A 2016-os Pszinkron utolsó beszélgetésén Varró Éva pszichoterapeuta az önismeret fogalmának jelentésrétegeit igyekezett felfejteni a sok-sok érdeklődő számára.

Persze Dósa Zoltán házigazda sem maradt rest, amíg Varró Éva egy-egy kérdésen gondolkozott, addig lehengerlő sztorikkal szórakoztatta a nagyszámú közönséget. Az biztos, hogy senki sem unatkozott, bár lehet, hogy az elhangzottak befogadásához nem ártott volna egy picivel több csend a kérdések és a válaszok között.

Valószínű azért pörgette picit túl Dósa Zoltán a beszélgetés ritmusát, hogy beleférjenek a szigorúan szűkre szabott időkeretbe, ugyanis a beszélgetés után nyitották meg a Hargitai Szalon udvarhelyi kiadását, amire ugyancsak szép számban ott maradtunk, ha már úgyis ott voltunk. És ennek ők örültek is egy fotó erejéig.

A három előadásból álló Pszinkron 4 rendezvénysorozatot a magyar Tudomány Napja alkalmából szervezte a Sylvester Dénes egyesület és a Magyar Pszichológiai társaság erdélyi tagozata. A rendezvénysorozatot a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány támogatta.

Korábbi előadások:

» Áldás és átok is lehet a tehetség

» Mi volt a Dósa Zoli párnája alatt?

Te mennyit jársz a meghibásodott autóddal?

Sokan azt gondolnánk, hogy minél több helyzetet megéltünk, minél több helyzetben kipróbálhattuk magunkat, annál szerencsésebbek vagyunk, annál jobban megismerhetjük magunkat.

Ám – tudtuk meg Varró Évától – ez nem feltétlenül igaz. Hiszen a sok helyzet az önismerethez nem elég, ugyanis létezik olyan működésmód is, hogy nagyon sok élménye van valakinek, de a sok élmény egyre inkább csak rongálja az önismeretet.

Ahhoz hasonlítható, mint amikor egy meghibásodott autóval igyekszünk minél többet járni abban bízva, hogy minél többet járunk vele, annál jobban fog működni. De nem fog, sőt még gyorsabban lerobban.

Ahhoz, hogy a sok tapasztalat önismeretté váljon szükséges az önreflexió és szükségesek a társak visszajelzései.

Hányasra vizsgáztál önismeretből?

Semmiképp se úgy képzeljük az önismeretet, mint egy listát, amelyet egy teszt elvégzése után mintegy eredményként elénk helyeznek, és amiből megtudhatom, hogy milyen vagyok. Ez – árulta el Varró Éva – csak egy részterülete az önismeretnek.

Csak akkor válik önismeretté valami – akár egy tapasztalat, akár egy teszteredmény – ha túl a listán, abból önmagam működésére vonatkozóan is többletet szerzek, és jobban tudom működtetni azt, amit működtetni szeretnék.

Xerox vagy Instagram?

Varró Évától azt is megtudtuk, hogy az ember nem úgy működik, hogy egy fénymásolat van a fejünkben a világról, hanem sok-sok szűrön keresztül jutnak el hozzánk az információk, és az önismeret éppen ezeknek a szűröknek az ismeretét jelent, sőt nem csak az ismeretét, hanem azoknak a működtetését is.

Hiszen az, hogy valamit ismerünk, még nem jelenti azt, hogy azt csinálni, működtetni is tudjuk. És az önismeret nem egy deklarált tudás, hanem egy működtetett tudás: akkor mondhatom, hogy rendelkezem önismerettel, hogyha működtetni is tudom azt, amit magamról tudok.

Jó, jó, de mit gondol erről az anyu?

Az önismeret is pont olyan, mint az összes jó dolog az életben, meg lehet próbálkozni vele egyedül is, de nem lesz az igazi. Ugyanis az emberré válásunknak a lényege, hogy mit gondolnak rólunk mások.

