozását az életemben.

Általában úgy nem megyek el bulizni, ha tudom, hogy a másnapi terveimet keresztbe húzhatja, és nagyon ritkán fogyasztok alkoholt. Ez egy pozitívum szerintem, hogy megtanultam jól érezni magam nélküle és legalább megválogatom a bulikat is, olyanba nem igazán járok, amiben csak akkor érezném jól magam, ha innék.

Egyébként az orvosi szakmában mi vonz?

Érdekelnek a folyamatok, nyilván elég sok minden érdekel még, sok érdekes dolgot tanulunk, de mindent úgy tanulok, hogy én sportorvos szeretnék lenni. Amiről úgy érzem, hogy ezt különösen elősegíti, vagy hasznomra válna, azt jobban megtanulom, ami nem nehéz, mert általában az is érdekel jobban.

S azt hiszem nem titok, hogy szeretem kihívások elé állítani magam, önmagam megismeréséért is. Lehet, hogy nem lenne akkora kihívás, ha sokkal könnyebb lenne összeegyeztetni az egyetemet a sporttal, vagy ha nem kéne vizsgáról vizsgára túlteljesítenem azt, amire addig képes voltam. Ezt a saját fejlődésem részének érzem.

Magamnak is sok meglepetést okozok, és nagy sikerélményem van, amikor annak ellenére is összejön valami, hogy azt hittem, hogy több kellett volna. Hálistennek a sok megpróbáltatást nem stresszelem túl, a sport is stresszoldóként hat, de az alaptermészetem is ilyen. Viszont, ha úgy lennék versenysportoló, hogy attól függne a megélhetésem, jobban kellene teperni, győzelemre hajtanék, nagyon ragaszkodnék hozzá, s nehezebb lenne feldolgozni a vereséget.

Jelenleg nem múlik rajta semmi. Ha sikerül nyerni, annak nagyon örülök, s ha nem sikerül, akkor is higgadtan át tudom gondolni, s felhasználni motivációként. Talán pont ezt szeretem a bajnokságban. Mivel több versenyből áll, van egy folyamata. Ha az első versenyen megvernek, marad esélyem, edzek a következőre és az azt követőre, és látszik az eredmény. Talán meg is tudom előzni azt, aki előttem végzett, de legalább a különbséget csökkenteni.

Ha idővel le kellene mondanod valamelyikről, most hogy látod, melyik lenne az?

Ha le kellene mondanom, akkor valószínűleg a versenysport lenne az, a mozgás az már az életformámmá vált. Ahogy már említettem is, nem kívánok ebből megélni, elrontaná a sportnak az örömét, túl stresszes lenne mindig a nyerésre hajtani, és a sérülésnek kockázata is.