Tulajdonképpen a lelki szerkezetünk abból alakul ki – tudtuk meg a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány által támogatott rendezvénysorozat utolsó beszélgetésén – ahogy velünk bánnak, ahogy rólunk elkezdenek beszélni, ahogy a mi környezetünkben a világról elkezdenek beszélni a szüleink vagy számunkra fontos személyek.

Ez azt jelenti, hogy az embereken keresztül szervezhetjük át az önmagunkról való tudást. Ami kezdetben önkéntelenül, nem tudatosan belénk ívódik, ami a lelki szerkezetünknek részévé válik, azt ugyanúgy a kapcsolatainkon keresztül, a társaink által kapott visszajelzéseken keresztül újraírhatjuk. Ha szeretnénk, akkor ez egy nélkülözhetetlen forrása lehet az önismeretnek.

Mondd csak Robi, te hülye vagy?

Az önismereti munkát igencsak megnehezíti, hogy ahogyan önmagunkról a már kialakított lelki struktúránk alapján gondolkodunk az eléggé egylövetű, és az is marad, ha nem vagyunk eléggé nyitottak arra, hogy tudatosan vagy önkéntelenül mit jelez vissza a környezetünk.

Ugyanakkor az önismereti munka során nagyon hosszú folyamat az, ameddig el kezdjük tudni használni a társak visszajelzéseit. És nem véletlen, hogy ódzkodunk a visszajelzések fogadásától, hiszen a már egyszer kialakult tudásunknak az a természete, hogy ragaszkodik az állandósághoz.

A kialakult énképnek természete az, hogy védi önmagát, ellenáll annak, hogy változzon, egyébként állandóan a diffúzió, a feloldódás érzésével küzdenénk.

A társaktól érkező visszajelzések amennyiben ellentmondanak az önmagunkról kialakított tudásnak, veszélyeztetik az állandóságot. Ezért van az, hogy az önismereti munka során nem csak ahhoz kell sok időnek eltelnie, hogy használni tudjuk a visszajelzéseket, hanem ahhoz is, hogy egyáltalán igényeljük azokat, hogy gazdagodni kívánjunk általa.

Ne féljünk újra rendezni önmagunkat

Azért is félünk másoktól visszajelzést kérni – tudtuk meg Varró Évától -, mert a másoktól való visszajelzés hatása egyfajta megrázkódtatást jelent, ami úgy jön létre, hogy meginog egy kép magunkról, és akkor az a feladat előtt állunk, hogy újra kell rendeznünk önmagunkat.

És ilyenkor szinte mindig feltevődik az a torokszorító kérdés, hogy ez az újra rendezés honnan, miből fog megtörténni, ki fog ebben segíteni. Igazából ez a félelem jelenti a visszajelzések igénylésében és fogadásában a nehézséget.

Rövid távon fájdalmas, de

Már éppen azon gondolkoztam, ha ennyi macera van vele, akkor hagyom a bánatba az egész önismeretet, jó lesz nekem az egylövetű énkép is, amikor Dósa Zoltán előhúzta a tuti kérdést a láthatatlan varázskalapjából: Milyen összefüggés van az önismeret és az énhatékonyság között? – és az igaz, hogy az énről nem sokat tudok, de a hatékonyságot szeretem, ezért buzgón tovább jegyzeteltem.

Kiderült, hogy egyértelmű a korreláció az önismeret és a hatékony működés között. Csak az elején ez – rövid távon – nem látszik, az addig működő és most megingó énkép miatt.

De hosszú távon mindenképpen összefüggés van aközött, hogy mennyire ismeri önmagát, és mennyire tud hatékonyan működni az egyén. És hosszú táv alatt – legalábbis Varró Éva szerint – az életút belátását, az életút megtervezését kell értenünk, és mindezt nem a szó racionális értelmében kell gondolnunk, hanem lennebb szállva a racionális működéstől az attitűdök, az érzelmek, a motivációk irányába, vagy fennebb, a szellemiség világába.

Az önismereti munka során jobban a saját útján tud maradni az ember, azon az úton, ami az ő életének a fő motívumait jelenti.

Engem meggyőztek. Már csak azon bánkódom, hogy a hosszú táv mindig a rövid távval kezdődik. És az mindig fájdalmas.